Maradt nagyjából azon az irányvonalon a Static-X, amelyen elindultak a Shadow Zone-nal, tehát némi dallamosságot is belecsempésztek az ütős, feszes riffek, groove-ok mellé a Start A War-on is. Érdekes módon hangzásban talán most metalosabbak, mint bármikor, azt a végtelenül precíz betonozást, amit az első lemezen műveltek, mára elhagyták, kicsit lazultak zeneileg.
Hogy ez előnyükre vált-e vagy sem, ízlés dolga. Ha falakat szeretnék bontani, egyértelműen az első lemezt veszem elő hozzá, noha az új korong sem vészes. A változást mi sem bizonyít jobban, mint a negyedik dalban felbukkanó furcsa gitárszóló - volt egyáltalán ilyesmi a zenéjükben, vagy én siklottam el teljesen mellette? Rockdiszkókban egyértelműen a monoton Dirthouse lesz a befutó, nekem speciel nagyon bejött, pedig annyira minimálzene, hogy nehéz lenne még alapabb témákból hasonló dalt fabrikálni.
Sajnos néhány dalt laposnak érzek, mintha ők sem tudták volna eldönteni, hogy menjenek-e a mainstream felé a zenéjük puhításával vagy maradjanak a jól bevált sztetikexes megoldásoknál és szaggassák le a fejeket. Bár lehet azért a topogás és az összevisszaság, mert Tripp Eisen helyére újra Koichi Fukuda került és az előző lemez kvázi dallamosodását nem bírta visszakeményíteni a kezdeti hangzáshoz. A refrének sem ütnek igazán, pedig az lenne a cél, hogy jól megjegyezhető legyen. A hangzás kicsit emberközelibb, de ehhez a zenéhez talán túl puha lett, na meg ők is megszerették az olajoshordó-pergőhangzást, ami jól el is üt a zenétől sajnos. Valahogy ebben is azt érzem, hogy váltanának már, de még nem tudták eldönteni jó ez nekik vagy sem. Egyértelműen a lemez elejére rakták az összes "slágert", utána valahogy eltűnik a lendület. De kár, de kár.
Az utolsó dal (igazából egy pár perces instrumentális őrület) fura módon a legpopulárisabb a szintik-kütyük miatt (puncizene! - kiáltott fel az elején a kedvesem a punc-punc hangot imitáló szubbasszus hallatán), mégis talán a legérdekesebb színfolt az albumon, noha hagyományosan értelmezhető dalnak nem mondható - legalábbis a Static-X-nél megszokottakhoz képest.
Kicsit talán összetettebb, de mégsem annyira magával ragadó a lemez. Mindezek ellenére még mindig kellemes színfolt a metal és az indusztrial zenék között. Számomra picit csalódás, mert többet vártam tőlük, ám még mindig többet fogom hallgatni, mint egy kupac másik lemezemet.
