Shock!

Egy űrhajós lebeg a nagy semmiben a frontborítón, persze félig már meg vagyok főzve, így könnyű dolga lesz a zenekarnak... Mondhatnám akár. A Stone In Egypt hollandus csapat, két éve létezik, és ez a debütáló korongjuk. Sorolhatnám a kötelező nagy neveket, hogy miből merítkezett a zenekar, de nem teszem, úgyis tudjátok, csak annyit mondok, stoner rock.

Olyan jófajta húzós, iszonyat nagy feelinggel átitatott, amit az ember felteker csutkára és óriásterpeszben végigbangel, miközben a hajszerkezet minimum húsz centivel megnő, csatakos lesz, és - ne felejtsük! - a homlokpánt is előkerül a szekrény mélyéről. Na persze, űrhajóssal puhítottan mondhatok akármit, úgysem hiszitek el, hogy akár egy óriási margarin is lehetne a borítón akkor is tetszene. Rögtön az első percben megettek a zenével és még az album is jól szól, kellően nyers és erőteljes, a zenészek hárman pont azokat a hangokat szólaltatják meg, ami az adott pillanatban a legideálisabb, hiába készült csupán két hétig a korong, ha minden a helyén van, érzésből zenélő emberek udvarias útmutatása a saját világukba, semmi erőszak, finoman körbefonnak, és egyszer csak azt veszed észre, hogy nyakig beletekeredtél, és nincs kedved mást hallgatni utána, mert ez olllyan jóóóó volt, és maradjon csak szépen meg ez az érzés sokáig.

Az énekes jöhetett volna akármelyik pszichedelikus hetvenes évekbeli zenekarból, értem ezt a hangjára, a külsejéről nincs túl sok infóm, jelen esetben nem is érdekes túlzottan, mert pont ezzel a hanggal teszi a zenekart egy kicsit mássá, egy kicsit átlagon felülivé a nagy szürke masszából. Megelőlegezem a bizalmat, ezért ennyi.