Shock!

Adott egy banda Csizmaországból, amely azt találta ki, hogy játszásiból a metal műfaj, valamint a techno/elektronika áldatlan keresztezésével fog kísérletezni. Én csípem az eredeti ötleteket, azt is megértem, hogy egyes zenészek elszántan igyekeznek újítani, hátha valami poénos sül ki a dologból - de ennek a társításnak szerintem nem sok jövője van...

A fiúk olyannyira komolyan gondolják az elrugaszkodást, hogy zenéjükből kapásból száműzték a basszusgitárt, mint a műfaj ős-hangszerét, helyette szintetizátoron előállított elektronikus hangzással operálnak. A Synthphonia 1999 óta ténykedik, de csupán most jutottak el odáig, hogy bemutatkozó albumukat világgá küldözgessék. A fentiek után aligha lepődünk meg azon, hogy a speed metal-féle muzsika dugig van szintivel, elektronikus bizgentyűvel - és bizony az anyag olyan fosul szól, ahogy az sejthető volt. Annak ellenére, hogy a gitárok sarokba hajításáig (egyelőre) még ők se merészkedtek... A töménytelen szüttyögés, sistergés sajna nagyjából elnyomja azt a kevés jót is, amit esetleg dicsérni lehetne. Itt-ott felbukkannak kellemesnek tekinthető dallamok, keményebb riffek, a Matkracker nevű énekes fickó pedig elfogadható szinten teljesít, de a hangzás annyira fülsértő és torz, hogy a jobb pillanatokat sem élvezhetjük ki igazán.

Ha nem hülyéskednének a rettenet billentyűiken és nem tekergetnék orrvérzésig az effekteket, akár életképes cuccok összebütykölésén is fáradozhatnának. Én értem, hogy szájber, hi-tech és E.T. hazatelefonál, na de azért... Ez akkor sem az a future-metal, amit én elképzelnék magamnak.

A pontszám azért sikerült átlag-körülire, mert a hangzás ugyan fülrohasztóan pocsék, de a nótákban akadnak pillanatok, amikor már "majdnem" azt hiszem, épkézláb metal bagázzsal van dolgom...