Shock!

Ayreon rajongók számára bizonyára ismerősen cseng Robert Soeterboek neve: a reszelős hangú énekes egészen a korai idők óta rendszeresen hallható volt a projektben, így hát amikor Arjen Lucassen úgy döntött, hogy egy kisebb turnét is bevállal a Star One égisze alatt, szinte természetes volt, hogy Robert is bekerült a csapatba.

Nem lehetett könnyű dolga, hiszen Damian Wilson és Russell Allen mellett ő volt az egyetlen férfiénekes, ráadásul a műsor összeállításakor Arjen mester igen mélyre nyúlt az Ayreon életműben is. Aki viszont közelebbi ismeretségbe került a turnéról készült DVD-vel, láthatta, hogy Robert élőben ha lehet, még jobb, mint lemezen: tulajdonképpen az egész teamben ő volt a legnagyobb rakenroll állat!

Ezek után szinte természetes, hogy az egyszeri Ayreon-Star One fan alapból kíváncsi lesz arra, mire képes barátunk Lucassen géniusza nélkül. Nos, Robert, hangjának ismeretében cseppet sem meglepő módon, old school hard rockkal terrorizálja hallójáratainkat, fő tettestársai pedig egy angol-amerikai gitáros, Allan Cotton (akiről gondolom, nemcsak én nem hallottam eddig soha) és Joost van der Broek billentyűs, akit szintén ayreonos körökből, sőt, Sun Caged nevű saját progmetal bandájából is lehet ismerni (melyből utóbb kivált). Egy megbízható ritmusszekcióval, melyet a lemez felvételei óta lecseréltek, Roberték bevonultak az észak-hollywoodi Piranha stúdióba és vélhetőleg még aznap fel is vették 9 nótájukat 33 percben. Ez a spontaneitás érződik is a 70-es éveket idéző soundon és dalokon: első körben valóban kellemesen simogatja a fület a Nagy Évtized legnagyobbjait idéző muzsika; ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy bizony a következő hallgatások során cseppet szürkül is, amit hallunk – ez pedig egy ennyire rövid lemezanyagnál nem kimondottan szerencsés.

Véleményem szerint jobb lett volna, ha egy rock-blueskocsmában veszik fel a lemezt, biztos vagyok ugyanis benne, hogy stúdiózás után klubozgattak is egy kicsit a környéken és hogy néhány improvizatív és szólisztikus betéttel, feldolgozással tarkítva jóval izgalmasabb lehetett a CSB repertoárja. Stúdiólemezként ez a dalcsokor viszont max. egy felső középkategóriának felel meg, amely persze azért igen magas színvonalat jelent, de hosszú távon sajnos baromira nem köt le.