Próbálom vadászebként követni az eseményeket, de a fent említett banda valahol az 1200-as sorszámúak között mozoghat abban a végtelenbe nyúló sorban, ahol azok kígyóznak, akik Tolkien mester gyűrűs alkotásai nyomán kaptak szárnyra. Ezen svéd ifjak ráadásul nem elégedtek meg annyival, hogy bemutatkozó albumukat a Szövetségnek ajánlják: ők nevükben is elkötelezték magukat, feloszlásiglan. Ők tudják...
A neten próbáltam leskelni, de mindössze annyit sikerült előáskálnom róluk, hogy a The Ring voltaképp egy trió, amelyben - enyhe túlzással - minden tag multiinstrumentalista. Húznak, vonnak, amit érnek. Középtempós, vokálokkal dúsított kezdés után a Gathering Darkness egészen hajlóbáig pörög fel. A Voices of the Fallen Kings témája úgy nem tetszik, ahogy van, de ez legyen az én szomorom. Az Into the Wild szerencsére egészen pofásra és himnikusra növi ki magát. A Unite or Fall, illetve a Halls of Doom málhás szamárként kaptat végig a hangszórókon, ez utóbbi fáradhatatlanul mesélve a látókövek történetét. A Signs by the Silver Stream pedig balladai vizekre érve ülteti le teljesen a hangulatot. Nem lenne rossz, ha mondjuk pár tempósabb nóta után következne. Ezeket azonban nagyítóval kell kutatni az albumon. (A végkifejlethez közeledve azért feléledünk!)
Legfőbb gondom a csapattal az, hogy nem nyújtanak különlegeset, érdekeset, egyedit. Ez pedig gondnak meglehetősen magvas, hm? A dallamos, klasszikus nóták többé-kevésbé hallgatékonyak, kellemesek, de sajnos nem elegendőek ahhoz, hogy gúvadt szemekkel pásztázzam a szaklapokat, mikor turnéznak errefelé, illetve mikor várható a következő anyaguk... Márpedig egy debütáló albumnak nem ártana izgalmasnak, érdeklődést keltőnek lennie. A lehetőség ott lappang az ujjakban és hangszálakban, de attól tartok, a trió dallamvilága nem fogja belopni magát a szívembe. Számomra ez túl lomha, nehézkes, uncsi. Szegény fickók, pedig még tündéül is zengedeznek!
Ha színpadon szeretnék visszaadni a lemez hangzását, illetve hangszerelését, akkor nem ártana további bazsevásokat toborozniuk. Ugyanis nehezen tudom elképzelni Jakob Samuelt, amint egyszerre dalol, dobol és billentyűz. Ehhez legalábbis polipnak kellene lennie. (Persze ha mellékállásban ő őrzi Mória kapuját, úgy könnyű...)
Elcsorog a nagy áradatban, a kiemelkedéshez azonban több kellene.
