A Peaceville kiadó némelyik csapatát elég nehéz kategóriákba gyömöszölni. Például a Thine-t. Akiknek első lemezükkel vajmi kevéssé tudtam megbarátkozni, lévén túlságosan is eklektikusak, illetve nem éreztem az isteni szikrát az eklektikusság mögött. Ezért kicsit félve kezdtem hallgatni az új korongot, az In Therapyt.
Örömmel konstatáltam, hogy a zene letisztult, nem nyúlnak ezer stílusba, keresgélvén sajátjukat, most már határozott körvonalakkal lehet illetni a Thine világát, ez a körvonal pedig az utóbbi évek Anathemája és Katatoniája által meghúzott csík. Közülük is inkább az Anathemát érzem határozottabban a Thine-ban, főleg utolsó lemezüket. Igen, a Thine-ban is megvan az a mindent átlengő szomorúság, elmúlás, Cavanagh-os dallamvilág, még akkor is, ha ütemileg a középtempót részesítik előnyben némelyik dalban. Hiába bólogatna az ember folyamatosan a dalra a dobokat követve, nem lehet, mert az énekdallam elvisz a hátán, a bánat mélységes bugyraiba, így ősz tájékán, esős napokkal körülbélelve pláne érzi az ember milyen lehet Angliában depressziósnak lenni.
A Thine angol zenét játszik, nagyon is. Bennük van az az ősi teázós elegancia, hófehér bőr, vöröses haj és szeplők (mondjuk fogalmam sincs, hogy néznek ki a zenekar tagjai, de a zene akkor is ilyen). A Thine nem bonyolítja agyon a dolgokat, mégis részletgazdag a zenéjük, az a néhány hang pontosan a helyén van, hangulatilag tökéletes összhangban egymással.
Hogy ne csak az Anathemát emlegessük velük kapcsolatban, a Thine-nak megvan az a sajátossága, hogy az énekes Alan Gaunt olykor egzaltáltan énekelje az érzelmekről szóló sorait, melyek fülbemászóságáról egy hallgatás után is meggyőződhet bárki. 12 dal, nagyjából egységesen, az előző lemezhez képest meg pláne olyan, mint egy vonal. És ha kibírod az utolsó dalig, ott aztán adnak a lelkednek, ha lehet fokozni a depressziót, akkor ők még rátesznek egy lapáttal. Zokogjunk együtt.
Bátran ajánlott azoknak, akik szeretnek szomorkodni zenére, akár terápiaként is felhasználható a Thine új lemeze. De azt mondja meg nekem valaki, hogy képesek a britek ennyire britek lenni?!
