Shock!

A Los Angeles-i Tourniquet idén lépett létezésének tizenharmadik esztendejébe (hat teljes albumot, két EP-t, egy akusztikus lemezt és egy best of anyagot sikerült eddig letenniük az asztalra), de túlzás lenne azt állítani, hogy ez idő alatt az egész világ megtanulta volna a nevüket.

Közrejátszhatott ebben az a tény, hogy keresztény zenekarról van szó, mert eleve az "igehirdető" csapatokra rendszerint csak a szintén hívő rajongók nyitottak, mások nem feltétlenül képesek befogadni vagy egyáltalán elviselni az effajta szövegi üzeneteket. Pedig Ted Kirkpatrick dobos/dalszerző és társai a sokszor valóban negédességig fajuló ájtatoskodás és papolás helyett - persze néhol bibliai utalásokkal, hivatkozásokkal stb. - komoly társadalmi kérdéseket feszegetnek, felszólalnak a természet és az állatvilág védelmében, úgyhogy már emiatt sem érdemes közönyösen elsiklani fölöttük.

Az intelligens mondanivalóhoz nem kevésbé intelligens muzsika dukál, és a dallamos speed/thrash vonalon indult Tourniquet ma is igen átgondolt és komplex dolgokat művel, viszont messze túlhaladta a fenti kategóriát. A címadó szám rögtön meggyőz erről a sokszínűségről. Alig telik el három perc, amikor egy sor váltás közepette már kétszer is lement a refrén, ám még ezután is marad bőven izgalom a bő hét percesre hizlalt nótában, nincs egy másodpercnyi üresjárat sem. A Drawn And Quartered nyolc, a Healing Waters Of The Tigris kilenc perc fölé kúszik, de Kirkpatrick mester ezekben a dalokban is nagyon odafigyelt a felépítésre, a fogósságra. Mindkét tétel instrumentális részei csodálatosak, előbbiben Ted klasszikus zene iránti imádata kap teret, és vonós hangszereket is hallhatunk a gitárokkal párbajozni (speed tempókra!), utóbbiban keleties motívumok is fellelhetőek. A Restoring The Locust Years és az Architeuthis afféle prog-thrash őrület, az A Ghost At The Wheel, a Melting The Golden Calf és a záró In Death We Rise (ismét vonósokkal, szinte My Dying Bride-osan!) szabályos doom, a Convoluted Absolutes pedig e két, egymással homlokegyenest ellentétes irányzat ötvözete. Ez utóbbiban mintha csak a Rust In Peace korabeli Megadeth keveredne a Trouble-lal!

Amennyire képtelenségnek tűnhet ez így leírva, annyira zseniális a megvalósítás. Már csak azért is, mert nem kisebb kaliberek gitároznak végig a lemezen, mint Marty Friedman (ex-Megadeth) és Bruce Franklin (Trouble)! Nyilván egyikük sem vált automatikusan állandó Tourniquet taggá, talán ennél az albumnál tovább nem is tart a már-már rocktörténelmi jelentőségű kooperáció, de mondhatom, így is bőven megérte! Érdekessége a mai Tourniquet felállásnak, hogy Ted mellett csak az énekes Luke Easter és az itt debütáló bőgős Steve Andino teljes értékű tag. Luke-nak az agresszív szövegköpködés is megy, himnikus dallamoknál azonban kiváltképp vele van az erő és nem csak ügyesen használja azt, de van is alkalma élni ragyogó adottságaival. Kár is többet beszélni az albumról, ez egy valódi kincs! (Dacára a csúnya, összefércelt borítónak.)