A Toxik egy dallamos techno-thrash-csapat New Yorkból, akik a műfaj aranykorában, azaz a '80-as évek közepén-végén két nagylemezig jutottak. A kiválóan sikerült 1989-es Think Thisnek aztán már nem született folytatása, a brigád 1992-ben szögre akasztotta hangszereit. 2007-ben produkáltak egy nyúlfarknyi visszatérést, de ekkor csak egy 1988-as koncertvideó kiadására futotta erejükből, majd ismét eltűntek, bő fél évtizedre.
2013 óta viszont megint stabilan működik a csapat, és ugyan eddig hivatalos hangzóanyagként mindössze jelen recenzió tárgya, a Breaking Class EP jött ki még tavaly augusztusban, volt korábban egy demójuk és egy gyűjteményes videójuk is, tehát ha őrületes tempót nem is diktálnak, úgy tűnik, a főnök, Josh Christian gitáros annak ellenére is makacsul igyekszik életben tartani a bandát, hogy a felállást az utóbbi években sem sikerült stabilizálnia. Ugyan megfordult a Toxik soraiban többek között Jason Bittner dobos (Overkill, Flotsam & Jetsam, Shadows Fall stb.) és Ralph Santolla gitáros (Deicide, Death, Obituary stb.) is, 2017-ben ismét gyökeresen átalakult a felállás Josh körül. A legfontosabb változás persze az volt, hogy az első Toxik-lemezen hallható Mike Sanders énekest 1989 után ismét váltotta a Think This-t felsikoltó Charles Sabin, és jelenleg is ő áll a fronton.
Mindezek alapján a banda történetét ismerők számára nem okozhat különösebb meglepetést, hogy a mindössze három számmal felvértezett, 12 perces EP leginkább a kettes Toxik-korong ráncfelvarrott folytatásának tekinthető. Technikás, de ugyanakkor kifejezetten dallamos thrash metal tehát a játék neve, jó sok tempóváltással és remek énektémákkal, valahogy úgy, ahogy a Forbidden vagy az Intruder (velük vajon mi lehet?) csinálta a hőskorban.
Az indító Stand Up egyenesebb vonalvezetésű darab, amelyben rendre vissza-visszatér a lemez elején hallható lendületes téma, és annak ellenére is gyors karaktert ad a dalnak, hogy középtempós részek is jócskán akadnak benne. Sabin orgánuma persze már nem olyan metszően éles, mint majd' harminc éve: teljesen másként, de nem kevésbé jól énekel. Sőt, talán az is kijelenthető, hogy a falzett sikolyok elmaradása még könnyebben emészthetővé is tette a Toxik zenéjét. A könnyen emészthetőség viszont szépen meg is dől a kettes, full agybeteg címadónál, amely nem csak az elejébe iktatott zenei geg miatt juttatja eszembe az Annihilator Brain Dance-ét. Teljesen kattant cucc, egyfajta kontrollált káosz, de épp ettől izgalmas sokadszorra is. A záró Psyop a legegyszerűbb téma a háromból, de remek riffjének és az egyébként az egész EP-n kifejezetten jó és ötletes gitározásnak köszönhetően ez is kiválóan működik.
Bankot ugyan ezzel a cuccal sem fog robbantani a Toxik, de kedvcsinálónak, a potenciális rajongók érdeklődésének felkeltésére maximálisan megfelelő a Breaking Class. Remélhetőleg hamarosan nagylemez is követi majd.
Hozzászólások