Az Under Siege egy split cd-n került először az utamba, ahol meglehetősen jó benyomást keltettek masszív zenéjükkel. Egyfajta ugrálós koncertzeneként emlékeztem rájuk, kíváncsi voltam, egy lemezen keresztül is fent tudják-e tartani a lelkesedésemet. Bár az tény, hogy azóta már kicsit herótom lett ettől a fajta zenétől, de adjuk meg mindenkinek az esélyt.
Az Under Siege is panelekből építkezik azért, abból a fajtából, mikor az ember lelki szemei előtt látja a hétrét görnyedő vokalistát, aki mögött a gitárosok percenként tizenötször emelik a magasba a gitárjukat és ugranak egy nagyot, miközben igencsak összekócolódik a félrefésült frizurájuk. Sajnos nem könnyíti meg a hallgatást, hogy a lemez elég gyengécskén szól, a dobok túlságosan elöl kopognak, a gitárok hátul, halkan zúznak. De legalább nem szokványos göteborgi hangzást kapott a lemez, hehe.
Miután túltette magát az ember az unalmas borítón, azért bele lehet merülni a lemezbe, nem olyan rossz hallgatnivaló ez, főleg ha olykor elszakadnak a kliséktől, és belecsempésznek a zenébe egy kis leállást felüdülésképpen. Bár amikor bejön még egy vokálrész a kiabálás mellé (amolyan dallamosan szövegmondó-féle), az nem túl tigris, kb. annyi ereje van az egésznek, mint hangyabolyban a döglött csigának, főleg mikor még éneklősebbre veszik a figurát. No, ezzel még várni kellene cseppet. Szerencsére nincs is sok efféle tévelygés. Olykor még jobban eltávolodnak a metalcore kliséktől és másznak vissza a (street) hardcore-ba, amit örömmel üdvözölhet mindenki, aki kicsit is kedveli a műfajt.
Érdemes figyelni a csapatot, élőben nyilván sokkal energikusabban jöhetnek át a dalok, mint cd-ről – már ha eltévednek erre koncertezni egyszer.
