Shock!

Általában nem sok értelmét látom a tribute albumoknak, főleg ha egy zenekar még él és virul – bár a Gunsról ez elvétve mondható el. Akkor meg főleg, ha egy zenekar igen markáns stílust és karizmatikus zenészekből áll(t). A tribute albumok meg ugyebár nagyrészt arról szólnak, elhívnak rá pár nevesebb (vagy totálisan ismeretlen) zenekar, akik ugyanúgy elreszelik az adott dalokat, nagyon ritka az igazi feldolgozás, a saját hang/íz hozzátétele. Akkor meg inkább hallgatja az ember az eredetit, nem?

Erre az albumra nagyobb nevektől kezdve a semmitmondókig meghívtak pár arcot, a dalokat korrekten eljátssza mindenki, igazából mit lehetne mondani egy komplett slágergyűjteményre, amelynek az eredetije mindennél jobb? Némelyik nóta a megszólalásig hasonlít az eredetihez, még az énekes orgánuma is, bár igazából nekem az igazi Tűz és Élet hiányzott a dalokból. Valahogy az itt nincs, hiába jók a zenészek, az egész lemez olyan hakni-jellegű sajnos. Bár a Sweet Child így is kiemelkedik (naná, itt zenél Gilby Clarke, Randy Castillo, Tracii Guns és Jizzy Pearl, a világítótorony meg a Patience, amelyet egy hölgy énekel (Jasy Andrews) zongorakísérettel, és gyakorlatilag felismerhetetlen a szám, viszont szép maradt így is. Igen kérem, ez feldolgozás! Ezért megérte az egész lemezt megcsinálni, hehe. A Think About You viszont szerintem gyalázatosan sikeredett, és a Civil Warból is csak az erő veszett ki...

A hangzás is változó, a közepesen gyengétől a vérgyengéig tendál, a Pretty Tied Up például egy itthoni demófelvételnél is gyengébb minőség. Azt viszont el kell ismerni, hogy a Guns N' Roses korszakalkotó zenekar, rengeteg örökzölddel, és ez így is marad, amíg világ a világ.

Nem érzem szükségét, hogy méltassam ezt a lemezt, az eredetiek jobbak, ez meg kihagyható.