Érdekes, de míg a legtöbben a magyar metal színteret a tradicionális fémet játszó együttesekkel azonosítják – Pokolgép, Ossian, Rotor stb. -, addig meglátásom szerint hazánk igazán értékelhető underground zenei stílusirányzatát egyre inkább az extrém metal jelenti.
Legyen szó death, thrash vagy épp black metalról, mind honi, mind nemzetközi szinten érdemes volna ezen irányzatok magyar képviselőire fordítani a nagyobb figyelmet. No, de megszokhattuk volna már, hogy hazánkban az emberek inkább élnek a múltban, mintsem a jelenben (lásd: magyar foci).
Az Apostaty név egy 2007-ben alakult tiszaújvárosi triót jelöl, akik bizony nem tököltek sokat, még az év végén felrántották ezt a hat tételes demót. A hangzás tehát ennek megfelelően végtelenül nyers, bár érzésem szerint némi szándékosság is rejlik emögött. Mintha az ember egy egészen korai Bathory lemezt hallgatna, olyan a hatása ennek az anyagnak, s a gyökerek nemcsak hangzásilag köszönnek vissza a tiszaújvárosiak zenéjében. A magyar srácok ugyanis egész korrektül magukévá tették a főként a '90-es évek eleji második hullámos black metal zenei világát és hangulatát. Északi fagyosság, rideg könyörtelenség és zord, magas hegyek keltette melankólia jellemzi a demón hallható dalok hangulatvilágát, így olyan neves együttesek nevei ugrottak be a demó hallgatása közben, mint a korai Immortal, Satyricon vagy Marduk.
Zeneileg egy alapvetően ortodox hozzáállású fekete fémet kell elképzelni, ahol azonban az irányzathoz képest gyakoriak a témaváltások; egy kaotikusan örvénylő kétlábgépes darálást gyakran vált fel valami vonszolós, sötét hangulatú téma, s a dallamos gitárharmóniák se ritka vendégek egy-egy nótában. Faylin basszer/vokalista károgása hagyományosnak mondható, rekedtes, dühtől fortyogó, Kerberos gitártémái és szólói pedig élvezetesek ugyan, ám néhol még az útkeresést érezni rajtuk, mintha nem szeretnék magukat a fiúk szűk határok közé szorítani. Erre jó példa az utolsó előtti, Beware The Serpent's Shore című szerzemény, melynek szólóinál igencsak felszaladt a szemöldököm. Itt ugyanis olyan neoklasszikus gitártémákat és virgázásokat helyezett el a bárdista, amelyek igencsak disszonáns érzetet keltenek egy alapvetően old school black metal közegben, de emellett némileg az addigi fagyos északi hangulatot is megakasztja. Az újítani vágyás ténye azonban elvitathatatlan.
Újabb black metal reménység lépett a honi színre, a kérdés csak az, hogy lesz-e valakinek szeme hozzá, hogy felfigyeljen az Apostaty legénységére, vagy számukra is marad a remeteélet a zordon északi hegyek között.
