Mint azt a banda neve, valamint a borító is tüstént sejteti: alighanem klasszikus metalt tartalmaz e harcos gyülekezet anyaga.
Narrációval, majd lírai, zongorakíséretes danolászással kezdünk... és állunk le. Az első nóta ugyanis ennyit tartalmaz. Elég fura választás, ha mindössze négy lehetőséget kapunk egy zenekar megismerésére. Persze a hangulatkeltésnek is meglehet a maga szerepe egy demó esetében...
A címadó Dextera Dei aztán felszínre hozza mindazt, amitől tartottam. Zizis és tompa a hangzás. Továbbra is hallunk zongorát, amely a tűrhető szinten éneklő lány, Cinzia Di Martino énekét kíséri, de ezúttal már a gitárok, valamint a dobok is fontos szerephez jutnak. Epikus, dallamos metal, drámai hatásokkal tűzdelve. Néha a gázba taposnak és begyorsítanak, erő azonban nem igazán süt át a nótából, mert a gitárok meglehetősen alulkevertek, a dob pedig elég kellemetlenül kopog. A Stop the Crying újfent drámázik-kardozik egy sort, hogy aztán aránylag jól sodró dallammal keljen életre. Kapunk himnikus vokált, Cinzia pedig elszántan próbálkozik, hogy dögöt csempésszen a hangjába. Minden minőségrontó körülmény dacára kifejezetten épkézláb a dal. Az utolsó tételként elénk tárt Out of my Hell semmilyen szempontból nem vonzó. A dallama sem igazán jól eltalált, az ének pedig időnként hajmeresztő magasságokba ível - anélkül, hogy ehhez meglennének az igyekvő hölgy hangbéli adottságai.
Mivel hagytam a korongot végigpörögni, némi szünetet követően kaptam még egy adagnyi mély, fojtott sátánhörgést, amolyan Ördögűző-módra. Kellett ez nekem?!
Nos, ebből a nagyjából húsz percnyi (zenei) anyagból vajmi kevés fogott meg. Ha arról kellene állást foglalnom, érzésem szerint lesz-e valaha sikeres, népszerű banda a Fighting Warriors-ból, akkor határozottan a "nem" táblát emelném a magasba. Ahhoz manapság több kell. Persze ettől függetlenül sok sikert kívánok nekik.