Szegény Flashback zenekar. Valahogy a megjelenéshez képest mindig később jut el hozzánk aktuális demójuk, aztán utána mi is jól elsinkófáljuk (nem direkt), hogy írjunk róla.
Az Ég felé címet viselő demó még 2002 őszén készült a Supersoniq és a Z-Box stúdiókban, azóta történt egy tagcsere is a csapatban: 2003 januárjában Domán Gábor gitáros helyére az egykori Remorse vokalista Varga László került, aki remélhetőleg tud gitározni is, nem csak kiabálni.
Jelen cd-n négy "új" dal van (már nem is újak ugye), meg két első demós szerzemény, plusz egy koncertfelvétel is.
Lássuk először a négy dalt. Még mindig a keménykötésű, Machine Head által kitaposott ösvényen haladnak. Fogósak a riffek, lehet rá bólogatni. Azt mondjuk nem igazán értem, hogy miképp lehet hamisan üvölteni, de lehet. Fülsértő, ami az első dalban hallatszik. A dallamos énekrészek is. Kár, mert agyoncsapja az egész addigi dalt, normálisan elénekelve egész pofás lenne. A gitárszóló meglepett, kevés zenekar játszik mostanában ilyen stílusú szólókat.
A második dalról dettó ugyanazt tudnám elmondani, mint az elsőről, bár itt van pici rap-rész is. Sajnos szétesik később a dal szerkezete, pedig a nyitó riff itt sem lenne vészes. A refrén zsírhamis megint. A harmadik szám már angol nyelvű, a szöveg hemzseg az alapvető (és nem alapvető) nyelvtani hibáktól; olyan kifejezéseket és szavakat talált ki a szövegíró, amelyek az angolban egyszerűen nincsenek. Majd' minden sorban lehet találni valami hibát. Plusz még a kiejtés és a szövegritmizálás is rossz. A dalról meg egy az egyben a Neck Sprain jutott eszembe. A negyedik dal szintén angol, ugyanazokkal a hibákkal, mint amiket eddig leírtam, meg valahogy le is ül itt a lendület. Vagy csak egész egyszerűen egyformácskák a témák?..
A koncertfelvétel. Nagyon vékonyan szól, szinte alig lehet kivenni mit is játszanak, de mikor sikerül, azt hallani, hogy iszonyatosan pontatlan az egész, és élőben rátesznek még tíz lapáttal a hamisságra: nem csak a vokál, hanem a gitár is olyan hamis, hogy rossz hallgatni. Jaj. Ilyet még a baráti körnek sem lenne szabad megmutatni, nemhogy promótálni. Félek, ha ilyen a zenekar élőben, akkor...
Érdekes módon a két első demós dal valahogy jobban tetszik zeneileg, mint a többi.
A Flashbacknél a dobolás és az a néhány ütős riff viszi el a hátán az egész produkciót. Kellene ide egy karakteres hörgős/énekes (a folyamatos hamisság megviseli a hallgató idegeit hosszú távon), meg valaki, aki gatyába rázná az összes dalt, hogy legyen füle, farka, eleje, vége, közepe. Tonnányi tennivaló lenne itt, feltéve persze, ha nem csak lepukkant klubokban akarnak játszani, 20 félrészeg tizenéves előtt.
A demón még extraként rajta ott figyel a régi honlap, elképesztő mennyiségű képpel, amelyeknek a 99,9%-a borzalmas minőségű sajnos, és ennek is a nagy része inkább családi albumba való, mint ide.
Biztos úgy tűnik, megint túl szigorú voltam, de ebben a műfajban is annyi zenekar létezik, amennyivel Dunát lehetne rekeszteni, és ez a szint még nem ad okot arra, hogy szívből dicsérni lehessen a teljesítményt. Pedig akad itt azért néhány olyan ötlet, ami miatt érdemes lenne megpróbálni komolyabban venni a zenélést. Ez már csak rajtuk múlik.
Remélem, mérföldekkel jobb anyag lesz a következő.
