Nem is tudom miért, kicsit már hülyén is érzem magam, hogy szanaszét dicsérem őket folyamatosan, aztán valahogy mégsem történik velük semmi. Na, nem mintha bármit is számítana, mit írok róluk.
A nyitó Eocén Expresszben a billentyűtémák fogtak meg a legjobban, nem egy szokványos nóta ez sem persze, de el lehet már mondani róla, hogy "tipikus" Gire. Középtájt egy kis leállással akasztják meg a hallgatót, riffelés vége, és szinte már populáris hatású téma sejlik fel. Persze mikor a gitár visszajön, eltűnik ez a gondolatmenet a kedves hallgató fejéből, visszatér az az egyedi hangulat, ami a Gire-t kíséri már évek óta. Van ám hegedű is itt, melyen Biró Anita játszott, szépen szól, illik ide. Egyébként olyan varázslatos élő ütőhangszerek felbukkannak itt-ott, mint a konga vagy a darbuka, amit elképzelni sem tudok, hogy milyen lehet.
A Bábel című dal "metalosabb" picit (inkább a dal eleje amúgy), nem is értem mi történt a zenekarral, bár ez a metalos jelző kezd vicces jelleget ölteni a zenekarra nézve. Viszont itt is elmebeteg szintihangokat talált ki Kátai Tamás, zaklatott, tényleg bábeli hangulatot árasztva. Kb. annyira furcsa, mint a vers (dalszöveg). Természetesen ebben a dalban is van egy pici leállás, szomorú nagyon. Szavalás hallatszik, aztán mikor visszajön a durvulat, inkább ez is szomorúan fájó, mint zaklatott.
A harmadik dal már ismerős, az előző demós Aranyhajnalt vették fel újra, ezúttal az Ahrimanos Lédeczy Lambert hörgésével/károgásával. Ijesztő. Nagyon picit variáltak is a dalon.
A cd-n fent van amúgy a honlap cakkumpakk, plusz természetesen mp3-ban az összes demó (ez is), egy rakás fotó mindenféle korszakból, és még a Metabiosis klipje is, ha valaki nem látta volna.
Különös zenekar, különös zenével és emberekkel. És még mindig csak demóznak. Szívem szerint most azonnal bezavarnám őket egy jó stúdióba két hónapra, hogy alkossanak kedvü(n)kre...