Horváth Viktor az előző Shock!-ban bemutatott Zaskar után naná, hogy megint egy 100%-ban más zenei anyagot alkotott, mint eddig bármikor. Mi ne mondjak, leesett az állam már az első hangokat meghallva, pedig már hozzászokhattam azokhoz a különc ötletekhez, amelyeket Viktor felvonultatott eddigi munkáin.
Ezt a 4 instrumentális dalt legjobban képekkel lehetne körülírni, melyeken a Lost Highway soundtrack hatása érzékelhető, azok közül is az elborult nótáké. De ez is csak a 2. és 3. tételre érvényes.
Itt nincsenek számcímek, nincsenek szövegek, csak ZENE van. Most legalább 6 mondatot kezdtem el az előbb, de egyiket sem találtam megfelelőnek, hogy körülírjam a zenét. Mert semmihez nem lehet hasonlítani. Hangulatok. Érzések. Aprólékosan kidolgozott minden kis díszítő hangig. Kismilliószor meghallgattam, de még mindig ugyanaz a borzongás fog el, mint először. Ez jelent valamit. Értéket.
Az első dal a legzaklatottabb, legfelkavaróbb. A második már visszafogottan sejtelmes furcsa hangok gyűjteménye. Szürreális vízió. Talán a Dead Can Dance-nek vannak ilyen érzést keltő dalai. De ez is csak kósza támpont. A 3. dal is ezen a furcsa vonalon mozog tovább. Filmmel együtt lenne az igazi. A 4. dal pedig egy gitáros tehetségkutatóra készült, annak ellenére, hogy nem a virgázásról szól.
Annyi érzés van ezekben a hangokban, mintha legalább 30 évet szenvedett volna folyamatosan az alkotója. Ez a dal SZÉP. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a 4 szerzeménnyel. Profi munka.
Ha lenne igazság a Földön, most valami mecénás felkeresné a srácot, hogy kiadhassa a zenéit. Óriási kár lenne érte, ha eltűnne (ő is).
