Megjelent és megrendelhető a Watch My Dying új EP-je. A kiadvány a 4.2 címet kapta, és alább teljes egészében meghallgatható.
4.1 címmel 2013-ban adott ki legutóbb hanghordozót a Watch My Dying, most pedig már a kanyarban van a folytatás is, nem meglepő módon 4.2 címmel. Ezen öt dal kapott helyet, a Csukott szemek, Cinkos, Kő alatt, Öntudatlan holdak, és Az elválasztás kora. Utóbbi érdekessége, hogy a szöveg alapja a WMD hallgatóinak ötleteiből készült egy vicces Facebook-poszt eredményeként. A felvételek a BMC és SSSR stúdiókban készültek Szabó Viktor és Kurtács András vezetésével. A keverést és mastert Szabó Viktor készítette.
A két EP előbb-utóbb valószínűleg CD-n, együtt is kijön majd, addig is a Bandcampről megrendelhető. A zenekar legközelebb január 13-án, a Stagediving Fesztiválon lesz látható élőben, és ebben a formában utoljára lépnek színpadra, ugyanis Maczák Márk dobos kiszáll, hogy a többi zenekarára koncentrálhasson. Utódját a csapat még nem találta meg.
Hozzászólások