Az amerikai Armored Saint igazi veterán csapat. A mostani új generációnak nem sokat mondhat a név, pedig itt kezdte John Bush, aki ma az Anthrax énekese, és Joey Vera, aki később a Fates Warning és az Engine kapcsán lett népszerűbb szélesebb körökben.
Az idei AS korong még nem a friss stúdióalbum, arra sajnos egy kicsit még várni kell a tavalyi kiváló Revelation album után.
Hogy mégis mi az apropója az interjúnak? Egy válogatáslemez, melyen régi, mára klasszikussá vált demók, koncertfelvételek, feldolgozások és két vadiúj dal hallható. Ínyencség a javából a rajongóknak! Ha ehhez hozzávesszük, hogy maga Joey Vera hívott fel, hogy minderről elcseveghessünk, igazán nem lehet okom panaszra. Fülig érő vigyorral vártam a hívást, közben nézegettem a friss fotókat és így indítottam:
Mi történt a hajaddal?
(nevet) A hajammal?? Levágattam! (nevet) Ahogy öregszem, elkezdett hullani, és nem akartam, hogy hátul hosszú legyen, a fejem tetején meg tar. Így aztán leborotváltam az egészet!
Oké, térjünk át komolyabb témára! Miért pont ezeket a számokat válogattátok ki a lemezre?
A legtöbb dal eddig még nem jelent meg, és szerettük volna együtt megjelentetni, hogy a rajongók örüljenek. Meg egy csomóan kérdezgették, hogy mi van azokkal a régi demókkal, 1989-ből, meg a '93-as három számos EP-vel, amihez azóta nem lehet hozzájutni. Szóval sokan érdeklődtek ezekről, mi meg kitaláltuk mekkora ötlet lenne minden ilyesmit egy cd-n kihozni. Plusz még rá lehetne tenni néhány koncertfelvételt, két vadiúj dalt is. Így aztán összerendezgettük amolyan ajándék gyanánt a rajongóinknak.
Nehéz volt kiválogatni egyáltalán a ritkaságokat, a régebbi dalokat?
Nem igazán, mert olyan túl sok nem volt. A legnehezebb dolog az volt, hogy érdekesek legyenek ma is, és hogy a hangzás ne legyen rossz. Nem az volt a cél, hogy fogunk egy rakás régi demót és ugyanolyan minőségben kihozzuk, mert a két új dal meg az élő felvételek hangzásához képest elég nagy lett volna a különbség. Meg volt egy pár feldolgozásunk is, amik elég másmilyenek a régi demókhoz képest. Biztosak akartunk lenni abban, hogy mindez így együtt lekösse a hallgatókat. Szóval nem az volt a legnagyobb feladat, hogy melyik dalt válasszuk ki.
Van kedvenc tételed erről a válogatásról?
Szeretem a friss dalokat, az Unstable-t például, meg a Tainted Past akusztikus verzióját. Ez a kettő a kedvencem.
A stúdióban amúgy mennyit változtattatok a régi dalok hangzásán?
Nem túlzottan sokat. Vagyis csak annyit, hogy a '89-es demók közül a négy trackes egy magnókazettáról származik, amit bevittünk egy mastering stúdióba, hogy a hangzást feljavítsák annyira, amennyire csak lehetséges. Ezek hallhatóak a lemez végén. Viszont az eredeti dalok keverésén nem változtattunk semmit, olyan maradt minden, amilyen eredetileg volt.
Mit jelent a lemez címe, valamiféle tisztelgés a régi idők felé?
Pontosan. Tisztelgés az előtt, hogy honnan jöttünk, a 90-es évek elejéről származó old-school metal előtt, meg azok előtt, akik ugyanebben az időben kezdték és ugyanonnan származnak, mint mi. Ez a lemez egy kis visszatekintés azok számára, akik velünk voltak sok éven keresztül.
Kinek az ötlete volt, hogy először egy limitált darabszámú dupla anyag jelenjen meg, és egy később a "rendes" változat?
Tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy csak egy EP lesz az egészből, cirka 8 dallal, aztán egyre több bónusz track került elő, és lassan elborítottak minket a dalok, annyi volt belőlük. Aztán beszéltünk a kiadóval erről. Számunkra az volt a fontos, hogy ne legyen túl drága az egész, mert a dupla kiadványok elég húzós áron jönnek ki sokszor. Abban biztos voltam, hogy a kiadó sem akarja, hogy a rajongók túl sokat fizessenek érte, csak egy kicsivel legyen drágább, mint egy szimpla lemez. Szóval valahogy kialakult az egész, végül is teljesen más formában, mint ahogy elképzeltük az elején.
Van egy Judas Priest feldolgozás is a lemezen. Jut eszembe, hallottad az új lemezüket?
Nem, még nem hallottam. Most jött ki pár hete. Te hallottad?
Igen, szerintem egy kicsit furcsa lesz majd a Judas Priest rajongóknak...
Miért, annyira más?
Eléggé. Amolyan indusztriális metal lett. Meg a Rammsteinre is hasonlít...
Tényleg?!? (hallatszik a meglepetéssel vegyes csalódottság a hangjából)
Aha, eléggé meglepett engem.
Ez nem valami jó hír. A Rammsteint amúgy szeretem, de nem hinném, hogy a Judas Priestnek jól állna a Rammstein világa.
Térjünk vissza rátok! Mesélnél a régi időkről, a nyolcvanas évek világáról, milyen volt az életetek akkoriban?
Hmm... akkoriban elég fiatal voltam még (nevet), egy csomó minden másképp működött, például Los Angelesben éltem, ahol akkoriban a metal valami új dolog volt, nem is nagyon hallottunk ott ilyen, sőt, egész Amerikában underground volt még a heavy metal. Mikor bejött az Iron Maiden meg a Def Leppard, akkor vált egy kicsit népszerűbbé a metal. Elég érdekes volt az élet akkor L.A.-ben, olyan zenekarokkal játszhattunk együtt a helyi klubokban az első időkben, mint a W.A.S.P., a Metallica, a Ratt, a Great White, a Black-n-Blue. Az akkori idők hihetetlenül izgalmasak voltak. Pár évvel később, mikor sikerült egy nagyobb kiadóhoz szerződnünk, még ugyanolyan eseménydús volt minden, 21 évesen turnézhattunk a Whitesnake-kel, ami óriási élmény volt. Sokat buliztunk és ittunk, nem is igazán emlékszem másra, de jó idők voltak, az biztos!
Mi a különbség a régi és a mostani koncertek hangulata között?
Annak idején mikor először lépegettünk fel klubokban valamiféle friss energia tombolt bennünk, ettől volt különleges. Ez az újdonság varázsa úgy '92-től '95-ig tartott, nagyon-nagyon jó érzés volt számunkra. Ma már egy kicsit más, rengeteg helyen játszunk, a rajongók annyi mindent láttak azóta, '95 óta rengeteg zenekar működik mindenfelé. 15-20 év zenélés után az ember egy kicsit megcsömörlik az egésztől. Mi majdnem tíz évig nem voltunk együtt, sokan nem is láthattak minket ezért, és most eljönnek megnézni. Nekünk ettől izgalmas a dolog. Tavaly játszottunk a németországi Wacken fesztiválon, ami hihetetlenül varázslatos élményt nyújtott, és rengetegen voltak, akik életükben először látták az Armored Saintet, ettől volt nagyon különleges számunkra.
A korai Armored Saint dalokra milyen zenekarok voltak hatással?
Nem is tudom... ha visszaemlékszem a múltra, honnan jöttünk, a régi dalokra, talán azt mondhatnám, hogy minden, ami akkoriban körülvett minket. Próbáltuk megragadni és hasznosítani minden energiát körülöttünk. Leginkább ez befolyásolt minket.
Szerinted miért nem sikerült nektek a nagy áttörés?
(nevet) Az elején pechünk volt, nem a megfelelő kiadót találtuk meg, a Chrysalis nem volt jó választás. Aztán talán néhány rossz döntést is hoztunk, nem tudtunk szerződtetni egy olyan producert, aki tudta volna, hogy mit akarunk zeneileg, és az egész produkciós részt összefogta volna a lemezeknél. A menedzsmentünkkel nem értettünk egyet párszor, ami rossz fényt vetett ránk. Talán ilyen image témában sem éppen megfelelően határoztunk. Mindez együtt, meg a zenekar körül mindig elég zavarosak voltak a dolgok, önmagunkban is határozatlanok voltunk. Talán kellett volna valaki aki segített volna abban, hogy még ismertebb, sikeresebb legyen a zenekar. Az egyik dolog szülte a másikat, például az, hogy Európában sosem turnéztunk, óriási hiba volt. Rengeteg oka lehet.
Mit gondolsz működhet így a zenekar még hosszú évekig?
Fogalmam sincs. Nem hinném, hogy ötvenen túl képes lennék futkosni és headbangelni még a színpadon. Jó, tudom a Judas Priest még mindig ezt csinálja! (nevet) Most örülök annak, hogy volt időnk újra összejönni zenélni, és egy olyan lemezt felvenni, mint a Revelation, és még turnézni is tudtunk vele. Túl nagy elvárásaink már nincsenek az egésszel kapcsolatban. Nem akarunk semmiféle hatalmas karriert befutni vagy ilyesmi, csak jól akarjuk érezni magunkat. Amúgy sem lenne túl sok időnk erre, mert mindenkinek van más elfoglaltsága is, John (John Bush, énekes) az új Anthrax lemezen dolgozik, én az új Engine-en. Meg a Fates Warninggal is lesz friss lemez, amit idén vagy jövőre fel is veszünk. Jelen pillanatban nincs sok időnk, hogy egy új Armored Saint lemezen dolgozzunk. Talán jövőre újra összejövünk és megcsináljuk. Hogy a kérdésedre visszatérjek addig biztosan folytatni fogjuk, amíg örömet okoz egy-egy lemez elkészítése.
Említetted, hogy dolgoztok az új Engine-en. Változik valamit a stílus az előzőhöz képest?
Nem hiszem, hogy túl sokat változna, ugyanabban a stílusban maradtunk, talán egy kicsit súlyosabb lesz az egész, de zeneileg olyan marad, mint az első. A Ray (Ray Alder: Fates Warning és Engine énekes) énektémái nagyon dallamosak maradnak, mint ahogy az akkordok is, meg ilyesmi. Összességében lesz súlyosabb egy kicsit.
Elég sokrétű zenész vagy, zeneileg különböző zenekarokban játszol. Melyik csapat a legfontosabb számodra?
Mind fontos. Egyformán fontos minden, ahogy és amit a különböző zenekarokban játszom. Mint zenésznek fontos, hogy ennyiféle dologban részt vehetek, különböző helyeken és különféle stílusokban játszhatok. A kilencvenes évek közepén a metalon kívül egy csomó mindent játszottam, rhytm'n bluest, funkot, világzenét, reggae-t, meg ilyeneket, ami mind nagyon hasznos tapasztalat volt, mert zenészként rengeteg mindent fel tudtam használni a játékomban. Hogy van-e kedvencem, amiről te kérdeztél? Talán az Armored Saint az, ami a legközelebb áll a szívemhez. 8 éves korom óta ismerem a srácokat. Amikor összejöttünk, hogy együtt zenéljünk, akkor biztosak voltunk benne, hogy letörlünk mindenkit a színről. Az Engine és a Fates Warning inkább amolyan szülői érzéseket vált ki belőlem. De elég nehéz egyet kiemelni az összes közül.
Tudsz valamit az új Anthrax lemezről?
Nem igazán, még csak most kezdték el írni az új dalokat.
Miket szoktál hallgatni kikapcsolódásképpen?
Jazzt. Miles Davist, John Coltrane-t, Charlie Parkert, Thelonious Monkot, ilyesmit.
Érdekelnek a mai amerikai zenék?
Van egy pár, ami tetszik és nagyon jó, de ezt a hip-hop dolgot nem igazán kedvelem, ezt a rap-metal keveréket, nem igazán érdekel az ilyesmi. A System Of A Down az, amit szeretek, ők nem szentelnek túl nagy figyelmet a dalszerkezetekre, elég őrültek és formailag nem túl szokványos amit csinálnak, ráadásul legtöbbször az énektémák is dallamosak.
