Shock!

Július végén Magyarországon is fellépett a Black Label Societyvel Dario Lorina, a zenekar új gitárosa, aki Nick Catanese helyére került be Zakk Wylde mellé a tavalyi év folyamán. A zenész ugyanakkor már korábban is járt nálunk, igaz, akkor még a Lizzy Bordennel, és mindössze 25 éves kora ellenére számos más helyen is megfordult már, így például Eric Martin vagy a néhai Jani Lane szólóbandájában is. Dario első önálló lemeze két évvel ezelőtt jelent meg a gitárhősök legendás istállója, a Shrapnel gondozásában, és már készül a folytatás is. Neki nyílt alkalmunk feltenni néhány kérdést.

Most már több mint egy éve gitározol a Black Label Societyben. Mennyire váltak be a várakozásaid?

Gitároként roppant különleges és nagyon inspiráló egy olyan gitárossal zenélni, mint Zakk, és akkor még enyhén fogalmaztam. A közös munka minden pillanatát élvezem, hihetetlenül jó itt lenni, és együtt jammelni a srácokkal. Mindannyian gyilkos zenészek, rengeteget tudok tanulni tőlük. Zakk nagyon őszinte és nagylelkű arc, aki ráadásul két lábbal a földön jár.

Az nem probléma, hogy noha saját jogon is gitárvirtuóz vagy, itt azért mindig Zakken van a fókusz?

Dehogy, haver, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Rengeteget váltogatjuk egymás között a szólókat, rengeteget jammelünk, és mindenki mindenkit támogat a zenekarban, méghozzá minden létező szempontból.

A következő lemezen esetleg te is társszerző leszel a dalokban, vagy ez Zakk biznisze?

A Black Label Society Zakk gyermeke.

Melyik a kedvenc dalod élőben a zenekartól?

Mindenképpen a Funeral Bellt mondanám először, mert nagyon súlyos riffje és groove-ja van. A másik kedvencem pedig a Suicide Messiah.

És a Lizzy Bordennel összehasonlítva milyen itt lenni?

Ha a működést tekintjük, két rockzenekarról van szó, vagyis nagyjából hasonlóan mennek a dolgok a mindennapokban, és mindkét banda tagsága nagyszerű csapatot alkot. A legkomolyabb eltérés, hogy Lizzy előadóként rengeteg teátrális elemet visz a koncertekbe, és ilyen a Black Label Societyben nincsen.

Milyen emlékeid vannak amúgy a Lizzy-korszakról?

Csakis a legjobbak. A mai napig jó barátságban vagyok Lizzyvel és a srácokkal, gyakran beszélünk is, és Marten Andersson, a basszusgitáros játszott a szólólemezemen is.

Milyen volt egyébként ennek a szólólemeznek a fogadtatása?

Ez volt az első önálló anyagom: instrumentális gitárlemez a Shrapnel kiadónál, annál a cégnél, ahol világéletemben dolgozni szerettem volna, most pedig roppant megtisztelő, hogy én is az előadóik közé tartozhatok. Lehetőséget kaptam rá, hogy teljes mértékben magamat adjam gitárosként, és éppen ezért elkészíteni is roppant élvezetes volt az anyagot. Mindenképpen tervezem a folytatást is, jelenleg már íródnak hozzá a dalok.

Kiknek a hatására kezdtél el egyébként gitározni?

Eddie Van Halen volt az, akinek a hatására azt mondtam: gitározni akarok, és úgy akarok szólni, mint ő. Az egyes Van Halent apám kesztyűtartójából halásztam elő, és mindig az szólt, ha vezettem. Aztán miután elkezdtem gitározni, egy idő után rákattantam olyan zenészekre is, mint Paul Gilbert, George Lynch vagy John Petrucci. Miután megkaptam az első gitáromat, rövidesen elkezdtem leckéket venni, és négy különböző tanárhoz is jártam nagyjából 15 éves koromig. Utána ahhoz volt szükségem időre, hogy leülepedjen bennem minden, amit megtanultam, és megtanuljam a saját stílusomban alkalmazni ezt a tudást. De az ember mindig tanul.

Melyik volt az első dal és szóló, amit megtanultál játszani?

Emlékszem, az egyik első gitárleckém során megkértem a tanárt, hogy tanuljunk meg egy dalt Joe Satrianitól, ő viszont helyette egy Jewel-nótát mutatott meg, hogy rendesen elsajátítsam az akkordváltásokat! (nevet) Az első szólóra őszintén szólva már nem emlékszem. Szerintem valami blues lehetett...

Kérlek, jellemezd röviden az alábbi gitárosokat! Mi jut róluk először eszedbe?

Zakk Wylde – Gitáristen!
Yngwie Malmsteen – A király, aki emellett innovátor is!
Wes Borland – Nemrég játszottunk együtt a Limp Bizkittel a Shiprocked hajófesztiválon, akkor láttam őket először élőben. Wes remek, nagyon egyéni gitáros.
Kirk Hammett – Nagyon szerettem a Metallicát kölyökkoromban, és egy csomó riffjüket megtanultam.
Kerry King – Súlyos riffek!
C.C. DeVille – Emlékszem, megtanultam a szólóját a Cherry Pie-hoz, amikor Jani Lane-nel játszottam.
Carlos Santana – Nem hallgattam túl sokat, de az Oye Como Va egy óriási nóta.
The Edge – Elképesztő mennyiségű hangzással szólal meg, és roppant impozáns, kreatív módon kombinálja egymással a különböző pedálokat is.
Joe Holmes – Amikor a Lizzy Bordenben játszottam, megtanultam a Den Of Thieves dal szólóját is, amit eredetileg Joe rögzített. Irgalmatlan!
Eddie Ojeda – A We're Not Gonna Take It és az I Wanna Rock hatalmas dalok.

Szerinted ki ma a legtehetségesebb fiatal gitáros?

Jacky Vincent például óriási. Jól össze is barátkoztunk, amikor nagyjából egyszerre kezdtük el felvenni az albumainkat a Shrapnelnél. De tényleg számtalan nagyszerű gitáros alkot manapság.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Van Halen I, az AC/DC-től a Highway To Hell és a Dream Theatertől az Images And Words.

Ha csak egy gitárszólót választhatnál ki örök kedvencként, melyik lenne az?

Ez egy baromi nehéz kérdés, mert rengeteg megkerülhetetlen szóló született a rockgitározás történelme során... De azt hiszem, bármelyiket mondhatnám az egyes Van Halenről.

Mi az élet értelme?

Mindenkinél csakis saját magán múlik, hogy úgy éli-e az életét, hogy annak az legyen az értelme, amit ő ad neki. Tiszta lappal indulsz, amit aztán neked kell megtöltened.