A kecskeméti Faces töretlenül kitart a hagyományos - Megadeth fémjelezte - jófajta metalnal, ami a mai divatorientált világban öngyilkos manővernek tűnik. Pedig zenéjük és zenészeik megérdemelnék a nagyobb figyelmet, mert pl. ilyen ötletes bőgőmunkát ritkán hallani ebben a műfajban.
Hogy mi történt mostanában a csapat háza táján, arról Tomkovics Ákos énekes tájékoztatta a Shock! olvasóit:
Amikor a legutóbbi interjú készült, még a Cold Shower részére (ez 1997. szeptemberében volt), éppen megváltozott a csapat felállása. Egy gitárossal kevesebben, és egy új dobossal többen lettünk. Így most a csapat összetétele: Rakita Zoltán (basszusgitár), Gulyás Zoltán (gitár), Fesser Stefan (dob), és én, Tomkovics Ákos (ének). Azóta úgy érzem, megszilárdult ez a felállás. Ez igazából a bulikon derült ki. Ott látszik csak meg, hogy ami a próbák során magunk között működik, az hogyan valósul meg a színpadon. Úgy érzem, az eltelt több mint egy év alatt tökéletesen összeforrt a társaság, mind zeneileg, mind magánemberként. Sokkal pontosabbak és feszesebbek lettek a koncertjeink.
Készült egy friss demó pár hónapja, amit nagyrészt a próbatermetekben rögzítettetek. Merre küldtétek el, milyen kritikát kapott?
Azt hiszem, legjobb, ha az egész választ a legelejétől kezdve adom. Mint a tánciskolában: induljunk a kályhától. Tehát még 1996-ban vettük fel az első, 10 nótás anyagunkat Remény címmel. Erre az utolsó dal még '96 márciusában készült el. Ezután egy elég hosszú szünet következett a dalírás terén, hiszen a következő új, saját szerzemény csak majdnem másfél évvel később, 1997 őszén született meg, immár az új felállással. Stefan beszállása teljesen új lendületet adott. Tudod, ő egészen más stílusban dobol, mint az elődje. Játékát hallva ismét felbukkant az a belső késztetés, ami sokáig hiányzott. Enyhe túlzással szinte napok alatt készen volt négy újabb nóta. Ezeket először koncerten próbáltuk ki, hogy leteszteljük, milyen a fogadtatása, aztán rögzítettük, 1998 februárjában. Nyilván ez idő alatt még finomodtak, csiszolódtak a számok. A dalok alapjait valóban a próbatermünkben rögzítettük egy régi barátunk, és az ő számítógépe segítségével. A szólók és az énektémák később kerültek rá, ezeket már egy kis házistúdióban vettük fel, és itt zajlott a keverés is. Mindennemű félreértés elkerülése végett: a számítógép csak keverőként, és nem hangszerként funkcionált. A felvételeken pontosan ugyanaz hallatszik, amit feljátszottunk. Nem nagyon vagyunk hívei ezeknek a mai elektromos ketyeréknek. Mi még hiszünk az élőzene varázsában! Annak idején, a Remény demót saját magunk sokszorosíttattuk, terjesztettük postai úton. Tapasztalataink szerint ez nem igazán járható út. Postai rendeléssel kb. 15 darab ment el, a többit személyesen, a bulik alkalmával tudtuk értékesíteni. Az új anyagnál már nem is próbálkoztunk a sokszorosítással, ezért aki hallani akarja ezeket a dalokat, az küldjön egy kazit és egy felbélyegzett válaszborítékot, és díjtalanul átmásoljuk CD-ről a nótákat. Az új demót igazából nem sok helyre küldtük el, csak a Hammernek, meg néhány fanzine-nek. Tulajdonképpen mindenhol elég korrekt kritikát kaptunk.
A friss nótákba milyen újításokat csempésztetek?
Tulajdonképpen folyamatosan változunk, velünk együtt változik egy kicsit a stílusunk is. Az új nóták talán kicsit dallamosabbak, de nem lágyabbak lettek/lesznek. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a fogós énektémákra. Azt hiszem, a szövegek is kissé árnyaltabbak, elgondolkodtatóbbak. Van azért néhány direkt, egyértelmű téma is, de most már egyre inkább el lehet gondolkodni a mondanivalón.
Elég nehéz koncerteket lekötni – főleg Pesten. Mit gondolsz, mi ennek az oka? Gondolod, hogy lesz valami pozitív változás-e téren a közeljövőben?
Nem csak Pesten nehéz bulikat lekötni... Mondjuk ott hatványozottan igaz ez az állítás. Érdekes dolog, hogy egy kétmilliós fővárosban csak egy-két olyan hely van, ahol rockkoncerteket is rendeznek. Itt most persze a kisebb csapatok bulijaira gondolok. Az egy külön fejezet, hogy a vidéki csapatoknak még nehezebb Pesten játszani. Azt pedig végképp nem értem, hogy ha egy csapat mégis le tud kötni valahol egy bulit, akkor a közönség miért nem megy el. Egyszer egy vidéki városban játszottunk (nem akarom megsérteni azokat, akik ott voltak, ezért nem árulom el, hogy hol), ahol az a szokás, hogy az élő koncert után magnós rockbulival folytatódik az este. Amíg mi játszottunk, csak egy-két ember lézengett a teremben, de amint befejeztük, és indult a magnós téma, egyből olyan tömeg lett bent, hogy meg sem lehetett mozdulni. Ez mondjuk lehetett azért, mert annyira rosszak voltunk, de szerintem nem ez volt a gond. Az emberek ugyanis addig be sem jöttek, amíg játszottunk! Egyszerűen nem érdekelte őket! Úgy el tudtam volna fogadni a dolgot, hogy bejönnek, belehallgatnak, aztán legyintenek egyet, hogy ez szar, és inkább kimennek sörözni. De nem ez történt. És az a baj, hogy ez nem egyedi eset. Pedig van ebben a kis országban rengeteg olyan csapat, akik ismeretlenül is hatalmas hangulatot képesek teremteni, persze, ha valaki hajlandó megnézni őket. Ez a hajlandóság viszont egyre inkább hiányzik. Tehát a kérdésre az tudnám válaszolni, hogy amíg a közönség alapvető hozzáállása ilyen, addig nehéz lesz koncerteket lekötni. Így a rock-klubok sem tudnak megélni, ha nincs közönségigény. Lehet itt mindenféle gazdasági válsággal, meg ilyenekkel előjönni, de úgy látom, hogy pl. a sörözésre mindig jut pénzük az embereknek. Ha mondjuk két-három korsóval kevesebbet inna meg valaki, akkor lenne pénze koncertre. Szerintem a legtöbb zenekar azon van, hogy ezt a hozzáállást megváltoztassa. Remélem, hamarosan más lesz a helyzet.
Nem fáradtatok bele, hogy folyton falakba ütköztök?
Nézd, ha belefáradtunk volna, akkor most egy nem létező zenekarral készítenél interjút. Már a kezdet kezdetén tudtuk, hogy amit csinálunk, az nem egy könnyű dolog. De ha az emberben nincs semmi hajtóerő, akkor akár abba is lehet hagyni. Mi azért zenélünk, mert nagyon élvezzük, amit csinálunk. Tudod, az hatalmas érzés, amikor csak a próbahelyen állsz, és közösen nyomod a nótákat a társaiddal, melyeket ráadásul te magad is szereztél. Ha ezt közönség előtt is meg tudod tenni, akkor még jobb. Ha pedig a nézőknek még tetszik is, amit csinálsz, nos, ennél fantasztikusabb érzés talán nincs is a világon. És ez független attól, hogy ketten, vagy kétszázezren vannak a nézők. Ezt tényleg csak maximális elkötelezettséggel, mondhatni fanatizmussal lehet művelni.
Milyen emlékezetes pillanatokat tudnál megemlíteni a tavalyi esztendőt tekintve a zenekar életéből? (Pozitív és negatív egyaránt jöhet.)
Kezdjük talán a kevésbé emlékezetesekkel. Volt egy-két csalódásunk idén. Az első még tavasszal volt, Szolnokon, egy tehetségkutatón. Majdnem ötven zenekar indult, mindenféle stílusban, persze a rockzenén belül. Két nótát lehetett játszani (ami szerintem elég kevés, de a sok induló miatt szükséges rossz volt), és úgy éreztük, hogy hibátlan produkciót nyújtottunk. Most nem a nagyképűség beszél belőlem, mert elég kritikusak vagyunk magunkkal szemben koncertek után, de itt tényleg senki sem talált kivetnivalót. Még a zsűri is csak jókat mondott rólunk. Persze semmilyen helyezést nem értünk el. De nem is ez a baj, mások biztosan jobbak voltak. A gond csak az volt, hogy a kb. tizenöt díjazott zenekar között egyetlen egy sem akadt, aki igazán dögös metal zenét játszott volna, pedig rajtunk kívül is voltak ilyen stílusú csapatok. Úgy éreztem, hogy az értékelők nem a teljesítményt díjazták, hanem a stílust. A másik negatív dolog pedig az volt, hogy idén nem sikerült játszanunk a Szigeten. Mi ugyan időben jelentkeztünk, de semmi választ nem kaptunk. Nem is kellett volna indokolni, csak egy üzenetet hagyni, hogy bocs fiúk, de ez nem jött össze. Természetesen voltak pozitív dolgok is, mint pl. az, hogy sikerült elkészíteni az előbb emlegetett demót. De azt hiszem, a legemlékezetesebb momentum mégiscsak egy koncert volt, melyet "hazai pályán", Kecskeméten adtunk májusban. Fantasztikus közönség gyűlt össze, és az ő óriási hangulatuk természetesen ránk is átragadt. Egyszerűen nem tudtunk hibázni... (nevet) De tényleg, nagyon állat buli volt. Ott és akkor a jelenlévőket ki is neveztem a világ legjobb közönségének, és képzeletben átnyújtottam nekik a Faces zenekar babérkoszorúkkal ékesített arany fokozatú "Legjobb közönség" díját. Ezúton is szeretném az egész csapat nevében még egyszer megköszönni mindenkinek, aki ott volt! És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy munkaversenyt hirdessek a rajongók között, az ezennel általam megalapított "Legjobb közösség" vándorzászlóért. Pályázni a díjért a Faces koncerteken lehet...
Ha jól tudom, van a Facesnek honlapja is. Mióta működik? Miket lehet látni/hallani rajta, milyen a látogatottsága? Hogy látod, mennyire terjed/kezd terjedni itthon a netes infóáradat a rockzenére lebontva?
Remek informátoraid vannak... (nevet) Tehát valóban létezik január óta egy web oldal, ahol minden információ megtalálható a Faces zenekarról, a következő címen: http://www.nexus.hu/faces/. Elolvasható a csapat teljes és hiteles története, van jó néhány fotó, fent van az összes dalszöveg (a legfrissebbek is), és zenéket is le lehet tölteni. A Remény demó néhány dalának részlete, valamint az új demó egy dal kivételével teljes egészében letölthető. Mivel én magam készítem e lapot, így garantáltan a legfrissebb hírek, infók, koncertdátumok szerepelnek az oldalon. Sőt, játszani is lehet, ahol a díj (mi más?) egy Faces kazi, az összes rögzített nótával. Ha lehet, akkor itt is hirdetek egy játékot. Az a szerencsés ember, aki megírja nekem, hogy milyen alapszíne van a Faces oldalnak, és erre az interjúra hivatkozik, annak is küldök ingyen és bérmentve egy kazit. Természetesen a legelső levélíró nyer. A kérdés második részére azt tudom mondani, hogy szerencsére rohamosan fejlődik a hazai infrastruktúra, egyre több ember kerül kapcsolatba a Világhálóval. Ahogy látom, egyre több csapat látja meg azt a hatalmas lehetőséget, amely az Internetben rejlik. Gombamód szaporodnak a rockzenei honlapok. Ezt mindenképpen jó dolognak tartom.
Lesz új demó idén?
Reméljük. A nóták folyamatosan készülnek, próbálunk rendületlenül. Remélem, igény is lesz rá, a koncerteken is. De ez már nem csak rajtunk múlik...
