Idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját a budapesti Insane, akik az egész 2014-es évet a jubileum jegyében töltik majd. A kiemelt koncerteken a régi tagok közül is sokan csatlakoznak a zenekar aktuális felállásához, és szokásukhoz híven természetesen mennek majd külföldre is. Az említett speciális koncertek közül március 28-án Szegeden, 29-én Budapesten, április 12-én pedig Miskolcon lehet elcsípni a bandát, mi pedig amolyan kedvcsináló, illetve visszatekintés gyanánt Érsek Gábor dobossal, az Insane alapító tagságának egyetlen ma is a csapatban játszó tagjával tekintettük át az elmúlt másfél évtizedet.
Még a legfelületesebb szemlélő számára is látszik, hogy iszonyatosan mozgalmas tizenöt év áll mögöttetek. Emlékszel még rá, ehhez képest milyen reményekkel vágtatok neki annak idején Knapp Oszival a zenekarnak? Egyáltalán voltak ténylegesen komoly terveitek, vagy csak „ahogy esik, úgy puffan" alapon kezdtetek el zajongani?
Igazából semmi konkrét tervünk nem volt, sőt elképzelésünk sem. Oszikával annak idején 1998-ban, Balatonszepezden ismerkedtem meg a helyi focipályán. Sosem felejtem el: napokat vártam rá, hogy találkozzam vele, mert mindenki mondta, mennyire jó gyerek, és mennyire szereti a metal zenét. A találkozó előtt nálunk már kezdett amúgy összeállni a zenekar hangszeres része, és Oszi volt a hiányzó láncszem. Tényleg sosem felejtem el, amikor először taliztunk: ott ült a pálya szélén, cigizett, közben bömbölt a magnóból a Sepultura Roots lemeze, és úgy nyomta a dalokat, ahogy kell. Ebből lett barátság, majd zenekar. A többi meg most már történelem kettőnk közt! Gyakorlatilag együtt nőttünk fel, együtt lettünk „felnőttek", bármit is jelentsen ez a szó! (mosolyog)
Az Insane-ben minden túlzás nélkül rengeteg tagcsere volt az évek során. Mi ennek az oka, illetve volt-e közöttük olyan, amelyikről azt hitted, végzetes lesz a zenekarra nézve?
A tagcserék oka nagyon egyszerű: máshogy élünk meg dolgokat, máshogy éljük az életünket, más elképzeléseink vannak dolgokról. Valakivel lehet kompromisszumokat kötni, valakivel meg nem. Valakivel lehet kommunikálni, valakivel nem. Nagyon nehéz például, amikor egyoldalú a kommunikáció. Te mondjuk elmondod a véleményedet, de nem érkezik rá semmilyen reakció, sem pozitív, sem negatív, sem semleges. Ez a legrosszabb! Nálunk például mindig is ebből borult ki a bili: kérdeztük, hogy ez így akkor jó vagy nem jó, de nem jött válasz, csak pár hét múlva sértődés, duzzogás, meg kilépés. Volt olyan „kiszállónk" is, akiről a mai napig nem tudjuk, hogy miért távozott! (mosolyog) Sajnos a kommunikációt sem tanítják az iskolában – legalábbis nekünk még nem volt kötelező –, de én bevezetném kötelező tárgynak, mivel szerintem a mindennapi életünk alapja. Állítom, hogy nálunk is máshogy működtek volna dolgok, ha mondjuk tudtunk volna beszélni egymással! Sokan elítélik az olyan bandákat, ahol rengeteg változás történik, de nekem a szemem előtt ott lebegett pár ellenpélda mindig is egy-két általam nagyon kedvelt csapattól. Sorolhatnám a neveket a Pro-Paintől a Shai Huludig, akik szintén annyi, ha nem több változáson estek át, mint mi, és tessék, még mindig ott vannak. És számomra ők is ugyanúgy hitelesek, mint bárki más!
Hagyott-e maga után tartósan rossz szájízt valamelyik csere?
Egy tagcsere sosem könnyű: olyan, mint egy válás, főleg, amikor nem csak egy zenésztársadat veszíted el, hanem egy barátodat is egyben. Így volt ez Oszival is, amikor kiszállt: sokáig nem voltunk jóban, mert mindketten fújtuk ostoba módon a magunk igazát. Viszont abból is látszik, hogy vele is igaz barátság kötődött anno, hogy az elmúlt években visszataláltunk egymáshoz. Nem egyik napról a másikra történt ez, hanem szépen, fokozatosan. Annyi élmény és emlék köt össze kettőnket, hogy fura is lett volna, ha nem így alakul. Ugyanez a helyzet az Oszi utáni énekesünkkel, Bálinttal vagy a gitáros Bécóval is. Ráadásul vele kétszer is elváltak már az útjaink, aztán érdekes módon mindig, újra megtaláljuk egymást.
Mennyire vagy kapcsolatban a régi tagokkal? Mit szólnak a mai Insane-hez?
Két-három embert leszámítva mindenkivel kapcsolatban állok, valakivel szorosabb viszonyban, valakivel, pedig alkalmanként beszélünk, levelezünk. Jó lenne mindenkivel tartani a kontaktot, de az élet sajnos mindenkit másfelé fújt el, így nem egyszerű. Én úgy gondolom, hogy akivel jóban vagyok, azok mind örülnek, hogy nem hagytuk abba, és büszkék ránk. Sokszor mondják is ezt, ami nagyon jó érzés! Egyszer olyan jó lenne még az életben, hogy együtt elmenjünk egy hatalmas busszal valahová egy rövid turnéra...
Mára egyedül maradtál az alapfelállásból. Mondhatjuk-e azt, hogy te vagy a zenekar főnöke, vagy ennek ellenére is demokratikusan működtök?
Ha így vesszük, egyedül maradtam, de ne felejtsük el, hogy Berci szintén kilenc éve a csapat motorja minden téren. Ő ugye annak idején basszusgitárosként került be, majd ő lett az énekes 2012-ben. Én úgy gondolom, hogy abszolút demokrácia van, és lehet, hogy pont ez a baj sokszor. Egyébként most is megszavaztunk mindent, például, hogy melyik dalokat játsszuk a turnén. Az ICBad Kovács Zolika gitárossal nagy kedvencünk, de nem szavaztuk meg, szóval végül mégsem került a programba. Ettől valaki például már a falnak ugrott volna, mi meg picit szomorúak voltunk, majd lapoztunk! (mosolyog) Amúgy minden kérdést átbeszélünk. A lehető legjobb az lenne, ha havonta tudnánk csinálni egy megbeszélést, de erre sajnos nincs időnk, így körülbelül három-négyhavonta áttekintjük, mi legyen a jövőben.
Ha sorra vesszük a lemezeiteket, hogyan jellemeznéd rajtuk keresztül az Insane „evolúcióját"? Melyikre vagy a legbüszkébb, illetve van-e közöttük olyan, amelyikkel mai fejjel már nem vagy elégedett?
Az első lemezünket nem szívesen teszem be a lejátszóba, mert tele van rengeteg hibával, ugyanakkor úgy érzem, hogy akkor annyi idősen elfogadható munka volt. Az ezutáni korong, a XXI. Century Poison már sokkal-sokkal jobb lett zeneileg, hangzásában pedig szerintem óriásit robbant, amikor megjelent. Majd jött a King Of Fools, ami szerintem megint egy vonással jobb lett. Itt már sokkal inkább kialakult valami dalok szintjén is, a sound pedig mai füllel is hibátlan. A 2008-as Our Island – Our Empire anyagunk volt az, amivel megjártuk a mennyeket és poklokat is! Zeneileg nagyon sokat készültünk rá, még Berci édesapjáék is hallhatóak a korongon a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Tényleg rengetegeket gürcöltünk vele, és nem lett olyan, mint amilyennek szerettük volna, ezalatt a hangzásra gondolok. Viszont talán ezzel a koronggal kaptuk a legtöbb elismerést, például a Fonogram-díjat is. Ezt követte a 2012-es Concord The World, amit hangzásában picit a King Of Foolshoz és a XXI. Century Poisonhoz tudnék hasonlítani, mert végre itt is azt hallottuk, amit szerettünk volna. Összességében mindegyikre büszke vagyok, és az a legjobb az egészben, hogy mindegyik korong mást és mást jelent a számomra.
Az előzővel összefüggésben: hogyan befolyásolták magát a dalszerzést, a zenét a személyi változások? Ki milyen konkrét újdonságokat hozott megközelítés terén?
Nálunk általában mindig a teremben születtek a dalok vagy egy riff alapján, vagy más volt az indítólöket. Ezután közösen alakítottuk, gyúrtuk, formáztuk a dalokat egységes egésszé. A legnagyobb zenei kreatív koponyák eddig szerintem a jelenlegi felállás tagjai, illetve a régiek közül Oszika, Laci, Bécó és Bedoo volt. Mindenki máshogy jó egy csapatban. Van, aki elképesztően jó ritmusgitáros, ilyen például Laci, és van, aki nem annyira jó a hangszerén, de a kreatív és egyéb dolgokban viszont kiváló. Ide sorolnám Bedoo-t, Bécót és jómagamat. Illetve vannak olyanok, akik mindenben jók: ilyen például Berci és Oszika, illetve a mostani csapatból Taki, Zolika és Ball. Olyanok is akadnak, akit a pozitív hozzáállása miatt szeretnek, szerettek nagyon, ide meg Bálintot sorolnám. A zene mindenképpen változik, és nem csak a személyes változások miatt, hanem mert mi is fejlődünk, érünk, tapasztalunk.
Koncertteljesítmény szempontjából hogyan változott az évek során a zenekar? Mikor voltatok a legjobbak élőben a visszajelzések, illetve a saját meglátásotok alapján?
Pont tegnap próbáltunk, már úgy, hogy Oszika is lejött, és akkor mondtam, hogy bárcsak a 2005-ös dalokat úgy játszottuk volna akkor is, mint most. Sokat fejlődtünk, és szerintem minden koncerttel és próbával ügyesebb lesz az ember. A legerősebb felállások szerintem: 2006-ban Oszika, Laci, Bedoo (majd Bécó), Berci és jómagam, majd a 2008-as: Berci, Bálint, Laci, Bécó és én, majd a mostani 2014-es: Berci, Taki, Kovács Zolika, Ball és jómagam.
Ha csak egy csúcspontot emelhetnél ki az elmúlt tizenöt évből, melyek lennének ezek?
Csúcspont talán az, ami most újra van a zenekaron belül, azaz hogy kaptunk még egy esélyt az elmúlt másfél év után, ami viszont igazi mélypont volt.
Volt-e esetleg olyan konkrét pillanat, amikor úgy érezted, hogy a zenekarnak akár vége is lehet?
Nem is egyszer! És az az érdekes, hogy nem akkor, amikor más gondolta volna. Egy normális ember azt gondolná, hogy akkor történhet ilyen, amikor énekescsere történik, de nálunk nem ekkor történt ez. 2012 tavasza és 2013 ősze között érkeztem el oda, hogy elég volt, nem csinálom, nem csináljuk tovább. Undorító dolgok mentek, amíg megviseltek mind idegileg, mind lelkileg. Semmi nem működött, pedig akkor jött ki az eddig talán legjobb anyagunk is, és még ez is kevés volt. Állandóvá váltak a kavarások, a feszültségek, a felállást sem tudtuk Bercivel stabilizálni, és gyakorlatilag semmi nem működött. Természetesen előtte is sokat vitáztunk, amin csak lehetett, de ez a másfél év volt az, amit szívem szerint hamar elfelejtenék!
Még mindig fiatalok vagytok, de az itthoni szakmában simán veteránnak számít az Insane. Milyen reális lehetőségeket, perspektívát látsz még a zenekar előtt itthon, illetve külföldön?
Az átlagéletkor most ilyen 26-30 év között van, ami még tényleg lehet fiatalnak számít. Én mindig is reálisan próbáltam nézni a dolgokat, és most is törekszem erre. Eljutottunk arra a pontra, legalábbis én, hogy ugyanúgy szeretném megélni a bandát, mint a kezdeti években, ugyanazzal a lelkesedéssel, ugyanazzal a habitussal. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem tudjuk már azzal az intenzitással csinálni a dolgokat, mint anno. Nem mehetünk már el többször egy évben hetekre turnézni, mindent ésszel kell csinálnunk. Mindenkinek van már kialakított munkahelye, élete. Ettől függetlenül élvezzük, tesszük a dolgunkat. Nagyon sok helyre hívnak még mindig minket, most például kaptunk ajánlatot újra Ausztráliából, de érkezett megkeresés Dél-Afrikából és Grúziából is.
Mik a legalapvetőbb külső változások ebben a tizenöt évben? Miben mások ma a körülmények akár a lemezkészítést, akár a turnézást, akár a közönséget tekintve, mint a '90-es évek végén?
Teljesen más minden. Mi nagyon szerencsések voltunk: egyből kiadták a lemezünket, lett szponzorunk, nem kellett a zsebünkbe nyúlni, de ha azt vesszük, mindig DIY felfogással dolgozunk. Jómagam és egy nagyon közeli barátunk, Szabó Dávid szervezzük, szerveztük a koncerteket magunknak. Nem szeretnék ilyen klasszikus gondolkodóba átmenni, de azt kell mondanom, nekünk sokkal könnyebb dolgunk volt, mint most bárkinek a feltörekvő bandák közül. Hiába fejlettebb a technika, hiába van net, hiába érhető el könnyen minden, lehet, hogy pont ezért picit elveszett egy adott produkció varázsa. Mindent készen kapunk, mindent alánk raknak, és semmi nem értékálló. Ugyanakkor tényleg azt hinnénk, hogy most milyen könnyű dolga van egy mai friss bandának, mert ott az internet, amelyen keresztül gyakorlatilag ingyen és bérmentve bárhova eljut a zenéjük. Ez részben így van, mert tényleg felkerül minden a világhálóra, de a sok zene közül az emberek nem szelektálják ki azt, amik nekik tetszhetnek.
Mik a terveitek az idei évre vonatkozóan?
Tavasszal ugye véget ér a tizenöt éves turné, de már most kaptunk pár extra megkeresést az őszre is. Ha minden jól megy, májusban lesz egy komoly orosz, ukrán, balti körünk, a végén kiegészítve pár román koncerttel. Reméljük, a nyáron sok fesztiválra is eljutunk majd. Ősszel pedig szeretnénk csinálni a dalokat a következő Insane anyaghoz.
Szerinted van-e újabb tizenöt év a zenekarban?
Ez egy fogós kérdés. Szeretném, ha lenne, de ez sok mindentől függ. Ugye öregszünk, lassan családos emberek leszünk mi is, szóval meglátjuk! Én úgy gondolom, ha jó a társaság és jól érezzük magunkat, akkor miért is ne? Mondjuk azt már lehet, hogy nem ezen a néven csinálnánk majd! (mosolyog)
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Három sajna nem megy, így többet szedtem össze, de még ez is kevés! Ignite – Our Darkest Days, Deftones – Adrenaline, Faith No More – King For A Day, Korn – Korn, Rage Against The Machine – Rage Against The Machine, Nirvana – Nevermind, Pantera – Vulgar Display Of Power, Sepultura – Chaos A.D., Pro-Pain – Foul Taste Of Freedom, Dog Eat Dog – All Boro Kings, More Than A Thousand – Vol.4. Make Friends And Enemies, Killswitch Engage – Alive Or Just Breathing, Refused – The Shape Of Punk To Come, Machine Head - Burn My Eyes, Incubus - S.C.I.E.N.C.E.
Mi az élet értelme?
Család, szeretet, barátok, zene, utazás...
További aktuális információk itt.
Hozzászólások