Shock!

Két héttel ezelőtt fergeteges koncertet adott a FEZEN-en a Judas Priest. Minden idők egyik legfontosabb metalzenekara immáron másodszorra járt Magyarországon a K.K. Downing helyére érkezett új gitárossal, Richie Faulknerrel, aki a többiek egyöntetű nyilatkozatai szerint kulcsszerepet játszott abban, hogy a banda végül mégsem állt le a búcsúkörnek tervezett Epitaph turné után. A fesztiválon tíz percet kaptunk Richie-vel a zsúfolt backstage-ben – ezt is a banda mindenható menedzsere, Glenn Tipton élete párja, Jayne Andrews vigyázó szemei mellett –, de ez is elég volt ahhoz, hogy megállapítsuk: a 35 éves gitáros roppant céltudatos, rokonszenves figura, aki annak ellenére is két lábbal áll a földön, hogy bekerült egy ikonikus zenekarba.

Akármikor olvasok interjút mostanában Iannel, Robbal vagy Glenn-nel, mindegyikük kiemeli, hogy nélküled már nem működne a zenekar, vagy legalábbis nem ilyen intenzitással...

Természetesen nagyon jólesik, amikor ilyeneket nyilatkoznak rólam, de ez a zenekar negyven éve megy előre, és ilyen hosszú karriert nem lehetséges felépíteni anélkül, hogy ne lenne egyfajta kreatív húzóerő az összes tagban. Úgy gondolom, az én csatlakozásom ennek az energiának a kiterjesztését jelentette, de ha belegondolsz, ez természetes: akárhová kerül új ember, mindenképpen megváltozik, kicsit más lesz a belső dinamika, legyen szó akár egy irodai munkaközösségről, egy focicsapatról vagy egy zenekarról. Remélhetőleg a mi esetünkben is pozitív dinamikáról beszélhetünk. De ettől függetlenül mindenkinek része van abban, amilyen állapotban most halad előre a zenekar. Szóval összeadódik az erőnk. Én is úgy gondolom, hogy remek formában van a Priest, de ezért mind az öt tag egyformán felelős.

Ahogy nézem, a rajongói fogadtatásoddal sem igazán voltak gondok.

Az elejétől fogva elfogadtak, amiért nem lehetek nekik eléggé hálás. Természetesen mindenütt vegyült némi szkepticizmus a várakozásokba, de ez is teljesen normális: egyrészt mutatja, micsoda szenvedéllyel szeretik az emberek a zenekart, másfelől amikor valaki eljön egy Judas Priest-koncertre, a keményen megszerzett pénzét áldozza arra, hogy lássa a csapatot, és ezért cserébe maximális teljesítményt vár el tőlünk. Nagyon örülök neki, hogy a rajongók eljöttek megnézni a zenekart velem is, adtak nekem egy esélyt, és talán hittek is bennem. Egyébként még mindig folyamatosan jönnek az olyan újabb és újabb turnéállomások, ahol azelőtt még nem járt velem a Priest, szóval ezeken a helyeken még mindig bizonyítanom, bizonyítanunk kell, de ez kifejezetten egészséges dolog: minden este maximális teljesítményt nyújtunk, és a közönség reakciói is nagyszerűek. Az új helyszíneken eleinte még érezhető, hogy figyelnek, várnak, de aztán fél perc után már mindenki elégedetten énekel. Vagyis szerencsére tényleg befogadott a Priest-család.

A többiek jóval idősebbek nálad. Soha, egyetlen pillanatra sem éreztél generációs szakadékot közöttetek?

Nem, mert lélekben mindannyian fiatalok! (mosolyog) Egyszer sem jelentett gondot a korkülönbség, remekül kijövünk egymással. Sőt, ezen a mostani turnén már sokkal lelazultabb a hangulat is, mint az Epitaph turnén volt, hiszen az ott mégis az első kört jelentette K.K. nélkül, velem, és emiatt érhetően mindannyian idegesebbek voltunk egy kicsit. De ez mára elmúlt, rengeteget röhögünk, rengeteget viccelődünk. Kiválóan érezzük magunkat együtt.

És mennyire érezhető ez az összecsiszoltság a kreatív munka során? Nem esik például nehezedre a heavy metal egyik alapító atyjának azt mondani, ha mondjuk feldob egy riffet vagy dalötletet, hogy bocs, de ez lehetne jobb is?

Igazából amikor elkezdtünk dolgozni a Redeemer Of Souls dalain, előtte már két évet turnéztunk közösen, és egy ilyen szituációban nagyon alaposan megismered a másikat, hiszen együtt repültök, együtt buszoztok, együtt játszotok. Ezért aztán mire a dalszerzésre, a stúdiózásra került a sor, már pontosan tudtam, hogy tényleg kíváncsiak a véleményemre, és vevők az ötleteimre – ugyanúgy, mint akárki ötleteire a zenekarból. Ami pedig a kérdésedet illeti, csupán egy dolog számít: hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen, és benne legyen az a bizonyos jellegzetes Priest-atmoszféra. Vagyis nemhogy tiszteletben tartják a véleményemet, hanem egyenesen el is várják, hogy megmondjam, ha valamivel nem vagyok elégedett. Mint ahogy bárki mástól is a bandában. Glenn negyven éve csinálja ezt, igazi mester, viszont minden javaslatra hihetetlenül nyitott, mert tudja, hogy adott esetben még ilyen múlttal is lehet jobb, amit csinál. Rengeteget tanulok mellette, hihetetlenül inspiráló, hogy mennyire nyitott elmével közelít a világhoz, a zenéléshez.

Gitárosként nem volt nehéz ráállnod arra, hogy a Priest stílusában írj riffeket, dalokat?

Nem, mert Priesten nőttem fel, szóval eleve bennem van a zenekar stílusa. Kölyökkoromtól kezdve az ikergitáros metal állt hozzám a legközelebb, a Priest, az Iron Maiden, de imádtam a Wishbone Asht vagy a Thin Lizzyt is. Szóval minden teljesen természetesen, magától jött.

Van kedvenc korszakod vagy albumod, netán kedvenc koncertnótád a bandától?

Negyven év életművéből elég nehéz lenne csak egy-két kedvencet kiválasztani. Nagyon szeretem a korai dolgokat: a Sad Wings Of Destinyt, a Sin After Sint, de vannak kedvenceim a British Steelről, a Defenders Of The Faithről, a Turbóról és a Painkillerről is. Tényleg a teljes repertoár közel áll hozzám, minden korszakból akadnak favoritok. A koncerteken sincs egy kifejezett kedvencem. A Redeemer Of Souls dalai nyilván különlegesek számomra, hiszen ezeknek a megírásában már én is részt vettem, de a régi darabok meg azért jelentenek óriási élvezetet, mert ezeken nőttem fel, ezekkel tanultam meg gitározni, tehát belém égtek, és ezek is a részemet jelentik, csak másként.

És melyik dal jelenti a legnagyobb kihívást?

A legkomolyabb kihívás igazából nem valami konkrét dalhoz köthető technikai megoldás, hanem az, hogy kellő tisztelettel, a zenekar örökségéhez méltó módon gitározzak. K.K. hihetetlenül jellegzetes szólókat írt és játszott a Priestben, emellett pedig ott vannak a híres kettős szólók is, amik a zenekar egyik védjegyét jelentik. Vagyis minden esetben pontosan tisztában kell lenned azzal, mi szerepelt az adott dalban, és csak úgy formálhatod a saját képedre ezeket a témákat, hogy közben maximális mértékben hű maradsz az előzményekhez, K.K. és a banda hagyományaihoz.

Találkoztál már egyébként személyesen K.K.-vel?

Sajnos eddig még nem nyílt rá lehetőségem. Bizonyos kommunikáció volt már köztünk, a Twitteren, itt-ott, de személyesen még nem találkoztunk.

A koncertprogramot mi alapján válogatjátok össze? Van például dal, ami azért került ki a műsorból, mert Rob esetleg a hangja korral járó természetes változása miatt már nem nyomja olyan szívesen?

Nem, ilyen nincsen. Énekileg igazából a Painkiller a legkeményebb, legnehezebb nóta az összes közül, amit minden bulin játszunk, Rob pedig remekül nyomja. Szerintem mióta visszatért a zenekarba, mostanában van a legjobb formában. Ami pedig a műsor összeállítását illeti, attól függ, miről szól éppen az adott turné. Az Epitaph turné nem lemezbemutató kör volt, ott amolyan best of-programot válogattunk össze, most pedig értelemszerűen a Redeemer Of Souls kap kicsit nagyobb hangsúlyt. De tavaly például a Defenders harmincéves születésnapját is bekalkuláltuk. Emellett kontinensenként is eltérhet a program, hiszen nem feltétlenül ugyanazok a dalok a legnépszerűbbek mondjuk Észak-Amerikában és Európában. A lényeg minden esetben az, hogy íve legyen a műsornak: nem arról szól a történet, hogy van benne három gyors, két lassú meg ilyenek, hanem egy komplett, jól felépített utazásra kell vinni a közönséget a Priest múltjában és jelenében.

Arra látsz esélyt, hogy egyszer bekerüljön valami a műsorba a Jugulatorről vagy a Demolitionről?

Persze. Olyannyira, hogy a mostani turné előtt is komolyan volt szó erről, csak tudod, mi ezzel a gond: hogy ha berakod a programba mondjuk a Cathedral Spirest, akkor ki kell venned miatta a Devil's Childot vagy akármelyik másikat. Ez pedig mindig kényes dolog, hiszen vannak a szettben megkerülhetetlen dalok, tartani kell mindig egy kényes egyensúlyt, és lehetőleg mindenkinek kedvezni vele egy kicsit. De nem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb abból az érából is bekerüljön valami a műsorba. Mondom, most is beszéltünk róla, csak aztán végül kimaradt.

Érdekes egyébként megfigyelni, hogy ma már a vitatottabb régi lemezek dalain sem akad fent senki...

Igen, ez tényleg így van. Annak idején a Turbo például egy kifejezetten kísérletezős, megosztó lemeznek számított, hiszen tele volt olyan elemekkel, amik azelőtt még nem szerepeltek a Priestnél. Úgy gondolom amúgy, hogy ez így is van rendjén, hiszen ez a banda mindig erről szólt: sosem csinálták kétszer ugyanazt, folyamatosan újabb és újabb területeket térképeztek fel. Viszont a Turbo Lover élőben teljesen más, mint annak idején a lemezen volt: nincs benne szintetizátor, és kifejezetten súlyos, húzós nóta, amit mindenki velünk énekel a bulikon.

Mi most a következő lépés a banda számára? Hogy álltok például az új ötletekkel?

Én alapvetően folyamatosan írok. Már az Epitaph turnén is így volt ez, és most sincs másképp: ha van egy kis időm a backstage-ben, leülök, gitározom, és felveszem a témákat. Pár napja demóztam fel például egy újabb dalötletet. A turné során mindenkinél gyűlnek a riffek, a témák, aztán otthon összerakjuk ezeket külön-külön, majd közösen is megnézzük, mit lehet kezdeni velük. Nagyon sok témánk van, szóval a lehetőségek nyitottak. Év végéig most biztosan turnézunk, szóval utána kell eldöntenünk, mi a következő lépés: lehet, hogy nekifogunk az új lemeznek, de az is elképzelhető, hogy jövőre is lesznek még bulik. Egyelőre semmit sem döntöttünk el, majd meglátjuk.

Szólóalbumot nem tervezel esetleg, ha már úgyis ennyi témád van?

Nem, ilyen terveim nincsenek. Igazság szerint világéletemben zenekari ember voltam, és most is az vagyok. Vagyis csak és kizárólag a Judas Priestre koncentrálok. Nyilván akadnak ötleteim, amik nem passzolnak annyira a bandához, ezeket szintén elmentem, aztán majd meglátom, mi lesz a sorsuk, de most úgy gondolom, később sem akarok önálló karrierbe kezdeni. Úgy értem, akkor sem, ha a csapat egyszer leáll: szerintem utána is inkább egy zenekarban folytatom majd, nem önállóan. De ahogy most alakulnak a dolgaink, és amennyire jól érezzük magunkat, ez még biztosan messze van.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az első Black Sabbath, a Defenders Of The Faith és az Iron Maidentől a Seventh Son Of A Seventh Son.

Mi az élet értelme?

Nem tudok jobbat a híres idézetnél: have a good time all the time! (nevet)

Külön köszönet Nagy Dávidnak az interjú létrejöttéhez nyújtott segítségéért.