Shock!

Sok évet kellett várni arra, hogy Marty Friedmant végre ellátogasson hozzánk, és ugyan szerényebb nézőszám várta, mint azt előre gondoltuk volna, de a májusi budapesti koncert hosszát tekintve nem lehetett oka panaszra senkinek. Az meg tény, hogy legendás arcokkal mindig érdekes élmény először találkozni: vajon megfelel-e az illető annak az ideának, ami az ember fejében összerakódott sok év alatt? Közvetlen lesz és jó fej, avagy kimért és unalmas? Az igencsak apró termetű, kedves, nem túl bőbeszédű, és láthatóan nem ebben a világban létező göndör hajú gitárossal a fellépése előtt beszélgettünk - Marty mintha egy percet sem öregedett volna az elmúlt húsz évben.

Hogy érintett téged a japán földrengés?

Nagyon durva élményként maradt meg, ott voltam a zenekarommal, amikor történt. Iszonyú ijesztő volt látni, ahogy dőlnek össze a házak, de szerencsére az én ismerőseim mind jól vannak. Persze rengeteg ember nem mondhatja ezt el magáról, sokan elveszítettek mindent.

Láttam, hogy az eBayen rengeteg gitárodat aukcióra bocsátottad, és a befolyt összeget a rászorultaknak adományoztad. Nehéz volt megválni a hangszereidtől?

Nem, igazából életem egyik legkönnyebb döntése volt. Ha azért csinálsz valamit, hogy segíthess, akkor az ilyesmi nem kérdés. Én másképp nem tudok segíteni, nem vagyok orvos, fogalmam sincs, mi mást tehetnék, de ezzel egészen biztosan tudtam támogatni tudtam a rászorulókat.

Van olyan gitárod, amit meg akarsz tartani valami személyes okból?

Nincs. Azok csak tárgyak. Sokkal boldogabbá tesz, ha akár egy embernek is tudok segíteni, mint maga a gitár birtoklása.

Térjünk vissza a múltba. A Dragon’s Kiss az első cd-k egyike volt, amit megvettem, és egyben a kedvenc instrumentális lemezem is azóta. Milyen emlékeid vannak arról az időszakról?

Ó, köszönöm! Te vagy az első lány, aki ezt mondja. (mosolyog) Csupa kellemes emlék jut eszembe…

Könnyen jönnek az ötletek, hogy milyen címet adj egy instrumentális dalnak?

Igazából sosem szerettem, hogy bármiféleképpen is elnevezzek egy instrumentális számot. De az elmúlt évek alatt azért valahogy mégis belejöttem. A Dragon’s Kiss lemezen a címek még úgy-ahogy elmennek, de ma már azért jobbakat találok ki.

A vicces dalcímekkel hogy állsz?

Azokat kimondottan rühellem! Semmi értelme, ha idióta címet ad valaki egy dalnak. Egy rendes dalcím kitalálása sokkal nagyobb kihívás.

A Scenes lemezen, amit Kitaróval készítettél, már másféle zenét játszottál. Miért változtattál a stílusodon?

Nem változtattam igazán, hanem egyszerűen másféle dolgokat akartam megvalósítani.

A Cacophonyban eltöltött évekről mi jut eszedbe?

Hogy jó volt. Csak épp nincstelenek voltunk. Semmi pénzünk nem volt, de a legjobb barátok voltunk Jason Beckerrel.

Hogy van most Jason?

Évek óta ugyanúgy, de legalább nem romlik az állapota…

Az első megadethes meghallgatásodra hogy emlékszel vissza? Jeff Loomis-t ismerted akkoriban?

Egy barátom ismerte a Megadeth akkori menedzserét, és ő ajánlott be. Azt hallottam, hogy Jeff Loomist előttem hallgatták meg, és mennyire döbbenetesen jól játszott, csak túl fiatal volt az egészhez. Azóta persze jóbarátok lettünk, de akkoriban nem ismertük még egymást.

Ha azt mondom, Rust In Peace, mi jut eszedbe? Nagy változásként élted meg az előző évekhez képest?

Annyira nagy különbség nem volt, inkább azt mondanám, hogy sokkal gördülékenyebben ment minden, mert több idő jutott jóval kevesebb munkára. A Cacophonyval két hét alatt kellett felvennünk egy lemezt. A Rust In Peace-nél egy hónapunk volt a dalok kidolgozására, és egy hónapunk a felvételre, ami kimondottan luxusnak tűnt.

Van olyan Megadeth lemez, ami valamiért közelebb áll hozzád?

Mindet szeretem, és mindegyikre büszke is vagyok. A legtöbb rajongó a Rust In Peace-t tartja a legjobbnak. Szeretem azt is, mint ahogy az összes többit, nem tudok külön kiemelni csak egyet.

Dave Mustaine meghívott a R.I.P. reunion turnéra?

Nem. (ingatja a fejét) Pontosan tudja, hogy úgysem érdekelt volna. (mosolyog)

Miért?

Egyszerűen az égvilágon semmi okom nincs arra, hogy menjek. Sokkal jobban élvezem azt, amivel most foglalkozom.

Pedig a rajongók nem értik, hogy miért nem akarsz a Megadeth-szel játszani…

Miért is akarnék vele játszani? (vált át személyes névmásra)

Láthatóan jobban érzed már magad máshol …

Így van, sokkal boldogabb vagyok most. (vigyorog) A tíz évvel ezelőtti pasidhoz sem mennél vissza, nem? (nevet) Ez nekem olyan, mint egy párkapcsolat, eszem ágában sincs újra visszamenni hozzájuk. Esetleg egy éjszaka még belefér. (nevet) De egy teljes turné semmiképpen. Tudom, a lányok másképp gondolkodnak erről. (mosolyog) Még csak eszembe sem jut semmi ilyesmi egyébként.

Nehéz volt a japán nyelvet megtanulnod?

Miért lenne az? Te is beszélsz angolul, ez ugyanaz, vagy megtanulni bármilyen más nyelvet.

Valamelyik youtube-os video alatti kommentben olvastam, hogy dicsérték a kiejtésedet.

Teljesen folyékonyan beszélek japánul, nem teljesen tökéletesen, de semmi problémám nincs, se az írással, sem az olvasással és a beszéddel sem.

Megváltoztatott az, hogy Japánban élsz?

Persze, nagyon is. Azelőtt elég egysíkú életet éltem, turnéztam, stúdióztam és zenét írtam. Japánban kinyílt a világ előttem, például rengeteg tévés szereplésem lett, ami jóval kreatívabbá tesz, sokkal jobban megdolgoztatja az agyamat. Ha csak a zene vesz körül, egy idő után nem tudsz hova fejlődni, de ha másféle hatások érnek, majd utána térsz vissza a zenéhez, sokkal jobban ki tudod bontakoztatni az igazi énedet.

Van jó pár tv műsorod, a Rock Fujiyama például…

Az elég régi már, pár évvel ezelőtt csináltuk. Egyfajta rockzenével ötvözött vígjátéknak írható le. Mindenféle dallal bolondoztunk, a szlenget bevontuk a zenébe vicces módon, elég őrült dolog volt.

Van egy Love Fixer nevű zenekarod is.

Elég sok bandám van ott. A Love Fixerrel megjelentettünk egy kislemezt, de ezzel a csapattal nem mozgunk túl sokat. A szólózenekaromal foglalkozom inkább mostanában.

Mit jelent számodra ma a zenélés?

Imádok zenélni, és imádok különböző stílusokban játszani. Szükségem van a kihívásokra. Ha turnéról van szó, inkább az egy hónapos turnékat választom, szemben mondjuk egy hat hónapig tartóval, egyszerűen azért, mert szeretem frissen tartani magam. Ha egy hónapon keresztül kell játszanom a zenémet, azt alig várom, és teljesen felvillanyoz, hogy estéről-estére játszhatom a dalaimat. De szükségem van arra, hogy a következő hónapban már mással tudjak foglalkozni. És azt szeretném, ha a rajongók boldognak látnának a koncerteken, mint például ma este.

Mire gondolsz, amikor az utolsó dalhoz érsz egy ilyen rövid turnén?

Nem akarom, hogy vége legyen. (mosolyog) Hogy szeretnék gitározni még tovább.

Ezek szerint még mindig ugyanolyan örömet okoz a koncertezés mint régen?

Persze, imádom, sőt, jobban élvezem, mint korábban.

Mi életed három legfontosabb lemeze?

A KISS-től az Alive, a Ramones-től az It’s Alive. A harmadikat nem hiszem, hogy sokan ismernék Magyarországon, de az AKB48-nek van egy remek új Greatest Hits albuma. Japánban nagyon népszerűek, és tényleg jók, noha nem hinném, hogy a metalrajongók ízlésével találkozna.

Egyébként miket hallgatsz általában?

Többnyire a mai japán zenéket. De mindig érdekel, hogy amerre járok, épp milyen zenéket lehet felfedezni, akár itt is, meg Kelet-Európában, vagy Nyugat-Európában. Érdekelnek az adott ország aktuális slágerei. Ebből is inspirációt nyerek.

A mi slágerlistáinkat jobb, ha nem hallod, rettenetes zenék kerülnek fel. A jó zenekarok műfajtól függetlenül underground sikereket érnek csak el, nem kerülnek fel a listákra.

A Decapitatedet ismered? Ők kelet-európaiak és nagyon szeretem őket. De tényleg érdekel, hogy az adott területen az emberek mit hallgatnak, mi az igazi nagy siker. Persze a metalrajongók ezeket a zenéket szarnak tartják, olykor egyszerűen azért, mert kommerciális a zene. De engem érdekel, hogy mi megy itt Magyarországon vagy Lengyelországban, Németországban. Minden országban más az ízlés és ezt nagyon csípem.

Mi az élet értelme?

Rock’n’roll! (mosolyog) Az élet rövid, érezd jól magad!

További koncertfotók:
Marty Friedman