Shock!

Mátyás Attila két egymástól gyökeresen eltérő zenekar gitárosaként és zenei agyaként vált a magyar rockszíntér meghatározó figurájává. A két csapat közül február 21-én az F.O. System Utolsó Üvöltés címmel ad koncertet a Petőfi Csarnokban, de az ezzel kapcsolatos aktualitások mellett természetesen arról is szót ejtettünk Matyival, hogy mi is történt a Sex Actionnel tavaly év végén.

Február 21-én ismét színpadra lép az F.O. System, a honlapod és a nyilatkozataitok szerint utoljára. Valóban nem lesz több felvonás?

Ennek az időszaknak mindenképpen ez a fellépés a lezárása, és nem is tervezzük, hogy belátható időn belül újra koncertezünk az F.O. Systemmel. Éppen ezért a bulit nagyon jó minőségben rögzítjük és kiadjuk DVD-n. Mindenképpen érdemes megörökíteni, hiszen ahogy az idő haladt – felettünk is –, zeneileg egyre jobbak lettünk. Ezzel persze nem árulok el nagy titkot, hiszen az ősidőkben, a Fekete Lyukban nem arról szólt a dolog, hogy csúcsminőségben zenéltünk, ott inkább a hangulat volt a lényeg. Emellé mára egy kicsit felzárkózott a zenei tudás is, szóval most tényleg jók vagyunk. (nevet)

Ha te magad is így gondolod, miért nem próbáltatok meg például új dalokat írni?

Ez fel sem merült. Tulajdonképpen Jerabek Csaba és én jelentjük az F.O. System magját Zana Zoli – aki itt nem Ganxsta – és a gitáros-billentyűs Földi Tomi mellett, és mi már az elején tudtuk, hogy semmiképpen sem hosszútávra tervezünk. Időközben annyira elmozogtunk egymástól, hogy ma már nagyon nehéz lenne közös nevezőt találnunk.

Zenei értelemben véve?

Minden szempontból, zeneileg és az egyéb elképzeléseket illetően is. Túl sokat kellene egyeztetnünk ahhoz, hogy ez az egész újra F.O. System legyen, és nagyon jól tudjuk, hogy nem igazán működne. A régi dalok viszont ugyanúgy élnek mindkettőnkben, mint amikor megszülettek, vagyis ezeket mindenképpen érdemes játszanunk ma is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Csabi nem is zenél aktívan. Tehát hagyományos értelemben véve nem tudnánk folytatni a zenekart.

Melyik koncertre emlékszel vissza a legszívesebben az elmúlt három évből?

2006-ban két olyan koncertet játszottunk, amik valamilyen szempontból nagyon fajsúlyosnak bizonyultak. A visszatérő teltházas PeCsa bulinkat nem kell külön részletezni, hiszen az annyira jó volt, hogy valamennyire még én is elveszítettem közben az önkontrollomat. Csaba többször meg is rótt miatta, hogy az F.O. Systemtől megszokott image is sérült a bulin. Tehát nem az történt, hogy kimegyek a színpadra egy sziasztokkal, majd másfél óra múlva elköszönünk, és közben csak komoran zenélünk. De nem tudtam mit csinálni: amikor a második szám után felemeltem a kezemet, és a kétezer ember szintén felemelte, miközben helyettem ordították a dalokat, én is elkezdtem ordítani. (nevet) Régen nem éreztem ennyire jól magam a színpadon, katartikus volt azzal szembesülni, hogy még mindig ennyien szeretik az F.O.-t. Igazából nem is terveztük a folytatást utána, mondván, hogy ezt nem lehet überelni. Ellenben nem sokkal később megkerestek a Volt fesztivál szervezői, hogy felléphetnénk a nagyszínpadon a Cult előtt. Nekem ennél többet nem kellett mondaniuk… Tök mindegy, mit terveztünk vagy nem terveztünk, még egyszer ilyen lehetőség nem adódott volna, szóval elvállaltuk.

Eléggé esett az eső aznap este…

Nemhogy eléggé, hanem iszonyatosan. Amikor bele akartunk csapni – és tényleg pont akkor, amikor odaszóltam Zolinak, hogy na figyelj –, olyan iszonyatos nyári vihar csapott le a fesztiválra, hogy beáztak a monitorok, úszott a színpad a vízben, csapkodtak a villámok, dörgött az ég. Nyár lévén ilyenkor még világos lett volna, de a felhők majdnem a sátrak tetejéig leértek, tehát szinte teljes sötétség telepedett a környékre. Hátramentünk, mire a rendezők mondták, hogy nem csúsztatják a Cultot emiatt, vagyis ha nem játszunk, elmarad a koncert. Úgyhogy kimentem egy szál gitárral és belekezdtem a Nézz rám című nótába, aztán jöttek a többiek is. Arra gondoltam, tök jó hangulata van ennek az egésznek, csak ne a mi koncertünk lenne! (nevet) És akkor megint bebizonyosodott, hogy az emberek mennyire szeretik az F.O.-t. Eleinte nem is nagyon mertem kinyitni a szememet, de amikor a harmadik számnál felnéztem, láttam, hogy baromi sokan vannak előttünk. Nagyjából a műsor felétől pedig már tele volt az egész hely. És közben szakadt az eső… Ráadásul az emberek egy része bakancsban, fürdőruhában ugrált közben, ami azért adott egy speciális ízt a nagy dark hangulatnak! Aztán következett a Hold című dal, ahol hirtelen kitisztult az ég, és csak úgy ragyogott a hold… Néztünk egymásra: ez már olyan giccs, hogy azt hiszik, megrendeztük! Ez a két koncert nagyon emlékezetessé varázsolta számomra azt az évet. Utána 2007 kimaradt, de nagyon sokan mondták, hogy kellene erről valami kézzelfogható emlék, meg egyébként is, folyamatosan kerestek minket, hogy legyen még F.O. System. Így aztán elvállaltuk ezt a februári bulit.

Elképzelhetőnek tartod, hogy soha többé nem állsz színpadra ezekkel a dalokkal?

Sohase mondd, hogy soha. Jelenleg nem tervezünk semmit. De érted, ha valaki holnap felhívna, hogy lépjünk fel a nyáron a Depeche Mode előtt, egyből emelném fel a telefont, hogy Csabikám, nem érdekel, mit mondtunk, megyek! (nevet) Erre persze esély sincs…

Várható valami különleges látványelem a DVD-felvétel kedvéért a koncerten, vagy egy „sima” F.O. System bulira számíthatunk?

A műsor adott: 14 nóta, másfél óra. Ennyi van, ezen a téren tehát nem várható semmiféle változás. Inkább a színpadképet akarjuk még látványosabbá, érdekesebbé tenni. Elég underground zenekar voltunk, így aztán sokáig gondolkodtunk azon, mi fér bele nálunk látvány terén. Lehetnénk annyira darkok, hogy három íróasztallámpa van a színpadon, és egy zseblámpa világítja meg Zolit, de manapság már követelmény a hatásos, sokkoló látványvilág, szóval ebben az egy dologban nem követjük az undergroundságot. Egy nagyon hangulatos, erőteljes, jó koncertet fogunk adni.

Szerinted mitől tudott ilyen jelenséggé válni az F.O. System a maga minden szempontból underground jellegével?

Nem igazán tudom, pedig sokat gondolkodtunk rajta. Eleve olyan dolgot csináltunk, ami előtte itthon nem létezett. A dalok, a szövegek és maga az image is telibe találta az embereket. Valahogy a ’80-as évek végén ez az egész benne volt a levegőben. A szövegek és a nóták sokaknak jelentettek valamit akkoriban, amikor kicsit kilátástalan volt a helyzet, és rengetegen nem találták a helyüket. Ma is nagyon sok e-mailt kapok, és a saját koncerteken is sokan jönnek oda, hogy „Matyikám, azért az F.O. volt az igazi.” És vannak közöttük egészen fiatalok is, akiknek tulajdonképpen az apja lehetnék… A múltkor, amikor a Filmmúzeum leforgatta velünk a Rocklegendák sorozat egyik részét, csak néztünk egymásra Csabával: „Az anyját, rocklegendák lettünk!” (nevet) Ez van, nincs mit tenni.

És miért pont három évvel ezelőtt láttátok elérkezettnek az időt ahhoz, hogy újra aktivizáljátok magatokat?

Sokszor felmerült az évek során, hogy legyen újra F.O. System, de valahogy sosem jött össze. Két régi F.O. nótát dolgoztam fel a saját zenekarommal, de arra gondoltam, úgysem fogja ismerni őket senki. Na, hát a fenét: az emberek abban a pillanatban üvöltöttek, amint belekezdtünk az első hangokba! Akkor döbbentem rá először arra, hogy mekkora kultusza van a csapatnak, de még akkor is úgy voltam vele, hogy ez a múlt. Aztán 2004-ben Szasza születésnapjára összeállt ismét a Sex Action. Baromi jól esett megint a többiekkel játszani, együtt is maradtunk. Innentől kezdve persze már csak idő kérdése volt, hogy az orrom alá dörgöljék az F.O.-t is. Mindenki azt mondta, hogy saját magam ellensége vagyok, ha nem csináljuk meg. Én pedig egy idő után ráálltam, mert végülis ez is én vagyok. Nyilván ma már nem egyik napról a másikra, mindent leszarva élek, mint huszonévesen, a Fekete Lyukban, hiszen családom van és munkám, de amikor kiállok a színpadra, arra az időre megint átadom magam az F.O. System hangulatnak.

Amikor annak idején az F.O. sztorinak vége lett, és a Sex Actionben folytattad, sokan megütköztek, hogy mennyire távol áll egymástól a két világ. Te hogy élted ezt meg: valóban ekkora váltásról volt szó, vagy csak kívülről tűnt annak?

Valóban óriási váltás volt, de aki ismer, pontosan tudja: az én életemben korszakok vannak, ezeknek megfelelően írom a dalokat. Amikor valameddig eljutok, és kerek egésznek érzem a dolgot, netán az életemben történik valami nagy váltás, újra van szükségem, és ehhez a zenében is mindig kapcsolódik egy adott kifejezésmód. Az F.O. System nagyon rátelepedett az emberre. Sokan azt hitték, hogy a Mátyás biztosan koporsóban alszik, meg ilyenek, ami persze túlzás, de az tény, hogy állandóan ebben a dark világban éltünk. Hiteles volt, de egy idő után azt mondtam, ennyi elég. Elkezdtem Szaszáékkal zenélgetni, bejött a képbe a Zodiac Mindwarp, a Cult és a többi nyers, lepusztított rockzene, mindenhonnan ezek a friss impulzusok értek. Az utolsó F.O. turnén már tudtuk, hogy a Sex Actioné a jövő, egy fél évre egymásba is csúszott a két történet. Például Zoli játszott az utolsó F.O. turnén, róla pedig nem kell magyarázni, milyen… Szóval velük zenélni egy teljesen más hangulat volt.

Azért akadtak F.O. rajongók, akik tudtak azonosulni az új csapattal?

Jöttek át az F.O. környezetéből is arcok a Sex Actionhöz, először persze úgy, hogy fúj, de undorító ez az egész. Aztán egy idő után észrevettük, hogy habár a csajokon megmaradt a Cure-os fekete ruha, már vörös volt a szájuk… De másról szólt a két zenekar. A Sex Actionben végig a bulizáson volt a hangsúly, a lovak közé dobtuk a gyeplőt, és nyomtuk, ami csak belefért… Lementünk a legmélyebb bugyrokba, ritkán voltak tiszta pillanataink: cuccoztunk, ittunk, csajoztunk, tényleg ami csak a csövön kijött. De öt év után elérkezett egy pillanat, amikor azt mondtam, hogy itt a vége, mert belerokkanok.

Ezért is léptél ki a csapatból?

Tudtam, hogy le kell állítani ezt az egészet, és akkoriban ismét bekövetkezett egy korszakváltás az életemben: megismertem a későbbi feleségemet, letettem a piát, és így tovább. Erre persze sokan jöttek azzal, hogy a Matyi megtért, hites lett, meg minden marhaság, pedig nem erről volt szó. Valóban volt egyfajta spirituális indíttatásom – hisz azt már az F.O. idejében is érezni lehetett –, megpróbáltam kicsit magamra találni, meditálni kezdtem. Aki elég kábítószert fogyasztott, annak alapból van némi fogékonysága az ilyesmi iránt… De alapvetően arról volt szó, hogy elkezdtem egy tisztább, normálisabb életet élni. És ha nem teszem meg, ma már csak posztumusz beszélnének rólam.

Még a váltásokhoz visszatérve, a Sex Actionnek is megvolt a maga fordulata, amikor Actionné váltatok…

A Sex Actionben mindenkinek megvolt a maga reszortja. Én voltam a főnök, a zenekarvezető, Miki a balhékirály, a forrófejű ifjú titán, aki állandóan belekeveredett valamibe, a Fradi-meccs után törött kézzel jelent meg, meg ilyenek… Szasza frontemberként osztotta az igét, Zoli pedig egyfajta ideológusként működött. Ő találta ki, hogy most akkor legyen western ruha, meg mit tudom én, micsoda. Az alapötlet akkor is tőle jött, de igazából már a hármas Sex Action lemez idején azon törtük a fejünket, hogy mi lesz legközelebb. Megint elénekeljük jobbról balra a csajozós dolgokat? Megtehetjük éppen, de nem lesz túl érdekes… Közben Zoli elkezdte hallgatni ezeket a rap-hatású dolgokat, amik nekünk is tetszettek, és onnan már csak egy lépés volt a váltás. Itthon akkoriban nem is volt még ilyen típusú banda. Ez egy újabb radikális fordulat volt, és így utólag nézve meg is törte a zenekar pályáját. Egyszerűen nem tudtunk magunk mellé állítani annyi embert. Egy csomóan nem fogadták el, hogy fél évvel korábban még derékig érő hajjal nyomultunk a motoros rockkal, utána meg ugrálva nyomtuk azt a hardcore-os muzsikát. Aki addig a kocsmában bluesolt, azt mondta: ne már, srácok, húzzatok a francba… Mi viszont öntörvényűen mentünk a saját fejünk után. És kurva jók is voltunk egyébként. Pont a múltkor néztem meg a Terror lemezbemutató koncertjének videofelvételét, és a Biohazardot megszégyenítő intenzitással, iszonyú szigorral nyomultunk. Az Összeomlás lemez korszakalkotó volt itthon, de inkább utólag bizonyosodott be róla, hogy meghatározóra sikeredett. Aki azt a stílust szereti, azóta is odavan azért az albumért. A Terror már hidegebb, elidegenedettebb lett, kevésbé populáris nótákkal, de akkor már éreztük, hogy abban a négyesben nincs több.

Nem sokkal később az Agnus Dei-ben bukkantál fel, amiben szerintem óriási sikerpotenciál rejlett, de mire kijött az egyetlen lemezetek, már feloszlottatok. Mi történt?

Valóban nagyon nagy lehetőségek voltak abban a csapatban. Mindig törekedtem arra, hogy Magyarországon nagyjából egyedülálló irányt adjak a bandáimnak, és ez alól az Agnus Dei sem volt kivétel, hiszen azt a U2-s, INXS-es irányt akkoriban senki sem képviselte itthon. De emberileg nem találtunk egymásra. Eleve két dudás is nehezen fér meg egy csárdában, ott pedig rögtön három is volt, ami miatt nem működött a dolog. Ezután kezdtem el a saját szólózenekarommal játszani, ahol senkivel sem kellett vitatkoznom, és úgy zenélhetek, ahogy szeretek.

Eléggé a háttérbe húzódva dolgoztok…

Ez semmiképpen sem tudatos. Amikor szólóban kezdtem zenélni, a nulláról kellett újraindulnom. Eleve tele lettem a rock’n’rollal, így aztán kihagytam pár évet, ez pedig a zeneiparban elég ahhoz, hogy elfelejtsenek, mert akkora a cserélődés. Elkezdtem stúdiót építeni, filmzenéket csinálni, de pár év után rájöttem, hogy azért a színpad az én igazi világom. A dolog másik oldala, hogy két kalitkám is van, amik ugyan aranyból készültek, de nem lehet belőlük kiszabadulni: az F.O. System és a Sex Action. Az új lemezem, a Mélyen már ismertebb egy kicsit, mert a honlapomról is leszedhető teljesen ingyen, de még mindig ehhez a két bandához köt mindenki, pedig – bármennyire is szeretem mindkettőt – nekem azért a M.A.B. a szívem csücske, és számomra ez jelenti a jövőt. Remélhetőleg idén egyre többször lépünk majd fel, és változik egy kicsit a helyzet.

Ha visszatekintesz a Sex Action újjáalakítására, mi jut eszedbe? Érdemes volt megcsinálni?

Sajnos egy dolgot nem tudsz előre soha: hogy mit mennyire kell súlyozni. A mostani fejemmel azt mondom, a Sex Actiont is úgy kellett volna megcsinálni, mint most az F.O.-t: ritka, nagyszabású fellépésekkel, évente egy, legfeljebb két koncerttel. Viszont itt kicsit más volt a helyzet, mert ahogy elkezdtünk próbákra járni, pár hónap alatt megszületett úgy tíz dal és a Jöhet bármi című lemez. A kiadó erre azt mondta: „Gyerekek, ha már kiadjuk, akkor szépen menjetek koncertezni, és reklámozzátok mindenfelé!” És ebbe nem lett volna szabad beleszaladnunk. Magyarországon, különösen vidéken ma is nagyon nehéz a koncertezés, és nem futott annyira a dolog egy csomó helyen, ahogy kellett volna. Szóval mindenképpen jó, hogy újjáalakult a Sex Action, csak máshogy kellett volna folytatnunk.

És most hogyan tovább? Vége a zenekar történetének, vagy sohase mondd, hogy soha?

Most leginkább azt mondanám, nem tudom, mit hoz a jövő. Szaszával sajnos nem igazán tudunk már közös nevezőre jutni, leginkább úgy fogalmazhatnám meg a lényeget, hogy van ő és van a zenekar. Sajnos már nem jelent neki annyit a csapat, hogy bármilyen kompromisszumot is kössön érte akár a magánéletében, akár a Zorallal. Számunkra ez furcsa, hiszen ő is a Sex Actionnek köszönheti az ismertségét, de ez Szasza döntése. Mindenesetre időközben háromnegyedig elkészült egy nagyon húzós új Sex Action album, ami most befejezésre vár. Csak az ének hiányzik róla.

És ezzel most mi lesz?

Valószínűleg ki fogjuk adni, de csak amolyan érdekességként, és még azt sem tudjuk, pontosan milyen formában. Én nem akarom felénekelni, mert az már egyből mássá tenné, és Ganxsta úr is ugyanígy van ezzel… Viszont akad pár énekes, aki szívesen megmutatná, mit tud kezdeni a dalokkal. Néhányuk megtévesztően olyan, mint Szasza, páran meg teljesen mások, de éppen ettől lehetne érdekes a dolog. Pár szöveg is hiányzik még, de előbb-utóbb biztosan lesz belőle valami. Azt tartom a legelképzelhetőbbnek, hogy ha végre elkészül az évek óta formálódó összefoglaló Sex Action DVD, hozzácsapjuk majd ezt a CD-t is. „Ez lett volna, gyerekek, ha Szasza nem hülye…” (nevet) De hangulatában nagyon jó anyag, szóval nem szívesen adnám oda másnak, és kidobni is kár lenne, hiszen együtt csináltuk.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Legjobb lemezt nem tudnék mondani. Két olyan zenekar létezik, akiknek gyakorlatilag minden albuma megtalálható a gyűjteményemben, a Depeche Mode és a Cult. A Depeche Mode-ot azóta szeretem, hogy bejött náluk az első gitárhang, tehát úgy nagyjából a Violator lemeztől kezdve. Persze nem Martin Gore fantasztikus játéka miatt! (nevet) De ott nem is ez a lényeg, mert a daloknak hangulata van, és imádom, ahogy szól a gitár is a lemezeiken. A Culttól szintén nehéz csak egyet mondani, mert a Dreamtime-tól a Ceremony-ig imádom őket. Az utána levő albumok már nem annyira jöttek be, de a többi óriási kedvencem. Aztán mondhatnám még a Led Zeppelint, a Pink Floydot, a New Model Armyt vagy a Soundgardent is. A magyarok közül az Edda bakancsos lemeze volt számomra meghatározó, meg a Feró-féle Bikinitől a XX. századi híradó… Na és persze az F.O. System és az egyes Sex Action is kedvencek! De igazából nincs mindig időm zenét hallgatni, mert amúgy is egész nap ebben élek. Szóval ha tehetem, sokszor inkább a Kossuth Rádiót hallgatom…

CD-ket veszel, vagy inkább letöltögetsz?

Szívesen mondanám, hogy bátrabban töltögetek le, mióta feltettem a saját albumomat is a netre, de nem jellemző. (nevet) Nincs rá időm, másrészt egyszer próbálkoztam egy torrent oldallal, de egyből be is szart tőle a számítógépem, ami elvette a kedvemet a dologtól. Egy csomó zenét úgyis megkapok az ismerősöktől, a kedvenceket pedig megveszem, mert szeretem nézegetni a borítót, fizikálisan fogni a CD korongot, betenni a gyűjteménybe… Annyi jó zene van a világon, de sajnos képtelenség mindent megvásárolni, mert az ember a gatyáját is ráfizetné, így hát marad a net…

Mi az élet értelme?

Maga az ÉLET, a létezés, a tapasztalás, ahogy átmész a dolgokon. Ez persze néha baromira fáj vagy óriási szívásokkal jár – legalábbis így érzi az ember –, de szerintem akkor is ez a lényeg!