Egyre komolyabb figyelmet követel magának a szélesebb közönség részéről is az intenzív és látványos koncertjeiről elhíresült budapesti, fúziós zenét játszó String Theory. Aki megtapasztalta zenei kreativitásuk, termékenységük kirobbanó erejét, elsöprő élményről számolt be. A leginkább a Leander Risingból ismert Takács „Jozzy" József gitárossal beszélgetve megpendítettünk néhány húrt.
Korábbi és egyéb zenekaraiddal ellentétben a String Theoryban te állsz a frontemberi poszton. Vágytál már a reflektorfényre?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a kezdeti időktől fogva igényem volt arra, hogy a kísérletezőbb ötleteimet is megvalósítsam, s ez jelenleg ebben a formációban valósulhat meg leginkább. Már az első komoly zenekaromban, a Behiniában is szólógitárosi és fő dalszerzői feladatokat láttam el. Később a Wendigóban azonban nálam sokkal tapasztaltabb zenészekkel kerültem össze, így egyfajta tanulási folyamatnak is felfogható az az időszak. A Leander Rising megalakulásakor pedig az első lemez dalai már nagyrészt készen voltak, az új albumon viszont már több dalt is jegyzek. Nagyon régóta foglalkoztatott, hogy létrehozzak egy improvizatív, stílusbeli kötöttségektől mentes zenekart, ahol a funk, a rock, a jazz, az elektronika egyesülhet, ahol teljes zenei szabadság van.
Álmaid valóra váltak, de hogy találtál magadnak társakat hozzá?
Néhány évvel ezelőtt Balogh Balázzsal a Margitszigetre jártunk ki zenélni, ő hozta a didgeridoo-ját, én az akusztikus gitárom. A közös zenélés élményének hatására alakult ki bennünk az az érzés, hogy érdemes lenne mindezt valódi produkcióvá érlelni. A Wendigo és a Leander Rising között számos formációban vettem részt párhuzamosan (többek között: MontaCarlo, Hot Ten Totta-RHCP tribute, Phoenix Files, Ágnes), és végül e kavalkádban alakult úgy, hogy a Balázzsal, Varjú Attila dobossal és Juhász Viktor basszerrel létrehozott String Theory lett igazán a saját gyermek. Később csatlakozott hozzánk Szebényi Dániel billentyűs, Viktort pedig Szuna Péter váltotta a bőgőn. A vizuális effektekért kezdetben Tom Hegedűs képzőművész volt a felelős, később Máté Péter gyerekkori barátom vállalta magára, hogy kitanulja a vetítés csínját-bínját.
Az hogy végül heten is rendelkeztek tagsági igazolvánnyal, nem jelent újabb kötöttségeket?
A zenekar bővülésével valóban kötöttebbé vált a dalok szerkezete, hiszen Mohai Marietta énekesnő tavaly évvégi belépésével az addigi improvizatív zenei folyam mellett konkrétabb dalok létrehozásán kellett elgondolkodnunk, munkálkodnunk. Azonban a kiindulási alap így sem változott, rögtönzésből fejlődik teljes értékű dallá a kompozíció, a stílusbeli zenei szabadság is megmaradt. Az akusztikus fellépéseink alkalmával is érvényesíteni tudjuk ezt a kettősséget.
Mennyire alkalmi jellegű a zenekar, az említett igény mellett milyen célok vezérelnek benneteket?
Persze, hogy projektnek indult a dolog, hiszen akárcsak most, akkor is többen elkötelezettek voltunk más zenekarok felé. Keveset koncertezünk – eddig kizárólag a fővárosban játszottunk, most szeretnénk nyitni vidékre –, de folyamatosan haladtunk. Úgy érzem, a felállás megszilárdulásával párhuzamosan kristályosodott ki bennünk az elképzelés is, pontosan mit és hogyan akarunk ezzel az egésszel. Mostanra forrtuk ki magunkat, látszik ez abból is, hogy míg korábban inkább az én ötleteimre építettünk, az új dalok már nagyrészt közös munka gyümölcsei.
Azért csak áhítoztok a nagyobb elismerésre, nem?
Dehogynem, azon dolgozunk, hogy elérjük! Bennünk van a vágy, hogy a projekt önfenntartóvá váljon. Igazából a tavalyi A38-as koncert tapasztalata jelentett komoly motivációt egy hosszabb pangást követően. Elképesztő élmény volt, s nemcsak a tv-felvétel miatt, mi is jól éreztük magunkat, a reakciók is kedvezőek voltak. Fontos céllá vált, hogy minél több emberhez eljusson az, amit együtt csinálunk, mert úgy érezzük, megtaláltunk valamit, ami nemcsak nekünk, de másnak is újdonságot jelenthet.
Már a stílus-meghatározásotok is körmönfont...
Pedig beszédes az elnevezés: psychedelectric rock jam. Egyrészt mert pszichedelikus, másrészt mert elektronikus zenei hatások is fölfedezhetőek benne, akár a hangszerelést tekintve, akár a szerkezetét. Már az alapkoncepciónkban is megfogalmazódott, hogy egy lassan emelkedő, csúcspontig eljuttató, ott fölrobbanó, majd valamiképpen újraépítkező struktúrájú zenét alkossunk. A kemény, odacsapós, energikus rock a gitározásomból és a dobhasználatból adódik, a jam pedig a már említett laza, improvizatív megközelítésre utal.
A stílus tisztázva, de milyen zenekarokat említenél, ha a konkrét hatások érvényesülése felől kérdeznélek?
A groove-ok központi szerepe elsősorban a régebbi Red Hot Chili Peppersnek és a Rage Against The Machine-nek köszönhető, az elektronikus hatás kapcsán a Prodigyt és Infected Mushroomot említhetem. A pszichedelia gyökerei egészen a Pink Floydig vezetnek, a jazzrock mixtúráért pedig Scott Henderson, Scott Kinsey és az ő fúziós Tribal Tech zenekaruk tehető elsősorban felelőssé. De gyakorlatilag minden olyan előadó is, akinél a strukturáltság az improvizációval magas minőségi fokon keveredik stílustól függetlenül, kezdve a Led Zeppelintől a Pantera riffjein át Maceo Parker elképesztő funk zenéjéig.
Ennek megfelelőek a feldolgozásaitok is?
Az említett Infected Mushroom- és Prodigy- szerzemények mellett Jamiroquai-számokat is lehetett már tőlünk hallani, de még a klipesített első dalunk, a Could Lick You Lee is egy ősrégi, 1957-es legendás holland elektronikus sláger, a Song Of The Second Moon átdolgozása. A metalosok megnyugtatása végett: a Rage Against The Machine Killing In The Name-je is elhangzik a koncerteken. Alapvetően az eredeti dalok érzéseit próbáljuk átereszteni magunkon, viszont a saját zenei felfogásunk, hangszerelésünk szerint játsszuk el őket – kellően dús gitárbetétekkel!
A látványvilágotok is fölkavaró. Miért fektettek erre külön hangsúlyt?
Már az első koncertünk óta vetítünk, arra gondoltunk, ne csak zeneileg, hanem vizuálisan is történjen valami a föllépésen. Az utóbbi időben sokat fejlődött a színpadi megjelenésünk is, Marcsi egyszerre bohém és extrém kinézete markánsabb kifejezőerőt biztosít számunkra, ahogy az arcfestés is hozzá tud adni a produkcióhoz, plusz energiákat generál.
Mikorra terveztek hanganyagot kiadni?
Ősszel egy többkamerás live session stúdiófelvétel keretében négy-öt dalt rögzítenénk, amikkel aztán folyamatosan ajándékoznánk meg a közönséget. Nagylemezt jövőre készülünk megjelentetni, az anyagi fedezetét pályázati úton szeretnénk biztosítani.
Az önállóságotok figyelemre méltó: a zenei szabadság fenntartása mellett egy független „önsegélyező" szervezetet is létrehoztatok a Grabanc és a Tegnapután zenekarokkal, No Label Hungary néven, amihez később az Autopilot is csatlakozott. Korábban a kelet-közép-európai régió bandáinak bevonását is megcéloztátok, hol tartotok?
Éppen egy felvidéki zenekar jelezte, hogy szeretnének csatlakozni. Az igény tehát megvan, de a No Label Hungary nem egy előre, alaposan megtervezett szervezet. A közösségünk folyamatában tapasztalja meg, ki milyen szempontból, hogyan kooperál a többiekkel. Az elsődleges cél az, hogy mindenki profitáljon az összefogásból. Ha többen vagyunk, többek vagyunk! Az A38-as koncertjeink is a No Label Hungarynak köszönhetőek, segítjük egymást a szervezésben, a promócióban, az autopilotos srácok készítették a videoreklámjainkat, a Tegnaputánék szervezték a föllépéshez a felszerelés szállítását, a mi kivetítőnket használhatják a többiek is, amikor együtt játszunk... Igazából majd most válik intenzívebbé az együttműködés, annak révén, hogy az említett módon mind a zenekari fölállás, mind az elképzelések stabilizálódtak.
Lassú víz partot mos. Eredményes az együttműködés a közönségszerzés terén is?
Együtt több embert tudunk megmozgatni, mint külön-külön. De úgy vettem észre, akik a közös koncerteken megnéztek bennünket például a Grabancék előtt/után, később fölbukkannak a saját föllépéseinken is, vice versa.
A függetlenségetek akarat vagy kényszer?
A zenei függetlenség mindegyik zenekarnál alap: a stílusok merevségétől mentes környezetben gondolkodunk. És persze, nem volt senki, aki mellénk állt, menedzselt volna minket, megcsináljuk hát mi magunk!
Ha jelentkezne valaki utóbbi ügyben, mennyire lennél kompromisszumkész?
Csak azt érdemes bevállalni, ami számunkra hozzátesz a produkcióhoz. Ha nem érezném jól magam abban a szituációban, erőltetettnek gondolnám, kár lenne belevágni. Vannak dolgok, amit egy külső szem jobban észrevesz, mint az, aki a sűrűjében gázol, ezért a külső vélemény mindig megszívlelendő, viszont kérdés, hogy valójában a cél irányába visz-e. Ha igen, akkor érdemes megfogadni, ha nem, el kell vetni. Konkrétan: egy tetoválás például a trendiség érdekében hidegen hagy.
Mivel csábítanád be a küszöbönálló, szeptember 24-i A38-as közös – The Ultimate Night elnevezésű – koncertre a nagyérdeműt?
Ritkaságszámba megy, hogy négy ennyire érdekes, sokoldalú, feltörekvő zenekar egyszerre lép föl: az elektrorockos Grabanc, a borultabb, Pink Floyd-os érzetekkel átitatott alternatív rockos Tegnapután, az indie rockos Autopilot... és leszünk mi, a partyzene-felfogású, pop-funk-rock-jazz hatású, vetítéssel kiálló String Theory. Három-négy olyan új dalunk is elhangzik majd, amelyek önkéntelen ugrabugrálásra sarkallják majd az embereket.
