Shock!

Szőke Gábor, alias Szösző avagy Blondie, tapasztalt rock'n'roll veteránként mintegy másfél évtizede számít a műfaj egyik hazai támaszának: az igazi underground hős a The Joystix főnökeként több nagyszerű lemezt mondhat magáénak. Első shockos interjúnkban elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mi az oka a bandán belüli változásoknak, de mindemellett megtudhattuk azt is, milyen más médiás műfajban éli ki magát Szösző mostanában, illetve melyik szexuális pozíció inspirálta a napokban megjelent Wasted EP egyik húzódalát.

Kezdjük akkor a kényes témával: nemrég kijött új EP-teket, a Wastedet az évek óta fennálló négyes felállás vette fel, de azóta történtek változások a bandában. Anélkül, hogy túl mélyre mennénk, mi állt ennek a hátterében?

Nos... (mosolyog) Igazából az senkinek nem titok, hogy ezt a fajta zenét, meg lassan már bármiféle rockzenét a zenészek szinte csak szerelemből csinálják. Pozitív anyagi vagy egyéb vonzata nincs nagyon mindennek, kivéve talán két-három, legjobb esetben öt zenekart itthon. Egyszerűen eléggé lélekölő, ha csinálod a lemezeket, mert ugyan a kritikák mindenhol, főképp külföldön jók, de mégsem történik semmi, és sajnos az emberekhez sem jut el úgy a dolog, ahogy kellene.

A többiek elvesztették a motivációt?

Inkább arra akarok kilyukadni, hogy ez a hangulat eleve egyfajta feszültséget eredményez, és a zenekartagok között egy ideje erezni lehetett némi kedvtelenséget. Anélkül, hogy melyebbre mennék ebben a témában, úgy gondolom, ez a négyes eljutott oda, hogy együtt nem lett volna értelme tovább folytatni. De hangsúlyozom, nem zenei okok és nem zenészi teljesítmény miatt alakult így. Egyszerűen a zenekari hangulat nem volt már olyan, amilyen ahhoz kell, hogy a jelenlegi körülmények között jókedvvel és úgy lehessen folytatni, hogy az ne érződjön a produkción. Ez a zene nem a nagy villantásokról szól, tudod. Szóval ha nincs feeling, nincs értelme sem.

És a The Joystix esetében a barátnők lenyúlása se játszott közre, gondolom.

(nevet) Nem, nem, a barátnő-lenyúlás nem volt a terítéken... Ez itt nem a Poison.

Mennyire nyomta rá mindez a bélyegét a most kijött anyag hangulatára?

Részemről nem kifejezetten: úgy történt a dalírás, ahogy mindig. 99 százalékban én vagyok a fő dalszerző, általában konkrét dalokat adok a többieknek, dobbal, mindennel megírva. Azok a szólók, amiket nem én játszom nincsenek készen, más szinte minden.

Csak azért kérdeztem ezt, mert számomra hangulatilag picit visszafogottabbnak tűnik az új EP...

Szerintem kicsit a korai The Joystixhoz kanyarodtam vissza, az első lemezhez.

Na de például a Monkey On My Shouldernek elég súlyos szövege van: mintha a belső démonodhoz szólna...

Jaja... Volt egy ilyen időszak az életemben, tavaly ilyenkor, amikor le kellett mondani pár bulit. Miattam... Kis idegkimerültségem volt. (fanyar mosoly) Állítólag az idegösszeroppanás határán jártam...

Az egy igazi rocksztár-betegség, nem?

Igen, azt mondják a hozzáértők! (mosolyog) Figyelj, azért 15 éve nyomom, és hozzá kell tenni, hogy az összes arcnak, akik között mozgok, megvolt már a „siker"... Érted, mit mondok.... Nekem meg szinte sose. Mikor lehetett volna a Zorallal, akkor meg gyorsan kiszálltam! (nevet)

Gyorsan kiléptél a Jimmy feldolgozás miatt, ugye?

Igazából azért szálltam ki, mert gagyinak találtam a dolgot... és ez most is így van, attól függetlenül, hogy az ott játszó zenészek mindegyikét nagyra értékelem. Szóval nem könnyű a helyzet, de hát nem akarok sírni, mert mindenkinek ilyen.

És mi ad erőt akkor a folytatáshoz?

Imádom a zenét! Már nem nagyon érdekel az, mint régen: kinek milyen a haja, milyen szemceruzát használ, meg ilyen ökörségek.

Ezért van szakállad is mostanában.

Ja, igen, valamiért nő.. gyorsan... Szóval, engem most már csak a zene érdekel.

Visszatérve a szövegekre: ami nekem furcsa volt, hogy mintha visszaszorultak volna a hagyományos, „ragacsos" The Joystix szövegek. Mármint amitől a hátsó ülés is ragacsos lesz, ha érted, mire gondolok...

Ott van a Spoon, meg a Last Action Hero is hasonló, meg mondjuk a Generation X... Vagy mi is a címe annak a számnak, várjál... (nevet) Revolution X...? Volt ilyen dalunk egyáltalán?

Várjál, ti milyen zenekar is vagytok?

Deicide...? (nevet)

Mutasd a fordított keresztet a homlokodon!

(nevet) Na, igen, végülis egyedül a Spoon ilyen csajozós. Tudod, honnan jön a címe?

Csak nem a kanál pozícióból?

De-de! Látom, képben vagy! Tudod, a pornó szlengből dolgoztam. (mosolyog) Összességében én amúgy nem érzek olyan komoly váltást a szövegekben, korábban is voltak már ilyen témáim.

Beszéljünk egy kicsit a többi bandádról, projektedről is.

Van az Acoustix (a baloldali képen), ami gitárduónak indult a The Joystix bőgősével, Marton Zolival: Joystix dalok, plusz egyéb kedvencek minimál hangszereléssel. Ezzel kijutottunk Franciaországba is ősszel, ahol nagyon jó bulikat nyomtunk. Ugyanakkor érdekelt vagyok a KGB-ben is, Ganxsta Zolee-val meg Big Daddy Lacával. És akkor kialakult egy ilyen átfedés a két csapat között, mégpedig úgy, hogy dumáltam Lacával, és mondta, hogy tökre bejönnek neki az akusztikus dolgok. Erre kitaláltam, hogy akkor nézzük meg bőgővel az Acoustixot, ha van hozzá kedve. Laca egyébként a Kartel buszban is javában hallgatta az Acoustix dalokat.

És Zolee ezt engedte neki?

Olyannyira, hogy amikor meghallotta, ő sem akart kimaradni: kitalálta, hogy csatlakozik, ugyanis tetszett neki a koncepció meg a dalok. Így a KGB most gyakorlatilag szünetel, az Acoustixban pedig most már négyen vagyunk, hasonlóan egy rendes rockzenekarhoz: játszunk rengeteg punk klasszikust akusztikusan.

Gondolom, ilyen tagsággal azért egyszerűbb bulikat lekötni.

Igen, könnyebb helyeket találni így, és az érdeklődés is nagyobb.

Na, hátha megízlelheted végre a siker ízét! Csak nehogy megint kilépj idejekorán.

Innen nem! Ez úgymond az „én bandám". (nevet)

Azon gondolkodtál már, kik jöhetnek majd szóba a The Joystixbe?

Nemsokára próbálunk, és akkor majd kiderül. Ha minden jól megy, május körül már színpadon leszünk, de az új nevek egyelőre még nem publikusak. Most először az Acoustixot szeretnénk rendesen beindítani, összerakni egy 30 dalos repertoárt. És akkor még nem is beszéltem a másik bandáról, az egyelőre Briganti néven futó történetről, ami szintén nagyon jónak ígérkezik: ebben Zoli van a The Joystixből, aztán Barbaro Attila és Pöpi a Zorallból. Énekesfronton akadtak nehézségek: az eddigi énekes Stofi volt a Paddy And The Ratsből, de neki nagyon fut most a főbandája, így nem volt elég ideje próbálni. Sajnáljuk egyébként nagyon, mert ő minden szempontból klafa volt erre a posztra... Viszont jövő héten ülünk össze az új emberrel, aki ha beválik, akkor már csak majd össze kell raknunk egy 40 perces programot. Ez az a vonal, amit nagyon szeretek: Stones, Black Crowes, a '60-as, '70-es évek rock'n'rollja... Közben azért a The Joystixet sem akarom elhanyagolni, csak ott valahogy mindig olyan érzésem van, mintha állandóan helybe mennék egy kurva nagy tökönrúgásért. Úgy érzem, nem itt kéne tartanunk, nem ennyi embernek kéne játszanunk... Csak gondolj bele: csinálok egy lemezt, én írom meg, én veszem fel, keverem meg, satöbbi. Aztán felteszem a Facebookra ingyen letöltősre, és látom, hogy kábé hatvan ember hallgatja meg, és kábé öt véleményezi. Közben meg a tribute zenekarokra mindenhol megtelnek a termek... Igazából csak a kinti kritikák meg a bulik miatt érdemes csinálni: ami itthon nekünk megadatott, azért csak elmebetegek csinálnák az egészet. Ezért is minimalizáltuk az itthoni bulik számát: minek utazzak, pakoljak harminc emberért...

És hogy marad energiád még mindemellett a rádiózásra?

Létezik itt Fehérváron a Fezen Klub és a Fezen nevű rádióadó, ami nonprofit jelleggel működik. Egyszer csak kitaláltam, hogy mi lenne, ha csinálnék egy rádióműsort, persze azokkal a zenékkel, amiket én szeretek. Felhívtam az illetékest, aki mondta, hogy hajrá. Utána kitaláltam, hogy Tóth Milán barátommal közösen csinálnám, aki óriási zenerajongó és gyűjtő. Ősz óta megy a műsor, hetente egyszer, minden szerdán este 7-kor, Fehérvár környékén fogható a 102,9-es frekvencián vagy a www.fezenradio.hu-n. Adás után pedig MP3 formában megosztom Facebookon.

Elárulom, hogy az előszilveszteri házibulinkon lejátszottuk az egyik adást... Vigyorogtunk a barátaimmal rendesen, ahogy cinkelted például a Red Hot Chilit vagy a Therapy?-t.

Igen, én vagyok a Muppet Show-ból a két öreg egy személyben.

Szóval, akartam is kérdezni, hogy tudod, milyen dobossal dolgozott együtt most Ginger, aki köztudottan egyik nagy kedvenced?

Remélem, nem a Chili dobosával....

Fyfe Ewinggal, aki a klasszikus Therapy? lemezeken dobolt....

Tényleg? Az király. Rájátszom én azért a fikára rendesen. De mondjuk ilyen vagyok alapból is. A Therapy?-nál meg az volt a baj, ahogy mondtam is a műsorban, hogy bajszos volt az énekes: nem lehetett jó banda! Szóval, az egész arról szól, hogy nyomjuk a hülye zenéinket. Idén elkezdjük az interjúkat is, ilyen zenészeket tervezünk, hogy Ganxsta Zolee, Barbaro Attila, Big Daddy Laca, Szekeres Andris, Körmi a Cadaveresből... Meg van tudósítónk Párizsban, illetve Londonban: őket is be akarom vonni.

Róluk mit lehet tudni?

Párizsban Stuffy, alias Dominique, akivel csinálom a Suckerstarz nevű projektem. Londonban pedig egy csajszi. Mindketten képben vannak, hogy mi történik odakint.

Utolsó kérdés: hogy áll jelenleg a féltve őrzött gyűjteményed?

A vinyl? Vagy melyik gyűjteményemre is gondolsz? Híres emberek testrészei?

Kíváncsi voltam, melyikre gondolsz a kérdés hallatán... Ugyanis mintha a pornógyűjtés is a hobbid lett volna.

Jaaaaaaa..... Most kicsit lanyhult a kollekció. Találtam ugyanis remek online forrásokat, és most már csak az igazán jókat rakom el. (mosolyog) Abból meg nincs sok sajnos. Nincsenek már olyan nagy sztárok, mint régen: Jenna Jameson, Jill Kelly, Asia Carrera. Manapság már kerül fel a sok szar kézikamerás felvétel mindenféle puttos nőkkel. Ez tök gáz...

És mi a helyzet a vinyllel?

Nincs olyan sok, de ami van, azok jók! V Moto Rock összes, Karthago, meg ilyenek! (nevet)

Melyik számít a legnagyobb ritkaságnak?

Van egy Johnny Thunders picture disc-em, amihez egy pengető is van csatolva. Biztos az övé volt... Én legalábbis ezt terjesztem! (nevet)