Bő két évvel az A38-as koncertjük után és egy újabb kiváló lemezzel a hátuk mögött újra nálunk járt az Amorphis, minden finn zenék egyik legmeghatározóbbja a fájdalmasan-szép-depressziós - még azért nagyon metal vonalról -, csak most a hajó helyett a Dieselben léptek fel. A szoros turnémenetrend miatt totálisan matiné-időpontban kezdett az első zenekar a háromból, amit kicsit sem bántam.
A szintén finn Amoralt hellyel-közzel ismertem, egy korábbi lemezükről írtunk is, egész pofás zenekarra emlékeztem, noha azóta alakult a zene és kicserélődött az énekes; mégpedig Ari Koivunenre, aki a finn Idol tehetségkutató nyertese volt. Nos, tényleg baromi ügyes a srác, noha 25 éve ellenére kb. 15-nek néz ki, ám nemcsak alkatilag konkrétan kisfiú még, de valahogy mintha a srácnál kimaradt volna a kamaszkor felnőtté válásának folyamata, a beszédhangja is nagyon lányos – így nyilvánvalóan az énekhangja is a magasabb tartományokban mozgott, de ott aztán volt ereje, az tény. Abszolút nem volt rossz a produkciójuk, az általam ismert lemezhez képest finomodott a zene, de azért még korántsem mondanám, hogy korszakalkotóak. Korrekt, aranyos koncert volt, majd kialakulnak, idejük az van bőven.
A Before The Dawn két lemezét hallottam valamikor, túlzottan nem is rémlett, hogy milyen zenét játszanak, így sokat nem is vártam a koncerttől. Amit hiánytalanul meg is kaptam. Jellegzetesen északi a BTD zenéje, és rájuk sem tudok mást mondani, minthogy kedves, de egyelőre még halálosan jellegtelen minden ízében az egész. Náluk még az Amoral is jobban lekötött, így néhány dal után inkább leültem pihenni kint, tökéletesen elég volt az, amit odakint hallottam.
Az Amorphist viszont annál jobban vártam, a hajón annak idején kifogástalan hangulatot teremtettek, így semmi kétségem nem volt, hogy újra le fognak venni a lábamról két pillanat alatt. Az Amoralt még alig pár lézengő ember nézte, de a Tomi Joutsenékre azért már elég szépen megtelt a Diesel, ráadásul elképesztően forró hangulat alakult ki néhány dal után, és ezt most nem képletesen értem csak, tényleg szaunisztikus forróság uralkodott a teremben, csöpögött rólunk a víz akkor is, ha éppen nem moccantunk meg. Hát még ha...
Amorphis setlist:
Silver bride
Sampo
Towards And Against
Castaway
Smithereens / The smoke
Majestic Beast
Alone
Silent Waters
Against Widows / Cares / On Rich and Poor / Against Widows
From the Heaven of My Heart
Sky Is Mine
Magic and mayhem / Black winter day
Encore:
Karelia/Sign from the north side
House Of Sleep
My Kantele
Az irdatlan hajmennyiséget viselő Tomin kívül a zenekar többi tagja az elején kicsit punnyadtnak tűnt, és később sem volt jellemző, hogy rommá mozogták volna magukat (bár sosem voltak azok a klasszikus energiabombaként robbanó zenészek), de érezhetően átragadt rájuk is a közönség lelkesedése, konkrétan tán a Downon láttam-hallottam-éreztem ilyen szintű energiacserét, szenzációs élmény volt, tényleg. A programban hallhattunk az új lemezről néhány dalt (sajnos pont a legjobbat, a címadót nem, azt csak a turné későbbi állomásán mutatják majd be először), amelyek nagyon ütnek élőben is, Tomi pedig tökéletesen hozza a hörgés-tiszta éneklés kombinációt, mindamellett élet van benne a színpadon, tökéletes frontember! Ha valaki megnéz vele egy koncertet, elképzelésem sincs, miért sírják esetleg vissza, a totálisan életunt, alkoholista Pasit.
A régebbi dalok is szeretnivalók, de tagadhatatlan a minőségi ugrás, főleg a Tomis lemezek ütnek jobban mai füllel – nem véletlenül.Az egyvelegként játszott blokk az Elegyről kellemes meglepetés volt, valamint a Smoke és a Sithereens egybegyúrása is, melyek a mostani turnéprogram újdonságát jelentik. Tökéletes másfél (kb.) óra volt, élményben, hangulatban az év egyik legjobbja, és most tényleg nem túlzok, ráadásul most megúsztam ujjtörések nélkül is, kell ennél tökéletesebb szerda este?...
