Shock!

Nem tudom, ki és milyen apropóból szervezte le Gilby Clarke-ot a kilencedik Tiszavirág Fesztiválra, de a jóisten tartsa meg a szokását. Merthogy az ex-gunnernek új anyaga nem jelent meg mostanában, turnén sincs ideát, és még csak nem is passzol a leginkább jazz-, blues- és népzenei produkciókat felvonultató fesztiválra. Ha ugyanis annak ellenére sem hallottál még a Tiszavirág Fesztiválról, hogy idén már kilencedik alkalommal rendezték meg, ne ostorozd magad, túl sok rockzenei vonatkozása ugyanis eddig nem volt a rendezvénysorozatnak. Nagyjából olyasfajta utcabált kell elképzelni, amelynek keretében Szolnok több pontján zajlanak ingyenes zenei rendezvények, amiket kiegészít némi kézműves kirakodóvásár, sörfőzdék és borászatok felvonulása, illetve egy rakat egyéb program. Tök feelinges az egész, ráadásul Gilby koncertjét a Tisza partján, a város egy különösen szép részén, a Tiszai hajósok terén rendezték meg.

Nem tudom, a jelenlevő szépszámú közönség hány százaléka tudta, kit is lát a színpadon, de az biztos, hogy a meghirdetett 22.30-as kezdés kedvéért sokan hagyták ott a Franciaország-Svájc VB meccs második félidejét. Persze ne felejtsük el, hogy ingyenes fesztiválról van szó, így az érdeklődők javarésze leginkább csak békésen álldogálva sörözte végig a bulit, de a Gilby vezette triót ez láthatólag nem zavarta. Bár anno a Gunsban Mr. Clarke nem tartozott a meghatározó (színpadi) egyéniségek közé, azért hamisítatlan amerikai rocksztár ő is, az a fajta, amit odaát tuti, hogy titkos laboratóriumokban tenyésztenek. Napszemüveg, farmermellény, széles mosoly és totális lelazultság - ráadásul nemcsak Gilbyre voltak jellemzőek ezek, hanem az egész koncertre is. Nem volt egy cseppnyi feszkó sem, és akkor sem zavartatták magukat túlzottan, ha a feldolgozások nem passzoltak épp mindenben az eredetihez, vagy kissé szétcsúszott valamelyik téma. Egyszerűen csak zsigerből tolták a rock'n'rollt.

Mivel a közönség döntő többsége nagyjából annyira volt képben Gilbyvel kapcsolatban, hogy „ő az a csávó a Gunsból, akin nincs cilinder", túlzottan persze nem is kellett megerőltetni magukat, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Nyerő szituáció ez, úgyhogy a bőgős E.J. Curse (lásd még Silent Rage vagy White Lion) láthatóan erőteljesen rá is pihent: kijelentette, hogy az elfogyasztott jóféle tiszai bor hatására már folyékonyan tudna magyarul is, ha valaki rákényszerítené. Mindez a produkcióján nem látszott, nemhiába régi motoros ő is, aki a mindösszesen 21 éves kölyökviking dobossal, Robert Nilssonnal fasza ritmusszekciót alkotott. A program Gilby saját dolgaival indult, majd érkezett egy feldolgozás, a Stones It's Only Rock'N'Rollja, amit az első gunner-téma, az It's so Easy követett. Nyilván nem szólt úgy sem ez, sem pedig a további két GN'R szám, ahogy lemezen, de ne felejtsük el, hogy egyrészt a Gunsban öt (sőt hat) ember vezette elő a dalokat, másrész pedig Gilby sokkal inkább gitáros, semmint énekes, így a műsort záró Sweet Child O' Mine nyilván közelébe sem érhetett a lemezverziónak, amelyben Axl anno egyik csúcsteljesítményét nyújtotta. Mindettől függetlenül a kissé szellős, időnként széteső interpretációk tök hangulatosak voltak, bár aláírom: ha nem az játszotta volna őket, aki, néha bizony csóváltam volna a fejem.

A set pikantériája, hogy csak olyan Guns-téma került elő (az említett kettőn kívül volt még a Knockin' On Heaven's Door, amit akkor is Gunsként aposztrofál mindenki, ha köztudott, hogy ők is Bob Dylantől dolgozták fel), amelyek lemezre vételében Gilbynek nem volt benne a keze, a „The Spaghetti Incident?" feldolgozáslemezt tehát nem idézték meg. Mivel azonban ő is évekig játszott a csapattal, tulajdonképpen miért is ne nyomhatna pár nagy slágert szólóban? A közönség úgyis egyértelműen ezekre várt, hiszen még a Cheap Tricktől feldolgozott Surrendert és a másik Stonest, a Dead Flowerst sem köszöntötte feleakkora ováció sem, mint a Gunsokat. Meggyőződésem, hogy a záró Sweet Child nem is szerepelt az előre eltervezett programban, csak a közönség lelkesedése miatt játszották, mivel énektémái bevallottan túl magasak Gilbynek. Gyakorlatilag teljes egészében ránk is hagyta az eléneklését, mindösszesen a refrénekbe szállt be néha.

Gilby közel sem volt meghatározó része a Guns N' Roses történelmének (leginkább egy fontos mellékszereplőnek nevezném), és ennél az egyébként jó hangzású nagyjából 75-80 perces bulinál is láttam már húzósabbat, feszesebbet, de összességében jó volt látni ezt a kultikus figurát. Azért pedig külön köszönet, hogy az eredetileg ehhez a koncerthez hozzászervezett valamennyi európai fellépésének lemondása után Szolnokra mégis ellátogatott. Jófajta nyár esti rock'n'roll buli volt ez, de semmi több. Én élveztem.