Shock!

Legutóbb a Gamma Ray társaságában járt Pesten a Helloween, ezúttal pedig a finn Stratovariust hozták magukkal, ami szintén nem nevezhető épp gyenge párosításnak. Ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a hazai heavy metal legnagyobb reménysége, a Wisdom ezen a koncerten mutatta be új énekesét a fővárosi közönségnek, akkor már végképp elmondható, hogy a klasszikus fémzene rajongói az utóbbi hónapok legjobban várt eseményeként tekinthettek erre a bulira.

A koncert vonzerejét mutatta, hogy már a kapunyitásra szép számmal összegyűlt a közönség, így a Wisdom produkcióját is elég népes publikum látta. Bár az új énekesről még mindig nem sok infót lehet tudni, az biztos, hogy jó választás volt a srác. Nachladal István távozása óta kicsit elvesztettem a fonalat a fiúkkal kapcsolatban, de ha ez a srác tartósan marad a bandában, biztos, hogy visszacsatlakozom majd a követőik közé. Orgánuma eléggé hasonlít a Wisdomot szintén megjárt Kiss Zoliéra, azaz egy erőteljes, alapvetően a magasabb tartományokban mozgó torokról van szó, és a színpadi kiállása is rendben van.

Az arcát fedő maszkot, illetve a talpig érő fekete köpenyt a buli végén sem vette le, így a Wisdom végeztével sem lettünk sokkal okosabbak, az viszont biztos, hogy a srácok végre újra jó formában vannak. Csak így tovább, várom azt a kettes lemezt!

Bármennyire sem vagyok egy Tolkki-fetisiszta, azért ez a Stratovarius már nem az a Stratovarius. Alapvetően minden oké a zenekarral, sőt, még azt is aláírom, hogy a Tolkki nélkül készült Polarisnál sokkal gyengébb anyagokat is kiadtak korábban, mégis, az a különleges mágia, ami – számomra legalábbis – az Infinite-ig jellemző volt rájuk, már nincs meg. 

Ez a Strato már nem az európai dallamos metal színtér vezető csapata, csupán egy brigád a korrekt másodvonalból. Matias Kupiainen természetesen semmivel sem gyengébb gitáros, mint Tolkki, épp csak nem ő az, aki a Stratovariust megalkotta, aki miatt azzá lett, ami a hanyatlás első jeleit mutató Elements lemezekig volt. Egész egyszerűen nem úgy szólal meg a gitár a kezében. Meg egyébként is, el tudjátok képzelni az Iron Maident Steve Harris, a Rhapsodyt Luca Turilli vagy az Iced Earth-öt Jon Schaffer nélkül? Na ugye, hogy nem?!

Ettől függetlenül persze nem rossz a mai Strato, sőt. Láthatóan élvezik az együtt muzsikálást, fesztelenül, pontosan és könnyedén játszanak, épp csak egyértelmű, hogy a banda túljutott már a csúcson. Kotipeltónak viszont nem tett jót az idő vasfoga, azok a magasak bizony már nem jönnek olyan könnyen, de azért az ő teljesítménye sem volt gázos.

A programot tökéletesen válogatták össze, gyakorlatilag egy rövid, ütős slágerekből összeállított best of-ot kaptunk, melyben nyoma sem volt az olyan erősen fölösleges epikus rétestésztáknak, mint pl. a Soul of a Vagabond vagy az Elements. Kezdésnek rögtön jött a Phoenix, majd a számomra mai napig überelhetetlen Visionsről a Legions.

Harmadikként a hamarosan megszülető Elysium lemezt felvezető Darkest Hours érkezett, aminek hallatán kifejezetten várom az új Strato művet. Ez a dal szakít az eddigi vonallal, ugyanis egy roppant súlyos, sötét darab; évek óta a legizgalmasabb, amit tőlük hallottam. Innentől kezdve aztán csakis a legnépszerűbb nótáikat vették elő, jöttek szép sorjában a slágerek, melyek közé azért befért a Deep Unknown is a Polarisról, amit a közönség meglepően nagy üdvrivalgással fogadott. Bő egy órát töltött a Strato a színpadon, és elnézve produkciójukat, még akkor is szívesen hallgattam volna őket tovább, ha számomra az igazi Strato az 1996-2000 közötti.

Ha a zenekar teljesítményét tekintjük, ez volt életem legjobb Helloween bulija, ha viszont az eljátszott dalokat helyezem a középpontba, komoly csalódást okoztak. Fel nem foghatom, ha egy zenekar már csaknem harminc éve létezik, leszállított 15 nagylemezt, melyek közül a néhány hónapja kijött 7 Sinners a valaha volt egyik legerősebb korong, akkor mi az istennek kell még mindig az első néhány évet, illetve az ezalatt megjelent három lemezt erőltetni. Főleg úgy, hogy immár 17 éve Andi Deris az énekes!

Nyilván egy Dr. Steen vagy egy Eagle Fly Free kihagyhatatlan a mai napig, de hogy a 12 nótás programba összesen 4 (!!!) Deris-korszakos dal fért be, az vicc. Ezek közül mindösszesen kettő, a klipes Are You Metal?, illetve a Where the Sinners Go hangzott el az új lemezről, amikhez jött még a Time of the Oath Steel Tormentora, illetve a Dark Ride lemez slágere, az If I Could Fly, és végeztünk is, jónapot. A többi nóta mind-mind az első két Keeper lemezről és a Walls of Jerichóról ismert, unalomig játszott sláger volt, ráadásul a koncert vége felé előadott Medley sem az újkori nóták – kivéve a Keeper harmadik részét – összegyúrt témáiból állt, hanem a Keeper I-II-III-ból, illetve a Halloweenből.

Lehet, hogy az ős fanok szemében áruló vagyok, de az ezerszer is lerágott csont Future World, I'm Alive, Ride the Sky, March of Time vagy I Want Out helyett sokkal szívesebben hallgattam volna bármit az ezúttal totál hanyagolt Better Than Raw – Gambling with the Devil párosról, hogy az új dalokat már ne is említsem. Ráadásul az előadás totál profi volt, a zenekar nem csak zeneileg, de a látványt tekintve is nagyon odatette magát.

Ezernyi kombinációban villództak a fények, a színpad közepén pedig a 7 Sinners borítóját díszítő, hatalmas kerék forgott körbe. Mindehhez Andi Deris az általam valaha látott legjobb formáját hozta. A saját dalaival eddig sem volt gondja soha, de ezúttal Michael Kiske magasai sem okoztak problémát számára. Egyszerűen zseni volt a faszi ezen az estén.

A bruttó 100 percet kitevő műsor végét természetesen a korai idők legnagyobb slágerei alkották, az utolsó ráadás pedig a Dr. Stein volt, a jó doktor alteregóit felvonultató színpadi örömködéssel kiegészítve. Gondolom, ők a banda által a turnéra meghirdetett hasonmásverseny győztesei voltak. (Szintén totál érthetetlen, hogy az új lemez megjelenésével kapcsolatban miért egy 22 éves nótát sulykol még mindig a menedzsment? Ők tudják...)

Összességében haragszom a Helloweenre. Haragszom rájuk, mert remek formában vannak, az elmúlt 10 év legjobb lemezét rakták le az asztalra, valahogy mintha mégsem lennének hajlandóak tudomást venni róla. Inkább nézegetnek hátrafelé, és erőltetik a Keepereket. Érthetetlen.