Shock!

Szomorú, hogy a megmaradt P. Box tagság végülis úgy döntött, nem folytatja a zenekart. Hiszen alig egy éve mindössze egy névmódosítást jelentettek be (ami tulajdonképpen nem is volt névmódosítás), majd a P. Mobillal vállvetve „hivatalosan” is elbúcsúztak ők és a közönség Cserháti Pityitől (nemrég sajnos az emlékbulin a klasszikus Mobil tagjaként is aktívan résztvevő, időközben súlyosan megbetegedett Zeffer András megsegítésére is segélykoncertet kellett szervezni). Lehetett hallani új tervekről és ha csak elvétve is, de lehetett számítani koncertekre is – aztán hirtelen, mint derült égből a villámcsapás: vége! A banda belefáradt abba, hogy az árral szemben ússzon, mi pedig, szimpatizánsok, régi és új rajongók, nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük és – ha meg nem is értjük, de – elfogadjuk a döntést.

Amivel még hozzájárulhattunk az emelt fővel történő búcsúhoz, annyi volt, hogy elmentünk a búcsúbulira. Ilyenkor (úgy értem, búcsúkoncerteken általában) az ember persze nem kíváncsi semmiféle előbandára, de ez nyilván nem azt jelentette, hogy gyászos hangulatban töltöttük volna a várakozás idejét, hiszen az Almássy téri művház meglepően kellemes büféválasztékkal és árakkal várt minket. Nem is beszélve a baráti jegyárról, a viszonylag kulturált körülményekről és a tisztességes koncerthangzásról. Szívesen járnék ide rockkoncertre máskor is, de tudtommal inkább az alternatív műfajok képviselői preferálják a helyet. Persze még véletlenül sem onnan szeretném megközelíteni a témát, hogy két sarokra lakunk, de az egyszer biztos, hogy mondjuk a Wigwammal szemben ez is mindenképpen nagy előnye a helynek.

Egy-egy pillanatra azért belenéztünk a Médium és az Alhana műsorába, de ezen pillanatok alapján úgy véltük, nem baj, ha ezúttal kimaradnak. Tulajdonképpen az sem lett volna baj, ha egyáltalán nincs előzenekar és a Box mondjuk elkezd 9-fél 10 felé, mert így Koriék színpadra lépésére egészen 11 óráig várni kellett. Utána viszont alaposan megadták a módját: két órán keresztül nem mentek le a deszkákról!

Mint már említettem, a cucc rendesen megdörrent (például végre jól szóltak Szabó Krisztián billentyűi is) és gyakorlatilag minden nagy régi és új Box nóta elhangzott. Ezeket hallgatva és a színpadon teljes energiával nyomuló zenekart nézve óhatatlanul is felmerült az emberben a kérdés: tényleg vége lesz? Nekünk nyilván hiányozni fog az az évi 1-2 koncert, de nekik vajon nem? Valóban ezt akarják? Ha pedig nem hagynak fel végleg a zenéléssel, akkor miért akarnak mást csinálni? Ennyire frusztráló lenne a Mobilhoz, Eddához, Lordhoz stb. képest aránytalan el(nem)ismertség? Valószínűleg ugyanezek a gondolatok futhattak át a sztárvendégként jelen lévő Vikidál Gyula agyán is, aki már kicsit elfáradhatott (nyilván „korán érkezett”), mert vendégszereplése alatt nem egyszer hosszas és kissé ködös monológokba bocsátkozott, miszerint ennek így nem lehet vége, és hogy majd mostantól ő menedzseli a Pandora’s Box-ot. Szép gondolat, de kicsit előbb is eszébe juthatott volna…

Gyula bátyánk amúgy (mint ismeretes) sokak számára teljesen hiteltelenné vált az elmúlt 1-2 évben, de a korai Box lemezeken nyújtott teljesítményén ez mit sem csorbít. És van is olyan jó arc, hogy egyáltalán eljön (nem hiszem, hogy anyagi ellenszolgáltatásért tette volna), színre lépésre  előtt szívesen elbeszélget a rajongókkal, valamint kezelni tudja az esetleges bekiabálásokat („ÉN beszélek!” „Ha a nők beleszólnak…”). Összességében sikere is volt, de nem értettem, hogy ha már megjelent, mért nem énekel 1-2 hozzá kötődő dalt egymaga? Mert azért annál, hogy a Fantomlány, az Ómen, a Zöld, a bíbor… és a Kő Kövön refrénjét együtt énekli Korival, többet vártunk volna.

Nyilván nem szükséges betanulni egy újabb keletű nótát (bár királyság lett volna Vikidállal hallani mondjuk a Pangeát vagy az Ezer évet), de ha egyszer a mai napig énekel musicalekben (tehát nem akasztotta szögre a mikrofont), miért is nem vállalt be legalább egy teljes nótát? Megkopott volna az egykori nagy hang vagy egyszerűen csak elkényelmesedett a temérdek musicalszerep miatt? Mindenesetre jó volt látni őt, ahogy az első Box dobost, Szabó Istvánt is, aki – ha jól emlékszem –  a Maradj A Vonalban erejéig ugrott be a dobok mögé. Nagy pillanat volt még Günter akusztikus nótája, a Még Egy Perc is, amelyet ugye saját maga is énekel – élőben sem akárhogy!

A klasszikus régi és talán a második feloszlás miatt (is) szintén klasszikussá érő újabb nótákról meg felesleges bármit is mondani, hiszen korábbi P. Box-related cikkeimben már mindent elmondtam róluk, amit én gondolok. Egyszóval, megpróbálván mellőzve minden felesleges pátoszt, tényleg jó lenne azt hinni, hogy ezek után nem a legvége, hanem csak egy átmeneti leállás következik. Nincs információm arról, hogy Gyula lelkesedése vajon kitartott-e a színpad mögött is vagy hogy a srácok hogyan értékelték magukban és egymás közt az eseményeket utólag, de most egész őszintén: érdemes lenne megfontolni ezt a kooperációt. Valami hang- és/vagy képanyagot mindenesetre szeretnénk – azt valószínűleg maga a csapat sem akarhatja, hogy a Vágtass Velünk legyen az egyetlen, a Pandora’s Box MK2-ről (és –től) fennmaradó live anyag…