Shock!

Annak ellenére, hogy papíron elég erősnek tűnt ez az összeállítás, számomra meglepő érdektelenség fogadta a Dürer nagytermében fellépő Venom Inc. – Vader kettőst. Eddigi tapasztalataim alapján egy jól csengő név még abban az esetben is sokat jelent, ha ugyanazok az arcok másik, és általában újabb bandájukkal nem játszanak épp tömegeknek. A Venom pedig minden kétséget kizáróan kultikus brand, ráadásul a szintén komoly múltra visszatekintő, a death metal élvonalába tarozó Vaderrel karöltve érkeztek, így végképp érthetetlen volt számomra, hogy jó, ha százan lézengtek a klubban.

Az estét a Vader-érdekeltségbe tartozó Divine Chaos nyitotta, ahol a lengyelekhez hasonlóan szintén James Stewart aprítja a dobcájgot. Thrashes elemekkel megtűzdelt death metaljuk alapvetően rendben volt, de sokat sem az estéhez, sem a műfajhoz nem tettek hozzá. Nagy gond nincs a brigáddal, de az általam látott kábé tizenöt perc alapján az egyéniség egyértelműen hiányzik belőlük.

Ha őszinték akarunk lenni, a koncert főbandáinak sorrendjét nem ártana átgondolni, ugyanis az atomprecíz, hibátlan Vader után Mantasék finoman szólva is kissé erőtlennek tűntek. Nem véletlen, hogy a Piotr Wiwczarek vezette lengyel műintézmény szép lassan a death metal műfaj elitcsapatai közé verekedte fel magát, hiszen dalaik még abban az esetben is totál meggyőzőek élőben, ha hozzám hasonlóan nem vagy feltétlenül tisztában a teljes életművel. A turné és így a műsor specialitását az adta, hogy hasonlóan a full retro programot nyomató Venom Inc.-hez, Piotrék is old school műsorral készültek, hiszen nagyjából ötvenperces koncertjük gerincét az első Vader-nagylemez, az 1992-es The Ultimate Incantation tételei adták. Amellett, hogy abszolút profin tolták le a műsort, külön élmény volt figyelni a kissé önmaga paródiájára hajazó, és láthatóan óriási svunggal játszó Marek Spijeket, aki egymagában elvitte a színpadi showt, így a többiek nem is nagyon ragadtatták magukat többre némi headbangelésnél. A Vader kiállása abszolút tiszteletre méltó, ez a koncert pedig maximum műsoridejét tekintve hagyott maga után kívánnivalót.

Annak ellenére, hogy nem is olyan rég láttam Tony Dolant és Mantast az Mpire Of Evil pesti koncertjén, fel sem merült, hogy ezt az újabb, már Venom Inc.-ként lejátszott alkalmat kihagyjam. Bár az Obituary előtt fellépett csapat már akkor sem spórolt a Venom-klasszikusokkal, egy olyan estét, amelyet kizárólag ezekre hegyeztek ki, egyértelműen hiba lett volna elmulasztani. Ráadásul Mantas és a szintén komoly Venom-múlttal rendelkező The Demolition Man mellett nem akárki dobolt, hanem a klasszikus felállás dobosa, Abaddon, aki egészen a '90-es évek végéig a csapat tagja volt. Szóval ennél a triónál már csak az lehetett volna venomabb Venom, ha Cronos is a színpadon van, de mivel ilyesmiről mostanában biztosan nem lesz szó, aki klasszikus Venom-élményben akart részesülni, talán ezzel a formációval juthatott hozzá a legközelebb.

Ez akkor is igaz, ha objektíven nézve Mpire Of Evilként zeneileg sokkalta jobb volt a műsor pár hónappal ezelőtt. Egy Venom-koncertbeszámolónak nyilván nem Abaddon ostorozásáról kell szólnia, így legyen elég annyi, hogy a jó öreg Anthony Bray finoman szólva sem tartozik generációjának legnagyobb dobos-egyéniségei közé, sem technikai szempontból, sem stílusát tekintve. Ennek ellenére olyan kultfigura ő, akinek jellegzetes fizimiskáját jó volt végre élőben is látni, még akkor is, ha a csapat teljesítményét egyértelműen visszahúzza. Bár Mantas sem egy varázsló, a saját témáit megbízhatóan és könnyedén hozza, Tony Dolan meg azt a típusú satu basszusgitározást tolja, aminél több bizony ebben a közegben nem is kell. Emellett pedig valószínűleg kőkemény arc, akinek mániákus tekintete és tagbaszakadt kiállása meglehetős kontrasztot mutatott a kedélyesen és sokszor szélesen mosolyogva gitározó, kenyérre kenhető figurának látszó Mantas mellett. Szerencsére a csapatnak nem szegte kedvét a limitált számú közönség, így Tony és Mantas szövegelésének hatására kialakult valamiféle nagyon speciális és jó hangulat, ami maximálisan elvitte a bulit. Persze olyan alapvetésekkel nem is nagyon lehet tévedni, mint a Prime Evil, a Die Hard, a Warhead vagy a ráadás slágerparádéja, a zárásként elővezetett Welcome To Hell – Black Metal – Countess Bathory – Witching Hour négyes ugyanis természetesen mindent vitt.

Lehet, hogy nem a Venom Inc. a legjobb zenekar a világon, és az is biztos, hogy számtalan ennél jobb koncerten voltam már, a hangulat miatt azonban gondolkodás nélkül beneveznék rá újra.

A fotókért hatalmas köszönet Réti Zsoltnak és a RockStationnek!