Shock!

A Karate Kid – és kisebb mértékben két elsőszériás folytatása – saját stílusában a '80-as évek alapfilmjei közé tartozik, megkockáztatom, a VHS-érában nevelkedettek éppúgy mindannyian látták legalább egyszer, mint a Flashdance-t, a Rambo II-t, a Rémálom az Elm utcábant vagy a Rendőrakadémiát. Daniel LaRusso és Mr. Miyagi sztorija ugyanakkor – számos korabeli alkotással ellentétben – elég jól öregedett, tehát ma sem nézhetetlen vagy ciki: minden archaikussága ellenére is lehet hozzá kapcsolódni, nosztalgiafaktor ide vagy oda. Épp ezt aknázza ki a lehető legjobban a Cobra Kai sorozat, amelyről most már egész nyugodtan kijelenthetjük: meglehetősen szépen kinőtte magát. Trónok harca- vagy Stranger Things-féle méretekről persze nem beszélhetünk, de a friss harmadik évad simán mindent lenyomott a Netflixen az utóbbi hetekben, így a streaming-gigásznál máris berendelték a negyediket. És azt kell mondanom, tényleg érdemes adni neki egy esélyt.

Az Így jártam anyátokkal sitcom talán legnépszerűbb karaktere, Barney Stinson egyik visszatérő vesszőparipája, hogy a Karate Kidet annak idején totálisan félreértelmezte a világ. A Neil Patrick Harris alakította figura többször is hangoztatja: a címszereplő Daniel LaRusso valójában a film gonosztevője volt, a valódi hős – és egyben áldozat – pedig a barátnőjétől, dicsőségétől, bajnoki trófeájától megfosztott, parkolópályára száműzött, egyoldalúan, erőszakos seggfejként ábrázolt Johnny Lawrence. Fogalmam sincs, közrejátszott-e Barney szabályosan levezetett okfejtése a Cobra Kai megszületésében, de egyáltalán nem lepne meg, ha innen támadt volna a három showrunner, Josh Heald, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg első ihlete. A 2018-ban, a YouTube első saját fejlesztésű sorozataként elstartolt, majd a Netflix által átvett széria ugyanis pont ezzel a felütéssel viszi tovább a fonalat.

Harmincnégy évvel járunk az emlékezetes 1984-es All Valley-i karatebajnokság után, és Johnny Lawrence (William Zabka) élete bizony baromira nem úgy alakult, mint tervezte: csődbe ment házassággal, elkallódott fiával a háta mögött félúton jár az alkoholizmus felé, fillértelenül, céltalanul sodródva tengeti napjait. Mindeközben úton-útfélen kísérti egykori nemezise, a sikeres, gazdag autókereskedőként, boldog családapaként a helyi közösség megbecsült tagjává vált Daniel LaRusso (Ralph Macchio), hol egy tévéreklám, hol egy óriásplakát erejéig. Mondani sem kell, Johnny cseppet megszállott is a kérdésben, a vérbeli lúzerként töltött hétköznapok azonban új fordulatot vesznek, amikor egy esti utcai verekedésben – félig esetlegesen – megmenti a tinédzser Miguel Diazt (Xolo Maridueña) pár kötözködő, tahó sulitársától. Épp olyanoktól, mint amilyen annak idején ő maga is volt. Innen pedig egyenes út vezet vissza a karatéhoz és a legendás Cobra Kai dojo feltámasztásához, meg persze Danielhez és a régi rivalizáláshoz.

Dióhéjban ez a sztori kiindulópontja, vagyis a sorozat valóban a Karate Kid organikus folytatása. Leírva nem tűnik túl izgalmasnak? Lehet, de a Cobra Kai így is határozottan jól elsült próbálkozás, amely néhol egyenesen bámulatos ügyességgel egyensúlyozik az egészséges nosztalgia, a képregényszerűség és a könnyed módon szórakoztató, mégis komoly megközelítés között. Szerintem is nehéz nagyobb, semmitmondóbb közhelyet sütögetni annál, mint hogy minden éremnek két oldala van, viszont hirtelen nem is jut eszembe a közelmúltból olyan tévés-streames széria, ahol ennél plasztikusabban, húsbavágóbban, és – igen – elgondolkodtatóbban jelenik meg az örök klisé, miszerint mindenkinek megvan a maga igazsága. Tényleg akkora pöcs volt Johnny, mint amekkorának a '84-es film alapján tűnt? Valóban nem ártott és nem kavart be senkinek a Mr. Miyagi szárnyai alól kikandikáló angyalarcú, nebáncsvirág Daniel? Sőt, talán még a szadista Kreese edző (Martin „Magyarországon örökre Jesse marad" Kove) sem kizárólag azért volt akkora szemétláda, mert úgy gondolta, hogy öncélú módon szemétládának lenni szórakoztató...

Ahogy haladunk előre a háromszor tíz részben, fokozatosan és folyamatosan kapjuk a fenti kérdésekre a lehetséges válaszokat, de kicsit mindig más és más szögből, ide-oda pattogó labdákkal. Ez pedig egy ilyen nosztalgia-klasszikus esetében különösen szórakoztató. Mert, mondanom sem kell, a sorozat természetesen tele van visszautalásokkal a régi Karate Kid-trilógiára (a szerencsétlen negyedik részt, illetve a nem rossz, de más szálon futó Jackie Chan-rebootot most tegyük félre), ismét elutazunk a korabeli helyszínekre, felvonulnak a régi szereplők, visszaköszönnek konkrét beállítások, és így tovább.

A fentebb említett képregényszerűség alatt azt értem, hogy a Cobra Kai valahol persze olyan, mint a '80-as évek generációs akciómozijai. A fordulatok minimális rutinnal is könnyen kiszámíthatók, a bunyóknak nyilván közük sincs a valósághoz az egy-két hónap karateoktatás után bemutatott akrobatikus forgórúgásokkal, a második évad fináléja pedig még a sorozat meseszerű keretei között is minden szempontból durva túlzásokba esik. Viszont a dialógusok végig szórakoztatóak és többnyire szellemesek, a fiatalkori szerepeibe visszabújt William Zabka és Ralph Macchio pedig láthatóan lubickol ebben az egészben. Közös jeleneteikből különösen süt, mennyire imádta megírni, elpróbálni, beállítani és felvenni őket az összes résztvevő, ezek szinte mind különösen élvezetesek. Ugyanígy szépen felépítik a készítők a mellékkaraktereket is Amanda LaRussótól (Courtney Henggeler) kezdve Johnny balhés fián (Tanner Buchanan) és Daniel másképp bonyolult lányán (Mary Mouser) át a Cobra Kai és Miyagi-Do dojókat megtöltő srácokig, illetve a szociopata manipulátor Kreese-ig. Elmondható, hogy a figurák jellemábrázolásából és hátteréből tényleg nagyjából mindent kihoztak, ami egy ilyen típusú sorozat félórás részeiben kihozható, és éppen a jól felskiccelt személyiségek miatt lehet nagyon megszeretni a Cobra Kait. Ami ettől még alapvetően persze laza limonádé marad.

Ha nem is annyira, mint a szóban forgó érában játszódó Stranger Things, természetesen ez a sorozat is tele van a '80-as évek popkulturális utalásaival és zenéivel. A három és fél évtizeddel korábban megrekedt, a Vasmadarakat és a Túl a csúcsont imádó Johnny például szerepe szerint is óriási hard rock- és hajmetál-fanatikus (néha például überkult, '84-es Zebra-turnépólóban feszít), és a soundtracket is telepakolták a készítők mindenféle erre rímelő muzsikával a Foreignertől és a Bostontól kezdve a Poisonon, a Ratten és a Whitesnake-en át egészen a W.A.S.P.-ig. Dee Snider pedig konkrétan fel is tűnik egy dramaturgiailag roppant fontos jelenetben. Viszont az 1984-es és a 2020-as világ közötti eltérésekre még a geek-faktor maximumra pörgetése mellett is kifejezetten jópofán reflektál a sorozat. A mai érában, a mostani tinédzserek között például a sikerember Daniel sem mozog otthonosabban, mint az őskövület Johnny, ami mindkettejük esetében számos vicces helyzetet szül.

Külön jár a jó pont a készítőknek, amiért rengeteg kortárs hollywoodi sorozattal ellentétben nem álltak bele a teljesen önmagáért való, zsibbasztó identitáspolitikai okításba. Sőt, a minden átgondolatlan félmondatot tolerálhatatlan, megbocsáthatatlan mikroagresszióként felfújó safe space-es, trigger warningos, cancel culture-ös elmebaj például kimondottan gúnyos perspektívában vonul végig a három évadon. Mondani sem kell, emiatt természetesen a száz százalékosan valid, örökérvényű üzenet – „másokat testi hiba/kövérség/kockaság/bőrszín/akármi miatt gúnyolni, zaklatni, kínozni aljas és elfogadhatatlan dolog″ – is sokkal inkább átélhető, mint néhány erőszakosan népnevelő alkotás esetében. (Nem tagadom, például a tök jól indult 13 okom volt harmadik évadát már csak nagy sóhajtozással tudtam végignézni a nyílt, primitív és demagóg ideológiai szájbarágás miatt.)

Aki vonzódik a velúrorrú edzőcipők, magasított derekú bikinialsók, rózsaszín neoncsövek érájához, és esetleg eddig nem tette volna, mindenképp adjon egy esélyt a Cobra Kainak. Nem kell feltétlenül mai sztenderdekhez viszonyítani benne mindent, és főleg nem kell vérkomolyan venni (hálistennek az alkotók sem tették), de ha egy gyorsan lepörgethető, könnyed, a maga korlátai között kimondottan jól megcsinált sorozat a vágyad, nagy eséllyel tetszeni fog.