A Leander példája szerintem Magyarországon is elég sok embert döbbentett rá, hogy a régi világnak tényleg végérvényesen vége, és ma már itthon sem kell bejárni az összes reménytelen, unalomig ismert csatornát ahhoz, hogy valaki komoly ismertségre tegyen szert viszonylag rövid idő alatt. A nyitó heti MAHASZ listás harmadik helyezést csak azért nem hozom fel bizonyítékként, mert ma már a fizikai CD eladások sem jelentenek semmit, főleg nem itthon... A lényeg mindenesetre annyi, hogy a Leander már országszerte ismert névként adhatta ki ezt az első nagylemezt a YouTube-on slágerré vált saját dalok és kreatívan összerakott feldolgozások révén, méghozzá úgy, hogy elég komoly esélyük van a még nagyobb előrelépésre.
Bevallom, előzetesen kevéssé tudtam, mire számítsak ettől az anyagtól. Már az első felvételek láttán-hallatán is egyértelmű volt, hogy Köteles Leander állati tehetséges arc, aki ráadásul határozott zenei elképzelésekkel rendelkezik, arról nem is beszélve, hogy már a YouTube-ra feltöltött nyers verziók is jobban szóltak a magyar lemezek 90 százalékánál. Nem kifejezetten én vagyok a célcsoportja ennek a vastag, súlyos hangzású, ám a másik oldalon egyszerre nagyon is kommersz módon dallamos modern metalnak, ahhoz azonban menthetetlenül süketnek kellett lenni, hogy valaki ne érezze bennük a potenciált. Azt ugyanakkor nem igazán tudtam előzetesen magam elé képzelni, milyen is lehetne egy teljes album a formációtól. Nos, a válasz a Szívidomárral megszületett: olyan, ami akár valóban nagyon fényes karrier kezdetét jelentheti a zenekar számára, hacsak ők maguk nem szúrják el a dolgot. A Leander tökéletesen érzett rá valami olyasmire, amit itthon eddig még senki sem tudott ilyen naprakészen és főleg ennyire közönségbarát, önmagát hallgattató módon albumba préselni. Ott rejlik a bandában valami nehezen megfogható frissesség, fiatalosság és éhség, ami messze túlmutat a hazai rockcsapatok többségén. Ebből a szempontból – tehát szigorúan nem zenei értelemben – a Subscribe jár még hasonló cipőben, mint ők, a Leander azonban sokkal szélesebb tábor számára lehet fogyasztható.
Ha nem hallottad még a csapatot, stílust tekintve leginkább talán olyan nevekkel tudom körbelőni a műsort, mint a Soilwork, a Scar Symmetry vagy a Mercenary, de – már csak Vörös Attila miatt is – a Nevermore és a Pantera is befigyel itt-ott. Ezek ugyanakkor nem konkrét zenei áthallásokban érhetők tetten, inkább maga a stílus rokon: vagyis harapós, súlyos hangzású, korszerű riffelésre és gazdag hangszerelésre épülő 21. századi metalról beszélünk rengeteg fogós dallammal, váltottan üvöltő és hagyományos énekkel, számottevő mennyiségű lírai vagy simán csak melodikus betéttel. Emellett az egész zenében ott figyel valami nagyon magyaros is néhol konkrét elemek (akár népzenei idézet, akár hegedűs téma), néhol csak érzés szintjén. A Szomorú vasárnap már jól ismert, állati hatásos feldolgozása is ezt a vonalat erősíti, hiszen ezt a dalt a világ minden táján kívülről fújják, és valahol – sajnos – tökéletesen jellemzi is a nagy magyar életérzést. (Bevallom, személy szerint világéletemben rosszul voltam ettől a nótától, de ez a feldolgozás a maga nemében tökéletes és maximális pontszámot érdemel, akárcsak a Lady Gaga-féle Bad Romance, amely zárótémaként szintén megtalálta a maga helyét az anyagon.)
Nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy magas szintű zeneisége mellett is mennyire hallgatóbarát az egész produkció, tényleg simán le merem slágerezni a dalok jelentős hányadát. Ebből a szempontból egyébként továbbra is a YouTube-ról már jól ismert Viharom tavaszom és a Csak te viszik a prímet, ezeknél nagyobb közönségetető az itt debütáló nóták között sem búvik meg. Utóbbiak ugyanakkor kiteljesítik a Leanderről alkotott képet, javarészt borongósabbá, sötétebbé téve azt. Ez szerintem egyáltalán nem vált a banda hátrányára: két további megadallamos, a szobába alig beférően nagy ívet leíró szerzeménnyel nálam már átbillent volna a mérleg nyelve oda, ahol soknak érzem a nyilvánvaló slágerességet. Így jobbak az arányok, bár nem biztos, hogy ezzel mindenki egyet fog érteni. A Jeff Loomis szólójával ellátott Bennem pedig hosszabb távon úgy is simán válhat újabb közönségkedvenccé, hogy messze nem olyan azonnal ható és nyilvánvaló, mint mondjuk a Viharom tavaszom.
Nem mondom, hogy minden dal egyformán erősre sikeredett, és egyvégtében hallgatva nekem kissé Leander dallamos énektémái is összefolynak néha itt-ott, az album azonban összességében ettől függetlenül is biztos, hogy viszonyítási pont lesz itthon a következő években. A zenészi teljesítmények elsőrangúak (ha már itt tartunk, nemcsak Attila, hanem Takács Jozzy is nagyon jókat játszik), a vérprofi, kiváló ötletekkel teli hangszerelés briliáns, a hangzás pedig nemzetközi színvonalú. És ezt most ne úgy értsd, mint amikor a magyar albumok jelentős részére udvariasságból rámondjuk, hogy „úgy szól, mint egy nyugati lemez". A Szívidomár ugyanis tényleg úgy szól: testesen, töményen és kristálytisztán, amiben nyilván Jens Bogren keverése is perdöntő szerepet játszik.
Ismerem a Leanderrel kapcsolatos azon vélekedéseket, amelyek szerint a csapat néhol túlságosan is rágyúr az érzelmes, szívbemarkoló oldalra, még csak azt sem állítom, hogy valamennyire nem osztom ezt az álláspontot, a produkció profizmusa előtt azonban muszáj mélyen meghajolni. És borítékolni merem, hogy sokaknak – különös tekintettel egy nálam fiatalabb, friss hangokra szomjazó rétegre – innentől fogva a Szívidomárral kezdődnek és végződnek majd a mindennapjai. Most már csak arra lenne szükség, hogy a Sony és maga a zenekar is üsse a vasat, és olyan okosan haladjanak tovább, mint eddig. Ha így tesznek, és nem kerül kavics a fogaskerekek közé, a Leander simán eljuthat egy még magasabb pozícióba az album révén. Nem akarok túl messzire előretekinteni, így inkább csak annyit mondok, hogy egy PeCsa-szint belátható időn belül is lazán elérhetőnek tűnik számukra. Kíváncsian figyelem majd, hogyan építkeznek tovább.
Hozzászólások
Jó magyar metalcore banda nem nagyon van, és ezt jól meglátta, és jól is csinálja.
Ügyesen használta a youtube-ot a felfutáshoz, még jobb a stratégiájuk amivel terjesztik. Így kéne csinálni.
DE. Hallottál egy számot, hallottad mindet. A minőség jó ha profi és magas színvonalú, de nem egyenlő azzal, hogy jó e valami? És ebben már nem erős. Befutott felkapták, mondhatni sztár lett, és a bajok el is kezdődtek. Nincs akarás, csak tapossunk még magasabbra és hozzuk ki a legtöbbet abból ami eddig van. Eredmény. Erős kezdés után, középszerűség, és idő kérdése mikor lesz pusztán termék, mert afelé rohannak. Még egy jó ok, hogy Magyarországon a nagyon kevés kivételtől eltekintve miért ne keressek minőségi zenét. Pedig egy pillanatra elhittem, hogy velük változik valami.
Ezzel az albummal a Tankcsapda zenéjét hozod párhuzamba? Nem hallottada lemezt.
Illetve sajnálom, hogy Rihanna meg Lady Gaga feldolgozásokra pazaroltak el egy csomó remek ötletet, amikből frankó saját számok lehettek volna...
Szóval sok sikert a zenekarnak, személyemben van egy, ha nem is rajongójuk, de szurkolójuk.
De legalább nem kezdesz szardobálásba mint egyesek, ez azért becsülendő! :)
4/10
Ilyen az ideális (jó értelemben vett) popzene. Gitárok, keménység, érzelmek, befogadhatóság, a 8/10 valóban reális.
Nálam 9/10