Shock!

Komoly viták kereszttüzében kezdi meg világhódító útját az atlantai Mastodon negyedik nagylemeze, pedig az örvénylő váltások, apokaliptikus jammelések és lázálomszerű zenei víziók modern mesterei igazából nem változtak annyit, mint ahogy elsőre tűnik.

Való igaz, hogy összességében fogósabb, melodikusabb a zene, mint eddig bármikor, ez azonban elsősorban annak köszönhető, hogy folytatódott a 2006-os Blood Mountain albumon megkezdődött tendencia: Brent Hinds és Troy Sanders énekstílusa még dallamosabb lett, az üvöltések mára gyakorlatilag teljesen eltűntek, és itt-ott még az überdobos Brann Dailor is betársul melléjük egy-egy versszak, sor erejéig. Ezt leszámítva azonban a Mastodon maradt, ami volt, és azzal is saját hagyományaikat folytatják, hogy a Crack The Skye is egy újabb szövevényes konceptanyag, amit Raszputyin figurája köré építettek fel, de valami úton-módon Brann 14 éves korában öngyilkosságot elkövető húgának történetét is beleszőtték. Az eddigi Mastodon lemezek is egyben hallgatva működtek igazán, erre azonban talán minden korábbinál jobban igaz, hogy egyvégtében üti a legnagyobbat.

Ami a Mastodonban eddig jó volt, az tehát most is itt van, még ha kissé más köntösben is, mint eddig. Továbbra is megtalálod az eszement váltásokat, meglepő tempóugrásokat, Dailor szédületes – és még mindig nagyon lombardós – pörgetéseit, a ravaszul egymásba fonódó, trükkös gitártémákat, a kifacsart, betegen eldeformált country/southern pengetéseket, és persze a '70-es évek nagyjait idéző füstös hangulat is a helyén van. A négyes ma is teljesen szabadon, kötöttségek nélkül, az összes bevett formulát és sémát sutba dobva alkot, ami helyből megkülönbözteti őket a legtöbb kortárs alakulattól. Minden korábbinál több a gitárszóló és a nyugisabb, elszállósabb téma, az énektémákban pedig lehetetlen nem észrevenni az erőteljes Ozzy-hatásokat. Igazából sem Brent, sem Troy, sem Brann nem rendelkezik túlságosan karakteres énekhanggal, a furcsán nyújtott, hajlításokkal teli dallamok ennek következtében sokkal inkább belesimulnak az alattuk fortyogó sűrű zenemasszába, mintsem kommersszé tennék azt. Vagyis ne dőlj be a sznob zajfetisisztáknak, akiknek a korai Neurosist leszámítva minden nyálas és középutas, mert a Mastodon a Crack The Skye-jal sem vált habkönnyű melódiákkal operáló popcsapattá.

Akárcsak a banda eddigi anyagairól, úgy erről sem egyszerű értelmesen szólni anélkül, hogy az ne tűnne üres szócséplésnek, a Mastodonnak ugyanis nagyon kevés párja akad a rockszíntéren atmoszférateremtés szempontjából. A mágikus dallamokkal teli Oblivionnal megnyitják az utat sajátos világukba, ahonnan nem szabadulsz a 13 perces The Last Baron zárás utolsó pillanataiig, és még utána is jó ideig garantáltan a lemez hatása alatt leszel. A gyökerek persze továbbra is egyértelműek a Black Sabbath-tól a Led Zeppelinen, a Pink Floydon és a Thin Lizzyn át a klasszikus Metallicáig, összességében mégis mellbevágóan eredeti az egész zene, és hiába rejt az anyag minden eddiginél több ragadós, fülbemászó dallamot, garantáltan hónapok kellenek majd a nóták teljes megemésztéséhez. De hová is rohannánk, nem igaz? A védjegyszerű tördelésekkel megpakolt, összetett Quintessence, a négy tételt egymáshoz gyúró, faltól falig őrületes témákkal telezsúfolt 11 perces The Czar, a kísérteties, fagyos harmóniákkal elvarázsoló Ghost Of Karelia, a Scott Kellyvel megerősített címadó dal vagy a már említett zárótétel teljes feltérképezése garantáltan hálás feladat lesz. A legkönnyebben egyébként nem meglepő módon a rövid, ám annál velősebb klipnótát, a Divinationst lehet átfogni, ahol már a reszelős verzék is nagyon ütnek, a refrén elől azonban – szövegének megfelelően – tényleg nem lehet elmenekülni.

Óvakodnék a túlzó megállapításoktól, mert lesz belőlük elég az elkövetkezendő hetekben pro és kontra egyaránt, de az eddigi Mastodon albumokhoz hasonlóan nálam a Crack The Skye is maximális teljesítmény, az új God Forbid mellett csont nélkül az év eddigi legizgalmasabb produkciója, és van egy olyan érzésem, hogy elég nehéz is lesz megingatni ebben a státuszában. A pontszám nem lehet kérdéses.