Egy filmből elcsent szöveges intro után csapnak bele a Mastodon tagjai amolyan Death-féle riffelésbe, sűrű dobtémákkal, elvetemült üvöltéssel/hörgéssel kísérve. Wow! Rendkívül impulzív muzsika, technikás, érdekes, borult és durva. A Mastodon a Today Is The Dayből mentett át két tagot, a dobos Brann Dailort, és a gitáros Bill Kellihert. Ők valahogy megtalálták a gitáros és vokalista Brent Hinds-t, és a bőgős és szintén vokalista Troy Sanderst.
Nem csak hörgés hallható a lemezen, hanem rendes ének is, nyilván megosztották egymás között a dolgot. Vagy ki tudja. A zene hangulata elég apokaliptikus, amit a borító furcsa fotói még csak fokoznak. Az első két dal akár testvérpár is lehetne, utána egy rendkívül érdekes témával indító darab jön, furcsán pulzáló énekkel, elég pszichedelikus hatású lenne önállóan, viszont a zenei körítés hozzá több, mint eredeti. Nem is igazán lehet hasonlítani semmihez. A negyedik szám ismét egy igazi durvulat, húzós és komplex körítéssel. Tuti, hogy nem normálisak a gitárosok, olyan beteg témákat találtak ki! A dobosról ódákat zenghetnék, iszonyatosan felkészült és a lendületesség sem hiányzik a témahalmozásaiból. Egy újabb név, amire érdemes lesz odafigyelni.
Az utolsó, lassabban szaggató szám igazi pusztító őrület, kurva jó az egész szerkezete! Izgalmas, fergeteges az elejétől a végéig. Viszont itt véget is ér a lemez, 15 perc 41 másodperc után, EP-nek is elég rövidke azért. Ez rettentően kevés ilyen minőségű zenéből! Az vigasztal, hogy jövőre állítólag jön a teljes nagylemez. Addig is ezzel a néhány dalocskával kell beérnem, amit természetesen ajánlok minden durva zenét kedvelő ember figyelmébe.