Annak ellenére, hogy a Nuclear Assault mindig is az amerikai thrash színtér második vagy még inkább harmadik ligájában játszott, a nyolcvanas évek végén volt pár egészen jó lemezük, gondolok itt olyanokra, mint az 1988-as Survive vagy az 1989-es Handle With Care. Aztán a kilencvenes években, csakúgy, mint jó pár társuk, ők is eltűntek szépen a süllyesztőben.
Néhány évvel ezelőtt azonban újból mocorogni kezdtek, feltűntek Európában a No Mercy és Bonded by Metal fesztiválturnékon is. Jómagam mindkét körúton elcsíptem őket, és az olyan bandák mellett, mint a gyilkos Death Angel vagy a gyalugép Exodus, Dan Lilkerék élő teljesítménye maximális jóindulattal is csak egy erős közepes osztályzatot érdemelt. Később aztán kijött egy koncertanyaguk is Alive Again címmel - amit ilyen tapasztalatokkal a hátam mögött nem rohantam begyűjteni - és ezen korongot követte tavaly a Third World Genocide című visszatérő lemez.
Bármennyire is nagy híve vagyok az amerikai thrash vonulatnak, bármennyire is szeretek néhány egykori Nuke anyagot, ezért a lemezért mégsem tudok lelkesedni! Egészen egyszerűen azért, mert rossz. Ötlettelen, izzadtságszagú, eseménytelen. Az egész, úgy ahogy van halál felesleges és sablonos. Totál egyszerűek a nóták, ami nem is lenne baj, hiszen John Conellyék sosem voltak virgakirályok, de az az elsöprő lendület, energia, ami korábban jellemezte őket, mára teljesen kiveszett a muzsikából.
Alig akad néhány jobb, kiemelésre érdemes pillanat, mint a Defiled Innocence csorda kórusai, a Price of Freedom gitárszólót kísérő akusztikus aláfestése vagy a záró Glenn's Song elején hallható döngölős rész. De ezek is csak elemek, olyan dal, ami komplettként, teljes egészként tetszik, szinte nincs is a lemezen. Ha mindenáron meg kéne neveznem egyet, vért izzadva talán a Discharged Reasont vagy az Eroded Libertyt mondanám, ezek jó kis gyors nóták ugyanis, de még ezek is messze vannak a kiugrótól. Egyedül a poénos Long Haired Asshole királyság, de ez meg egy vicces country dalocska, zenei értelemben aligha értékelhető.
Annál több viszont a kifejezetten idegesítő dal. Borzalmas a címadóban hallható effektezett, kántálós ének, csakúgy, mint az ezerszer hallott punkos témára épülő, szörnyű Whine and Cheese. Megint van persze egy perc alatti nóta, de míg annak idején a Lesbians vagy a B.F. legalább vicces volt, a Hockey Song egyszerűen csak felesleges. Mindezek mellett még a fiúk játéka is gyenge, a dobos Glenn Evans csak a szokásos thrash kalapálást hozza, a riffek ötlettelenek, primitívek, John Conellynek meg szinte egy megjegyezhető énektémája sincs.
Talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy közepes élő teljesítmény meg egy kifejezetten csalódást okozó visszatérő lemez után mennyire kell még erőltetni ezt az újjáalakulást!
