Ha Tony Iommi valamit csinál, arra eleve mindenki odafigyel, ha pedig történetesen éppen Ian Gillannel közösen fognak bele közös projektbe, nem csoda, hogy a kooperációra egyből a teljes rockmédia rámozdul. A Black Sabbath riffmestere és a Deep Purple frontembere először a '80-as évek első felében dolgoztak együtt, aminek eredménye a Sabbath Born Again anyaga lett 1983-ban, ám az a kooperáció sajnos nem tartott túl sokáig. Iommiék akkoriban eleve nem éltek túl jó periódust – drogok, rendezetlen hátország, miegymás... –, az album vegyes fogadtatásra talált, és maguk a tagok sem voltak vele maradéktalanul elégedettek. Igazából senki sem kísérelt meg öngyilkosságot, amikor Gillant végül elszólította a Deep Purple újjáalakulása. Ami a Born Againt illeti, tényleg pocsékul szól, zeneileg azonban szerintem nem nagyon lehet belekötni, egyike a legmogorvább, legsúlyosabb Sabbath lemezeknek. Nyilván a Guns N' Roses sem véletlenül vette kölcsön róla pár évvel később a Paradise Cityhez a Zero The Hero riffjét... Vagyis Tony és Ian együttműködésében tagadhatatlanul voltak lehetőségek, csak éppen a körülmények nem voltak megfelelőek.
A baráti viszony szerencsére megmaradt, és az élet öt évvel később ismét egymás mellé sodorta a két óriást: az 1988-as örményországi földrengés után közös segélyakciót indítottak be Rock Aid Armenia néven. Akkoriban fel is vették a Smoke On The Watert egy all-star felállással, de 1990-ben egy Rock Aid Armenia: The Earthquake Album című válogatás is megjelent karitatív célokkal. Ez a mostani kétszámos single az utóbbi akciók késői folytatása, a kiadvány összes bevételét egy Gyumri városában lévő, még az akkori földrengés következtében megrongálódott zeneiskola újjáépítésére fordítják.
Kezdjük mindjárt a legfontosabbal: a két aktuális dal esetében nem kizárólag Iommiról és Gillanről van szó, hiszen a páros mellé pluszban felsorakozott Jon Lord, Jason Newsted és Nicko McBrain, illetve a HIM gitárosa, Mikko „Linde" Lindström is. Utóbbi nyilván más kategória, mint a többiek, de Iommi leendő veje, szóval felbukkanása érthető, elférni meg végülis elfér... És hogy milyen is a két dal? Nem olyan zorall és agresszív a megközelítés, mint a Born Again dalainál huszonnyolc évvel ezelőtt – az talán nem is illene az akció céljához –, de természetesen egyaránt rejlik bennük Black Sabbath és Deep Purple. Előbbi már csak Iommi összekeverhetetlen gitárhangzása és riffelése miatt is adja magát, utóbbira pedig Ian mellett Lord finoman gurgulázó, jellegzetes billentyűfutamai is ráerősítenek. Senkit sem hiányolok a mostani Purple-ből, teljesen jók az öregfiúk Don Airey-vel is, de azért jó őket megint együtt hallani Gillannel... A többiek nem kapnak főszerepet, ám a tudat, hogy kik muzsikálnak itt együtt, már eleve ad némi többletet a hangulathoz. Persze nincs szó arról, hogy a névsornak kellene megmentenie a két dalt, mert önmagukban véve is nagyon jók. Az Out Of My Mind egy komótosabb tempóban menetelő, epikus hangulatú hard rock téma Tony monolitikus gitárjaival és Ian utaztatós dallamaival, a hétperces Holy Water pedig nyugisabb, finomabb húrokat penget. Ebből fakadóan inkább Purple, mint Sabbath, de ez nem baj. A minőség mindkettő esetében óriási, épp olyan, mint amit a még hatvan felett is folyamatosan megújulni képes, ötletekből kifogyhatatlan Iommitól és a szintén örökifjú Gillantől elvár az ember.
Szó van róla, hogy Tony és Ian esetleg ismét összeraknának egy közös albumot a jövőben. Nem tudom, mennyi realitása lehet mindennek a közelgő ős-Sabbath reunion árnyékában, de remélem, megvalósul a dolog, és ha ilyen lesz, már előre beizzítom rá a maximálishoz közelítő pontszámot. Ez a két dal addig nekünk amolyan szuvenír, néhány hátrányos helyzetű ember számára pedig vélhetően sokkal több ennél – valahogy így kell stílusosan és ízlésesen jótékonykodni, azt hiszem. Várom a folytatást, Jon Lordnak pedig addig is jobbulást!
