A floridai Iced Earth a visszhangtalanabb kezdeti időszakot követően a '90-es évek közepén valódi üstökösként robbant be az alternatív lepusztulást követően ismét éledezni kezdő heavy metal színtérre. A zenekar ezután jó néhány éven át megállíthatatlannak tűnt, ám az énekesi poszton történt kavarások nem tettek jót sem a lendületnek, sem a hitelüknek. Miután idén tavasszal a legsikeresebb albumok énekese, Matthew Barlow másodszorra is úgy döntött, hogy kilép a bandából, a főnök Jon Schaffer gitáros egy kanadai frontemberrel, Stu Blockkal, illetve egy olyan direkt, arcbamászó Iced Earth lemezzel vág neki a folytatásnak, amilyen talán egyenesen az 1998-as Something Wicked This Way Comes óta nem született. Az új énekessel a Dystopia album és a november 24-ei újabb magyar koncert kapcsán beszélgettünk.
Szerintem kezdjük a legelején: hogyan kerültél az Iced Earth-be?
Az egész azzal kezdődött, hogy megcsörrent a telefonom. A Century Media kiadó egyik képviselője volt a vonalban, aki annyit mondott: az egyik előadójuk éppen énekest keres, aki hajlandó lenne velük dalokat írni, lemezt felvenni és utána alapos turnéra is indulni. Már csak kíváncsiságból is rákérdeztem, kikről van szó. Amikor meghallottam, hogy az Iced Earth-ről, majdnem elejtettem a telefont! (nevet) Természetesen azonnal igent mondtam a lehetőségre, hiszen egy próbát mindenképpen megért. Ezután már Jon Schaffer hívott fel, és elmondta: látott Into Eternity videókat, és nagyon megfogta a hangom változatossága, vagyis hogy a death metalos stílustól az igazán magas tartományokig mindenféle vonalon tudok énekelni, igazából azonban mégis az a lelkesedés ragadta meg bennem, ami lejött a felvételekből. Érdeklődött, hogy a mélyebb regiszterek mennek-e, aztán átküldött néhány régebbi és új nótaalapot feléneklésre. Miután tetszett neki, amiket ezekre énekeltem, már Indianában, a stúdiójában raktunk össze közösen egy új dalt. Ez lett végül az End Of Innocence. Jon roppant elégedettnek tűnt: azt mondta, bejön neki a stílusom, és látja bennem a lehetőséget. Így aztán megkaptam a melót.
Előtte mennyire ismerted a zenekart?
Alaposan. Vancouverben több koncertjükön is megfordultam korábban. Nem mondanám, hogy a legmasszívabb, die-hard Iced Earth rajongók közé soroltam magam, de azt hiszem, az ilyesmi egy zenész esetében nem is szerencsés... De mindig is szerettem a dalaikat és azt a teátrális, monumentális atmoszférát, ami áradt a lemezeikből. Matthew Barlow hangját is nagyra értékeltem, hihetetlenül érzelemgazdag énekesnek tartom őt.
Két olyan énekes után azért nem lehet könnyű átvenni a stafétát, mint Matt és Tim Owens...
Tény, hogy jár némi idegfeszültséggel az új srácnak lenni egy ilyen bandában, de alapvetően ösztönös, természetes előadónak tartom magam, így nem nagyon görcsölök a dolgon. Mattre és Ripperre én is nagyon felnézek, mindketten csúcskategóriás énekesek, ez nem is lehet kérdés. Éppen ezért a komoly kihívás mellett igazán inspiráló is utánuk átvenni a stafétát. De soha, egyetlen percig sem próbáltam meg Matt vagy Ripper lenni, a saját dolgomat akarom csinálni. Remélem, ezt a rajongók is értékelik majd.
Köztudott, hogy az Iced Earth Jon Schaffer zenekara. Mennyire van egyáltalán tere egy énekesnek kibontakozni egy olyan markáns elképzelésekkel rendelkező főnök és dalszerző mellett, mint ő?
Nos, Jon már az első beszélgetésünkkor is egyértelművé tette, hogy nem kizárólag egy énekest keres, aki elnyomja a dalait, hanem szerzőtársat is. Az évek során az igazság szerint nagyon is elege lett abból, hogy a zenekarban minden az ő vállait nyomja, főleg, hogy még ott van neki a Sons Of Liberty projekt is, ami aztán tényleg csak és kizárólag az övé. Többek között éppen azért esett rám a választása, mert nemcsak énekes, hanem dalszerző is vagyok: pontosan tudom, hogyan kell felépíteni egy nótát, tisztában vagyok azzal, miként kell megírni egy verzét és egy refrént, hangszerelési ismeretekkel és tapasztalatokkal is rendelkezem, és nem utolsósorban szövegíró is vagyok. Mindez neki is nagy könnyebbséget jelent. Matt fantasztikus énekes, de Jon elmondta: a zene túlnyomó többségéhez nem járult hozzá. A Dystopia lemez azonban közös munka eredménye. Egyaránt hozzátettem a saját dolgaimat a szövegi és a zenei oldalhoz, folyamatosan hoztam a dallamokat, az ötleteket, amik Jonnak is tetszettek. Az Iced Earth-nek ettől még persze mindig is Iced Earth hangzása lesz, hiszen Jon gyermekéről van szó, a végső szót mindig ő mondja ki.
Több helyen is olvastam, hogy Jon egészen új tartalékokat hozott ki belőled a munka során.
Igen, ez valóban így volt. Még én is meglepődtem, hogy milyen új hangszíneimet fedeztem fel... Ez elsősorban a középfekvésekre értendő, hiszen ezekben a tartományokban azelőtt nem igazán mozogtam. Most azonban úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki megkapta az új játékát! (nevet) Ez is igazán inspiráló volt, és persze nem mellékesen remek móka is.
Te hogyan jellemeznéd a Dystopia albumot az előző Iced Earth anyagokhoz képest?
Úgy gondolom, némileg direktebb, pőrébb lemez lett azoknál. Agresszív és súlyos, de végig nagyon fogós muzsika, igazi tökönrúgós heavy metal. Szerinted milyen az album?
Szerintem a zenekar egyik legjobb teljesítménye. Őszintén szólva egy kicsit meg is lepődtem rajta, mennyire erős lett... Jót tett az Iced Earth-nek ez a földközelibb hozzáállás.
Na, ez remek! Köszönjük szépen!
Ami a szövegeket illeti, Jon hazafias, ízig-vérig amerikai elkötelezettsége közismert, te azonban kanadai vagy. Nem okoz ez problémát a régi dalok vagy az új szövegek terén?
Az újaknál biztosan nem, azokon ugyanis közösen dolgoztunk. Ami pedig a régieket illeti, mostanában egyetlen ilyen tematikájú nóta, a Declaration Day lesz műsoron. Ebben pedig semmi olyan nincs, amivel ne tudnék azonosulni, hiszen a szöveg nem kizárólag az Egyesült Államokról szól, hanem a szabadság, a személyes szabadságjogok kérdéséről. A dalban megfogalmazott értékeket én is száz százalékosan a magaménak vallom, vagyis egyáltalán nem találom furcsának, hogy elénekeljem.
Az Iced Earth nem éppen a stabil felállásról híres. Mennyire érzed rendíthetetlennek ezt a mostani leosztást?
Jon azt mondta nekem, hogy a jelenlegi talán a zenekar eddigi legmasszívabb felállása. Mindenki egy célért dolgozik, elkötelezett és egy irányba húzza a szekeret: zenélni és koncertezni akarunk. Ami a régebbi tagcseréket illeti, természetesen nem én vagyok az illetékes arra, hogy beszéljek róluk, Jon azonban erről is mesélt nekem, és ennek alapján minden egyes tagcserének megvolt a maga konkrét oka: anyagi nézetkülönbségek, eltérő hozzáállás, személyes konfliktusok... A fentiek valamelyike miatt a korábbi tagok nem tudták tovább csinálni a zenekart.
Mi a helyzet most az Into Eternityvel?
Továbbra is segítem majd a srácokat, akik nagyon rendesek voltak, és megértették, hogy az Iced Earth kihagyhatatlan lehetőséget jelent számomra. Arról nem is beszélve, hogy mindez az Into Eternity előtt is új kapukat nyithat meg... Persze a következő időszakban nem igazán lesz időm a bandára, de továbbra is barátok vagyunk, és nem is léptem ki onnan, ma is az Into Eternity tagja vagyok.
Kik a kedvenc énekeseid?
Rob Halford, Bruce Dickinson, Geoff Tate, Russell Allen, Ronnie James Dio, Daniel Heiman, Devin Townsend... De nyugodtan ide sorolhatjuk Mattet és Rippert is. Kölyökkorom óta énekes akartam lenni, már tényleg egészen kicsi koromtól kezdve. A középiskolában is elég sokat énekeltem a színjátszókörben, és akkoriban alapítottuk meg az első zenekarunkat is, amivel főleg feldolgozásokat játszottunk: Judas Priestet, Iron Maident, de még U2-t is. Az első komoly bandám neve pedig Omega Crom volt.
Melyik volt életed legjobb koncertje rajongóként?
Az utolsó Iron Maiden turnén látottak például totálisan letaglóztak. Imádom a teátrális, nagy show-kat, a színház-szerű koncerteket, a Maiden pedig verhetetlen az ilyesmiben. Nem is beszélve arról, hogy énekel még ma is Bruce Dickinson... Végig futkosott a hideg a hátamon a hangja hallatán, annyira zseniális volt! De nagyon tetszett például a Queensryche is, amikor az Operation: Mindcrime második részével turnéztak. Az is ilyen színház-szerű show volt, szintén igazi etalon.
Pedig az a lemez elég ellentmondásos...
Az nem baj, én szeretem az ellentmondásokat! (nevet)
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Az Iron Maiden The Number Of The Beastje mindenképpen ide tartozik, azzal szerettem meg a zenekart. Aztán van egy svéd banda, Lost Horizon a nevük, az első lemezük, az Awakening The World egyenesen zseniális. Az imént említettem az énekesüket, Daniel Heimant – amit azon az albumon produkált, egyszerűen fenomenális teljesítmény. A harmadik pedig legyen a Painkiller a Judas Priesttől! De lehet, hogy ha holnap megkérdezel, három másik albumot mondanék.
Mi a célod az Iced Earth-ben?
Annyi lemezen énekelni és annyi koncertet adni, amennyi csak lehetséges. Egészen addig én akarok maradni az énekes, amíg Jon működteti a zenekart.
Mi az élet értelme?
Csináld, amit szeretsz, és tapasztalj meg annyit, amennyit csak lehetséges.
Az Iced Earth november 24-én Budapesten, a Club 202-ben koncertezik a White Wizzard és a Fury UK társaságában. További információk a Concerto oldalán.
