Második szólóbuliját követően Ripper épp csak szusszant egyet, benyomta vacsoráját - melynek maradéka még ott díszelgett az asztalon - majd olyan jókedvűen, frissen és készségesen válaszolt kérdéseinkre a szeptemberi budapesti koncertje után, mintha nem is éjjel egy óra lenne…
Ha jól tudom, épp a második Beyond Fear lemezen dolgozol. Adja magát a kérdés, hogy miért a szóló projekteddel turnézol, miért velük?
Egész más dolog a kettő, egy Beyond Fear turnét összehozni sokkal macerásabb. Szólóban mind szervezési, mind financiális téren is sokkalta egyszerűbb a dolog. Nagyon jó, hogy ott van a hátam mögött a Beyond Fear, de azért az egy sokszereplős történet. Nagyon örülök, hogy lehetőségem van szólóban is turnézni, hiszen nem is lehetne jobb kísérőzenekarom ezeknél a srácoknál. Ráadásul a számláimat is ki kell fizetnem valamiből, ami kizárólag a Beyond Fearből képtelenség lenne.
A Beyond Fear és a szólóbandád mellett énekeltél a Charred Walls of the Damned-ben is. Hogy fér bele ennyi minden az idődbe, és miként alakul a fontossági sorrend?
Igazság szerint januártól márciusig még a Hail!-lel is lenyomtam egy világkörüli turnét. (nevet) A legfontosabb prioritás én magam vagyok. Az, hogy jól jöjjek ki a dolgokból anyagilag is. Persze a szóló dolgaim és a Beyond Fear a legfontosabbak, és bár nagyon boldog vagyok, hogy már javában készül az új lemez, az elsődleges prioritás mégis Tim Ripper Owensé. Minden más csak utána jöhet.
Mondanál valamit az új Beyond Fear lemezről?
Legnagyobb részét John (Comprix – gitáros) és én írtuk, és leginkább olyasmi a zene, mint amit a Scream Machine vagy az And You Will Die képviselt. Együtt is dolgoztunk, de John egyedül is hozott dalokat, amik leginkább klasszikus metal témák. Elég direkt, arcbamászó a témák többsége, de csak zeneileg, nem vokálisan, hiszen az ének nagyjából olyan, mint amilyen eddig is volt. Lesz egy lassabb, sabbathos dal is a lemezen, a Judgement Day, ami olyasmi, mint a Shadows are Alive volt. Egyébként roppant izgalmas, hogy mi is lesz a banda jövőjével, hiszen az SPV csődje miatt most még kiadónk sincs.
Megjelenési dátumot tehát ne is kérdezzek?
Ne! Kivárom, hogy mi lesz az SPV-vel! Tervbe vettem azt is, hogy a szólólemezemet újra kiadom a saját kiadómnál, mert nem vagyok túlzottan megelégedve azzal, amennyi támogatást annak idején kapott. Valamiféle bónuszt is hozzá akarok csapni, pl. a Download fesztiválos fellépésemet, esetleg még egy-két extra nótát is, és mindenképpen olcsón, rajongóbarát áron akarom kihozni. Aztán szeretném újra kiadni az első Beyond Fear lemezt is, amihez szintén van két bónusz nótánk, eredetileg ugyanis 14 dalosra terveztük a lemezt. Felvettük a Play My Game-et és az It is Me-t is, amik az én dalaim voltak, de ezek végül nem kerültek fel. Valószínűleg a kettes Beyond Fear lemez megjelenése csak mindezek utánra várható.
Az Iced Earth The Glorious Burden lemezén, melyen szintén te énekeltél, volt egy Attila című dal, mely a hunok királyáról szólt. Mit tudsz Attiláról?
Semmit. John írta azt a szöveget, aki valószínűleg fogott egy könyvet, majd írt egy dalt arról, amit olvasott. Énekelni viszont nagyon szeretem azt a dalt. Szomorú, de nem sokat tudok a történelemről. Szintén azon a lemezen szerepel a Waterloo című dal is, aminek a kapcsán beszélgettünk is arról, hogy az emberek sajnos alig ismerik a történelmünket, és ez Amerikában sokszor bajt is okoz. 
Sajnos a suliban én sem foglalkoztam sokat a tanulással, így egy csomó helyről, ahol jártam, alig tudok valamit. Remélem, a gyerekeim nem esnek majd ebbe a hibába! Amúgy nagyon élveztem a muzsikálást és a turnézást is az Iced Earthben. Anno, mikor megjelent a lemez, volt még pár dalunk, ami lemaradt róla, remélem, valamikor ezek is kijönnek majd…
A Charred Walls of the Damned gyakorlatilag egy szupergroup. Látsz esélyt arra, hogy élőben is fellépjetek valamikor?
Az Államokban volt egy rövid turnénk, de többről nincs szó. Tudod, Jason Suecoff kerekesszékben van, ő biztos nem lenne képes végigcsinálni egy hosszabb turnét. Az utolsó felállásban épp ezért John Comprix gitározott, ami elég jól is működött. Rajtam nem múlik, én benne lennék, jó móka lenne. Annyi koncert és turné van viszont, hogy nehéz a megfelelőt kiválasztani, hiszen egyedül nem tudnánk útra kelni. Gondoltam rá egyébként, hogy egy Charred Walls of the Damned nótát is be kellen rakni a műsorba. A Ghost Town egy nagyon nehéz dal, de ez a felállás minden probléma nélkül el tudta volna játszani. Legközelebb kevésbé nyilvánvaló dalokat is elő akarok venni, mint a Lost and Found vagy a Machine Man. Elég nehéz összeállítani a programot, hiszen a klasszikus Priest dalokat akarja hallani mindenki, de legközelebb talán berakok a programba egy Charred Walls of the Damned-et, sőt, talán még egy Winter’s Bane-t is.
Rengeteg kiváló és legendás muzsikussal dolgoztál már együtt. Ki az, aki még kimaradt, és akivel legszívesebben muzsikálnál?
Tony Iommi, Zakk Wylde, de Dimebaggel is nagyon szívesen dolgoztam volna. A Pantera nagyon jó zene, kemény muzsika, de mégsem annyira kemény, mint az ének. A vokál az, ami igazán durvává teszi. Nagyon szeretnék csinálni egy számot Rob Halforddal is. Persze így is nagyon szerencsés vagyok, hiszen játszhattam Yngwie-vel, K.K. Downinggal és Glenn-nel, Michael Schenkerrel, a szólólemezemen pedig egy rakás kiváló muzsikussal dolgozhattam együtt.
Ha már a színpadon is megemlékeztél Ronnie James Dióról, elmondanád, melyik a kedvenc Sabbath lemezed?
A Heaven and Hell. A mai napig egyike a kedvenc lemezeimnek.
És a Dio nélküli albumok közül?
Gőzöm sincs! (nevet) Imádom a Born Againt is, bár egy kicsivel jobb produkciós munka ráfért volna, meg egy jobb borító is. (nevet) De a Heaven and Hell az abszolút kedvenc, az az első nótától az utolsóig hibátlan. Dio nemcsak egy énekes volt, hanem Iommival együtt írta a dalokat, amire Ozzy sosem volt képes.
Az ismertség, a sikereid dacára nem változtál meg emberileg, nem szálltál el. Mi a titkod? Melyik emberi tulajdonság idegesít fel leginkább?
A legfontosabb, hogy még mindig egy olyan srác vagyok, akinek a család a legfontosabb. A feleségem, a gyerekeim, meg a barátok. Ott lakom a mai napig is, ahol felnőttem. Ezen kívül nem érzem nyűgnek a rajongókkal való találkozást sem, szeretek dumálni velük. Sajnos ez nem mindig jön össze, de általában nem rajtam múlik. Hogy mi idegesít fel? Leginkább az, ha valami az istennek sem akar összejönni. Amikor Dél-Amerikában turnéztam, elég sokszor előfordult az ilyesmi... Aztán bosszant az is, ha a józan ész nem hat valakire. Nem én vagyok a legokosabb srác a világon, de a józan paraszti eszemet sokszor használom.
Karriered kezdetén egy British Steel nevű Judas Priest tribute bandában is énekeltél. Hogy látod ezeknek a bandáknak a helyzetét manapság?
Szerintem akkor voltak ezek a csapatok igazán népszerűek, amikor a metal hullámvölgyben volt. Csípem amúgy az ilyen bandákat, szerintem sokat segítenek a műfajnak.
Van valami infód a Winters Bane-ről?
Dennis, a bőgős velem volt az összes bandában és most is velem játszik. A többiekkel nem nagyon tartom a kapcsolatot, kivéve Terry Salem ex-dobost, aki a Heart Of A Killer albumon játszott, vele ma is jóban vagyunk. Mondjuk Lou St. Paullal is, épp csak ezer éve nem találkoztunk. Nagyon szeretnék amúgy összehozni velük egy új anyagot, csak éppen kiadót nem találok hozzá. A Massacre talán kihozná, hisz náluk jelent meg a Heart of a Killer is. Jó lenne megcsinálni a második részét, mondjuk egy EP formájában. A legközelebbi turnén mindenesetre lehet, hogy a Heartról is előkapok valamit. Nagyon szeretném, ha jövőre megint a mostani srácok kísérnének majd, és megpróbálom John Comprix-t is elhozni. Ez a banda mindent úgy játszik, ahogy kell, legyen szó a Scream Machine-ről vagy a Gates Of Babylonról, ami nagyszerű dolog!
Milyen emlékeid vannak a magyar bulikról?
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a múltkori bulin milyen sokan voltak. Mikor a Beyond Fearrel nyomtuk itt, elég gyér volt az érdeklődés, erre mikor Metal Angel hozta össze a bulit, nagyon király volt minden, a rajongók is. Bár ma nem voltak annyian, ezt a koncertet is nagyon élveztem. Hat hónapja is itt voltam, csütörtök van, mégis ennyien eljöttek, szóval király volt ez is, imádom az itteni közönséget. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk Metal Angellel, szóval jövök még, ne aggódjatok! (nevet)
Van esetleg kedvenc bandád az extrémebb műfajokból is?
A Venom. Amikor gyerek voltam, imádtam őket. Emlékszem, mikor meghalt az unokatestvérem, nálam épp a Venom szólt: „...lower me down into that hole in the ground…” Mi is annak a dalnak a címe? Ja, Buried Alive! Anyám totál ki volt akadva, „Nem hallgathatod ezt, most halt meg az unokatesód!” Én meg nyomattam, hogy „Ashes to ashes, dust to dust...” Egy időben amúgy a Black Metalt játszottuk is a Hail!-lel.
Megmondanád, mi az élet értelme?
Az élet értelme? Nem is tudom. Figyelj oda jobban a Heading out to the Highway videóra. (nevet) Nem is tudom, talán az, hogy légy önmagad.
(még több cikkért kattints a bevezetem.hu-ra)
