Shock!

Anette Olzon meglehetősen ellentmondásos megítélésű személyiség. Pontosabban fogalmazva a rajongók vele szembeni megnyilvánulásai mozognak igen tág keretek között. Mikor anno bekerült a Nightwishbe, jószerivel mindenki köpködött, hogy egyrészt nem bírja normálisan elénekelni a régi dalokat, meg egyébként is, ő nem Tarja, és tulajdonképpen hogy képzeli? Aztán a vele készült két album, a Dark Passion Play és az Imaginaerum valahogy mégis olyan magasságokba röpítette a finn csapatot, amelyeket korábbi ikonikus frontasszonyukkal sosem sikerült elérniük. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy bár Anette nyilvánvalóan nem focizik egy ligában Tarjával, de befogadhatóbb hangja és stílusa, valamint barátságos attitűdje segítségével a vele felálló Nightwish olyanokat is el tudott érni, akiket korábban taszított monumentális opera-metaljuk.

Mikor elődjéhez hasonlóan, váratlanul Anette-et is megröptették, a rajongótábor egyértelműen az ő pártját fogta, főleg, hogy úgy nézett ki, ezúttal nem lesz sajtóháború a zenekar és egykori frontasszonya között, mint azt korábban sajnos nem sikerült elkerülni. Később aztán elkezdtek szállingózni a hírek Anette első szólólemezének készültéről, és ekkor csak előkerült néhány szaftosabb részlet is az interjúkban, az egykori fanok jó része pedig rögtön marketingfogásként kezdte értékelni a szennyes-teregetést. Nem tisztem eldönteni, hogy jogosan-e avagy sem, de biztos, hogy a Shine-nak szüksége van némi extra marketingfelhajtásra, a saját lábán ugyanis nem igazán áll meg.

Abban biztos voltam, hogy Anette igyekszik majd olyan messzire kerülni a Nightwish-vonaltól, amennyire az csak lehetséges, de hogy a rockzenéhez sincs túl sok köze a Shine-nak, az azért már jócskán meglepett. A vonósokra és széteffektezett dobokra épülő, kezdő Like A Show Inside My Head például üvölt egy berobbanó tempóváltásért, egy harapósabb riffért vagy bármiért, ami kicsit felpörgeti. Ezek azonban nem érkeznek meg, így a dalnak tulajdonképpen azelőtt vége, hogy igazán elkezdődött volna, egyebekben pedig semmi sem különbözteti meg a rádiókban hallható popdalok szomorkásabbjaitól. Ez persze nem feltétlenül baj, a gond sokkal inkább az, hogy nem sikerült igazi karaktert adni neki. A címadó már sokkal jobb ebből a szempontból is, hiszen refrénjének köszönhetően már első hallgatásra megmarad az ember emlékezetében. Abszolút rádióbarát szerzemény ez is, amin persze jobban belegondolva semmi csodálnivaló sincs, ha figyelembe vesszük, hogy Anette-nek a Nightwish előtt vajmi kevés köze volt a súlyosabb zenékhez.

Az egyszerűcske, de ennek ellenére meggyőző és kellemes Floating és a záró Watching Me From Afar számomra tökéletesen testesíti meg a lemez üzenetét, amely Anette szerint valami olyasmiként foglalható össze, hogy bármilyen sötét és lehangoló is az élet, a reménysugár, a fény az alagút végén mindig ott van. Ennek megfelelően ezek szomorkás, de némi cinkos kikacsintást azért magukban hordozó dalocskák. Kellemesek, de nem többek annál.
A néhány hónappal ezelőtt kislemezként is kihozott Lies eltérően az eddigiektől inkább a Within Temptation vonalra fekszik rá, de sajnos igazán meggyőzőnek nem nevezhető, majd az Invincible ismét a merengős vonalat hozza be. Némi folkos íz és egy feelinges gitárszóló is erősíti, de sajnos itt jutunk el arra a pontra, mikortól már totális unalomba fullad a lemez. Hiába énekel kellemes dallamokat Anette A Hear Me-ben vagy a tavaly decemberben már egyfajta étvágygerjesztőként bedobott Fallingban, a daloknak se íze, se bűze, és hallgatásuk közben minduntalan azon kapom magam, hogy egyfolytában az órámat lesem, vajon mennyi van még hátra?

Ettől függetlenül néhány jól sikerült pillanat akad a lemezen, és bár sosem hallgatok ilyesmit, érdekes, hogy a Shine tételei közül leginkább a hangulatos, egyszerű pop dalok fogtak meg: a címadó, a Floating, a Moving Away vagy a Watching Me From Afar ugyan semmi extrát nem adnak, de ettől függetlenül mégis jól esik hallgatni őket. Ettől függetlenül azonban a Shine-t nem mentik meg, egy negyvenperces lemezen ugyanis négy jó dal meg egy kellemes hangú énekesnő édeskevés.