A penetráns, hullabűzzel mélyen átitatott death metal egyik legnagyobb legendája tért idén vissza, ami egy újabb bizonyíték arra, hogy a sírból is van visszaút. Sok mindennek nevezték már az 1987-ben alakult kaliforniai csapatot az évek során: gusztustalan, beteg, ocsmány, rettenetes.
Ám mindezen jelzők az Autopsy esetében pozitív véleményeket tükröztek, vagyis a beszédes nevű alakulatnak sikerült a kitűzött céljukat elérniük, azaz hogy ők legyenek a legbetegebb zenekar a Földkerekségen. E szélsőséges morbiditást egyfelől a gyönyörűséges lemezborítóikkal sikerült elérniük, másfelől pedig a gyilkolás, kínzás, emberdarabolás és hullagyalázás témáit már-már filozofikus magasságokba emelő dalszövegeikkel nyerték el szimpatizánsok és az ellenpártiak figyelmét.
Az együttest a Deathből akkoriban épp kivált Chris Reifert vokalista/dobos alakította Eric Cutler gitárossal, hamarosan pedig hozzájuk csatlakozott másodgitárosként Danny Coralles, s ezzel meg is született az Autopsy. A szokásos demós körök után a csapat mindjárt ki is mutatta a foga fehérjét az 1989-es Severed Survival debütalbummal, melynek horror/gore koncepciója legközelebb a Cannibal Corpse Eaten Back To Life korongján tűnik fel a legszembeszökőbben. Az ezt követő Mental Funeral és Acts Of The Unspeakable szintén a stílus remekei, ahol a grindos, punkos agresszió oly formában keveredik a doom dohos pinceszagával, amilyet addig nem igen hallhatott a jónép. Az 1995-ben kidobott Shitfun káprázatos szépségű borítójával, és hagyományőrző zenei hozzáállásával nemcsak egy jól sikerült death/doom/grind lemez lett, hanem egyben a csapat hattyúdala is.
Mindezek után Reifert folytatta tovább a dühöngést az Autopsyra emlékeztető Abscess-ben, de megfordult Corallesszel a The Ravenous formációban is. Az Autopsy pedig nagyon úgy tűnt, hogy örökre a föld sötétjében rohad, míg 2008 körül el nem kezdett mozgolódni Reifert és kompániája. Először csak kézzel kapargatták a tetemre hányt földet, majd egyre vérmesebben estek neki ásóikkal és csákányaikkal. A halott pedig kikélt férgektől hemzsegő nyugvóhelyéről, és ismét itt jár közöttünk, hogy tovább riogasson. A visszatérésből tehát mind a három alaptag kivette a részét, basszusgitárosi posztra pedig egy Joe Trevisano nevű illetőt vettek be, The Tomb Within címmel pedig itt a feltámadást demonstráló EP.
Már a borítóra pillantva egyértelművé válik, hogy minden maradt a régiben, az 5 dal pedig végleg elsimítja az esetleges kétkedés okozta ráncokat, az Autopsy visszatért. No, azért egy újabb alapkőre nem kell számítani, hiszen ez csak egy EP, s Reifertéknek is kialakult már egy olyan zenei arculata, amit többé már lenyúzni se lehetne róluk. A tételek ezúttal is a már jól ismert formula szerint íródtak, talán annyi kivétellel, hogy ezúttal a korai dolgaikhoz hasonlóan ismét a hosszabb, 4-5 perces időkeretben mozognak. A címadó darab egy gyorsabb szerzemény, fenyegetően doomos belassulással, tipikus Autopsy dal, a My Corpse Shall Rise ősdohos zakatolása és nyitóriffje viszont elsőre talán furcsán hat tőlük, de a Seven Skullsnál már világossá válik, hogy a muzsikusok ezúttal valóban a zene doomos élére koncentráltak, ami a sötét katakombák hulláktól bűzlő, aszott levegőjét árasztó Mutant Village-nél jön elő a leginkább.
Az egyetlen gond az anyaggal az, hogy túl egysíkúra sikeredett, kevés az igazán kiugró rész. Azért a mocsári hangzás igencsak jól sikerült, ehhez a fajta ronda muzsikához ez illik a leginkább. Jövőre várható a teljes, ötödik nagylemez Macabre Eternal címmel, s bár kicsit tartok attól, hogy Reiferték biztosra fognak menni, azért érdemes lesz figyelni a megjelenést.
Hozzászólások