Shock!

Jó hat éve nem jelentetett meg saját dalokat tartalmazó anyagot Graffin professzor és díszes kompániája (sőt, a karácsonyi énekeket rejtő meglepetésük is még 2013 végéről való), így aztán bőven-bőven ideje volt már, hogy ők is megemlékezzenek újdonsült jóbarátjukról, Donald Trump Elnök Úrról, és az uralkodását jellemző társadalmi folyamatokról. A jelzett időszakban ráadásul igen komoly átrendeződés ment végbe a punk rock veteránok táborában is: minden idők egyik leginkább elálló füleinek büszke tulajdonosa, Greg Hetson gitáros nem sokkal az egyébként igazán remekül sikerült True North után szedte sátorfáját, és ugyan nem volt alapítótag (mint ahogy fő dalszerző sem), de azért jó három évtizedet csak lehúzott a bandában, úgyhogy mindenképpen jelentős űrt hagyott maga után. Nála is nagyobb veszteség azonban, hogy az a Brooks Wackerman is a távozás mellett döntött, aki kábé a színtér egyik legfeszesebb dobosa, és ha meg is értem, hogy számára azért sokkal nagyobb kihívás lehet az Avenged Sevenfoldban játszani, mindenképpen sajnálom, hogy lelépett. Pláne, hogy utódja, Jamie Miller azért nagyon nem egy ligában játszik vele (mint ahogy a Hetson-utód Mike Dimkich sem mutat semmi eget verőt).

Nem tudom, mi az oka, de tény, hogy Mr. Trump közel sem olyan hatékony múzsa, mint anno George W. Bush volt. Gondoljunk csak a Ministryre: míg az ifjabbik Busht egy bivalyerős trilógiával küldték el az anyjába, addig legutóbb csak az igencsak vérszegény AmeriKKKantre futotta erejükből. És hát sajnos így áll a dolog a Bad Religion esetében is: az Age Of Unreason semmiképpen sem mérhető a The Empire Strikes Firsthöz, ami sajnos már az ismerkedés legelső fázisában kristálytiszta volt. Ez pedig nem más volt, mint a The Kids Are Alt-Right elnevezésű dalocska, ami nem csak meglepően rockos megközelítésével keltett feltűnést, hanem azzal a nem kicsit demagóg szövegével is, ami alapján olybá tűnt, hogy a csapat szemében akár még Tamás Gáspár Miklós is fasisztának tűnne. Ez a szám amúgy csak rejtett dalként szerepel a korongon, mint ahogy az utódjaként kihozott, szintén elég szájbarágós (de szerencsére már sokkal inkább a csapat zenei világára jellemző) The Profane Rights Of Man is csak búnuszként fért fel.

Pedig az anyag nagyon jól indít: az első négyesből a Chaos From Within és a Do The Paranoid Style instant Bad Religion klasszikusok, elsőre rögzülnek, együtténeklésre remekül alkalmasak és még a szövegük is jó. A My Sanity és a The Approach inkább a csapat melodikusabb énjét villantják meg, de ezek is csont nélküli telitalálatok, és már épp kezdtem megnyugodni, amikor kapásból bevitték a mélyütést a Lose Your Head képében. Ez a rendkívül sziruposra vett dal egyszerűen büntet, nem is az a fő bajom vele, hogy egyszerűen nem illik a csapathoz, vagy hogy Graffinnek ehhez egyszerűen nincsen elég hangja, hanem hogy jól hallhatóan még csak meg sem erőltették magukat a megírása közben. Ráadásul később a Candidate is olyan lesz, mint egy kimondottan gyengén sikerült Green Day dal, a Downfall meg olyannyira sápadt, hogy én tutira nem raktam volna fel a lemezre. Sőt, igazság szerint az AOU második feléből talán a kissé energikusabban megdörrenő címadó, meg a végre-valahára valóban punk rocker Faces Of Grief volt az, amire felkaptam a fejem (elég árulkodó, hogy Brian Baker mindösszesen ezutóbbi, egyetlen perces darabban volt társszerző, amúgy minden egyes tétel a Gurewitz/Graffin-műhelyből pottyant ki).

Ezeket leszámítva azonban szürke, enervált tételek sorjáznak, jobbára valami öreges, megfáradt középtempóban, én pedig főleg azért vágódtam pofára, mert azt reméltem, hogy a bácsikban dúló Trump-utálat bivalyerős düh-himnuszokat fog eredményezni. Hát, nagyon nem. Sőt, igazság szerint nem is emlékszem már, mikor tetszett ennyire kevéssé Bad Religion lemez, amin sajnos csak tovább ront, hogy a bő másfél évtizede harcostárs Joe Barresit is lecserélték a számomra hót ismeretlen Carlos de la Garzára, aki egy olyan túlpolírozott, laposra csiszolt hangzást adott a lemeznek, ami még az emlékét is kitörli a tüskés, nyers True North-nak. Nyilván koncepció volt a dolog, de attól még nem tetszik. Mint ahogy az Age Of Unreason sem.