Shock!

Szinte hihetetlen, hogy már négy év telt el az I Loved You At Your Darkest lemez megjelenése óta, bár persze a Behemoth életében is elég sűrű volt ez az időszak turnéktól újabb Me And That Manekig, kényszerleállástól egészen az új lemezig. Az Opvs Contra Natvram tizenkettedik soralbumként beállhatna a „soklemezes zenekar sokadik lemeze" sorba, azonban a csapat eléggé elcsípett valamit az elmúlt évtizedben, ami többszörös szintugrást is hozott nekik, vagyis csodálkoztam volna rajta, ha pont most nyúlnak mellé egy szürkébb, unalmasabb, urambocsá' elbénázott anyaggal.

Az Opvs Contra Natvram ennek megfelelően százszázalékos Behemoth-lemez lett a lengyelek minden jellegzetességével. Tökéletesen megfelelő ahhoz, hogy megtartsák vele az utóbbi albumokkal a táborba csapódott közönséget, de adott esetben akár új rajongókat is sikerülhet toborozni vele, ugyanazért, amiért az I Loved You At Your Darkest meg a még eggyel korábbi The Satanist is fokozottan alkalmas volt erre. Nergal ugyanis az extrém imázs és a nagy, teátrális-pózolós körítés mellett is határozottan dalcentrikusan gondolkodik, a modernkori Behemoth szerzeményei minden brutalitásuk, durvaságuk ellenére is levakarhatatlan légypapírként tapadnak a dobhártyára. Épp emiatt egyébként szándékosan nem is említettem az imént a korai éra híveit meg a black/death puristákat, hiszen ezekben a körökben hosszú évek óta meglehetős gyanakvással szemlélik a banda tevékenységét. Ettől még persze a Behemoth simán a mai extrém színtér egyik vezérhajója marad, szóval szerintem Darski mester a kommentszekciókban hőbörgők szidalmai ellenére is nyugodtan alszik...

Talán leírom magam, talán nem, de én is az utolsó néhány lemezzel fontam szorosabbra a viszonyt a csapattal, így nem meglepő, hogy az Opvs Contra Natvram is tetszik. Az új album nyílegyenesen halad tovább a kijelölt csapásirányon, ugyanakkor ügyeltek arra a bizonyos kényes egyensúlyra is, aminek révén nem fullad a műsor önismétlésbe, és ugyanúgy önálló karakterrel bír, mint elődei. Egyeseket bizonyára meglep, de szerintem sok tekintetben még agresszívabb, erőszakosabb is ez az anyag mondjuk a legutolsónál, bár a léptékek és az arányok azért összességében nem változtak. Viszont lényegretörőbben, nyersebben fogalmaznak, és egységesebb is az összkép ezúttal. Utóbbi benyomásokat egyébként a 43 perces, tehát abszolút egészséges lemezhossz is erősíti.

A Behemoth mára senkinek sem szorul különösebb bemutatásra, ugyanakkor a zenéjüket továbbra is nehéz lenne skatulyákba gyömöszölni – főleg, hogy ez már a mai időknél lényegesen vonalasabb '90-es években sem bizonyult annyira egyszerűnek. Nergal három évtized alatt eljutott arra a pontra, hogy tényleg, bárhonnan szabadon merít inspirációt, ahonnan csak kedve tartja, ennek megfelelően a végeredmény nem black metal, nem death metal, nem atmoszférikus/dark/ambient/avantgarde borulat, ugyanakkor mégis mindegyik egyszerre, méghozzá mindenféle erőltetettségtől mentesen. E jellegzetes vegyület pedig olyan tökéletesre formált dalokban ölt testet, mint a monumentális kórusokkal felhizlalt, ünnepélyes, egyszerre durva és ragadós The Deathless Svn, a lázálomszerűen nyomasztó, de gyilkos szólóval felvértezett, abszolút csúcskategóriás Ov My Herculean Exile, a disszonáns harmóniák és a brutális megoldások roppant okos elegyét hozó Off To War!, netán favoritom, az éjsötét eleganciával építkező Once Upon A Pale Horse. De összességében nem nagyon akad üresjárat a hangzását tekintve is az előző albumok mezsgyéjén haladó, tehát szétkompresszált massza helyett inkább szellős, áttekinthető megszólalású anyagon.

Nem tudnám pontosan meghatározni az okát, de egyelőre minden rokonszenvem mellett is egy fokkal kevésbé érzem mágikusnak ezt az albumot két elődjénél, ugyanakkor objektíven nézve nincs mibe belekötni itt: ez egy rengeteg munkát rejtő, kiérlelt és izmos dalokkal telepakolt lemez a csapattól. Ha félre tudod tenni a vásári körítést, a gyermeteg nyilatkozatokat meg a főhős feltűnési viszketegségét – aminek java persze tudatosan kiszámított marketing –, továbbra is érdemes belemélyedni.

A Behemoth október 16-án Budapesten, a Barba Negrában koncertezik az Arch Enemy és a Carcass társaságában. Részletek itt.