Shock!

Sok olyan zenekar működik boldogan, amelyik nem az eredetiségről híres, mégis van bennük valami, ami megfogja a hallgatót (deja vu érzésem van, mintha mostanában egyre többször kellene ilyen mentegetőzve kezdenem a cikkeket). A legtöbbre persze az ember csupán annyit mond, hogy "kellemes", ami sokat elárul: tartósan nem lesz örök kedvenc, de háttérzenének kiváló szórakozást nyújt.

A Beseech is ilyen. Jól "megcsinált" zenét játszanak, ráadásul azt a szomorkás, szívre és lélekre ható változatot, ami bizonyos élethelyzetekben igen jóleső tud lenni, és az sem baj, ha nem okoz adrenalintombolást az ereinkben. Ennél a csapatnál is szinte minden dalról és hangról meg lehet állapítani, hogy az eredetije hol bukkant fel annak idején: a régebbi The Gathering vagy a Theatre Of Tragedy, netán a 69 Eyes tájékán, de ha kicsit a darkosabb zenék felé evezünk, akkor a Sisters Of Mercynél biztosan.

A zenekar svéd, egészen pontosan göteborgi, '92-ben kezdték a pályafutásukat, és mára 7 tagot számlál a formáció. (Külön női és férfi énekes is működik a többi hangszeres mellett.) Igaz van élő dob a zenében, de ez nagyon programozottnak tűnik, és igen sok a billentyűs hangulatkeltés meg a "klutty" a számokban, ahogy mi házi szaknyelven mondjuk.

Az ötödik dal egy Danzig feldolgozás (Devil's Plaything), ami a Beseech által eljátszva inkább úgy szól, mint egy Type O Negative szerzemény. Mondjuk az így is átjön, hogy mennyire bikaerős dalokat bírtak írni Danzigék anno. Kár volt egyébként ezt a nótát a lemez közepére rakni, mert utána a saját cuccok sokkal halványabbnak tűnnek. Ez után pl. egy echte The Gathering copy nóta következik, legalábbis énektémában sikerült lenyúlni Anneke dallamait ügyesen. Nem rossz ám a hangja a hölgyeménynek, ezzel nincs gond szerencsére. A légzéstechnikája nem az igazi, nem tud spórolni a levegővel, rendre rossz helyen vesz naaaagy levegőt, és az ilyen levegőkapkodás egy ilyen merengős dalnál zavaró tud lenni. A lemezről egyébként a legérzelmesebbnek a Restless Dreams c. dal találtatott, totálisan szubjektív nézőpontból.

Több a lassú, hömpölygősebb nóta a lemezen, kicsit talán már túl sok is, én picit néha felpörgettem volna a tempót, így inkább azoknak kedvez a zene, akik csigalassan szeretnek ábrándozni. Számomra túlságosan kiszámítható az összkép, amit jelen esetben inkább a túlpolírozott hangzást (hehe, néha már az is baj, ha valami jól szól) jelent, valahogy az ilyen érzékekre ható zenénél jobban szeretem a spontánabb dolgokat. A borító sajnos elég semmitmondó, ha egy kupac cd között lenne, tuti nem venném észre, ami elég nagy baj.

Kellemes, de nem túl sokatmondó hallgatnivaló, jelenleg nincs szívfájdalmam, szóval kevéssé hatott rám a zene, háttérzenének azonban bőven elfogadható.