Shock!

Szilvia Valentin valentin(a)shockmagazin.hu nov. 29. Vas 22:55
címzett: Bruce Springsteen

Kedves Bruce!

Legutóbbi leveled kapcsán bátorkodom írni Neked, örülök, hogy újra láthattalak, még ha a színeid meg is fakultak egy kicsit. Boldog vagyok, hogy láthattalak Titeket a stúdióban, hiszen még soha nem láttam, hogy milyenek vagytok dalszerzéskor, pedig hogy megnéztem volna annak idején bármilyen 1984 előtti felvételt! Persze inkább csak sok évvel később, amikor már nem éreztem volna úgy, hogy lerombolom a magamban őrizgetett képet Rólad. Bár, talán most már elárulhatom így ebben a cudar 2020-as évben, hogy soha nem zúztad porrá azt az ideált. És ez óriási dolog.

Örülök, hogy új lemezt készítettél, nagyon vártam már, hogy valami olyannal lepj meg, ami úgy springsteenes, hogy nem ismétled önmagad, mégis friss, és ugyan hallhatóan kicsit nosztalgikus is, mégsem érezni öreges, tétova botorkálást a dalokon. Ez a lemez úgy új, hogy közben folyton úgy érzem, ezeket a dalokat régóta ismerem, és nem csak azért, mert leporoltál és felvettél három nagyon régi szerzemény, le sem merem írni, hány évesek… Az egyik biztosan ötven, tessék, leírtam mégis, ugorjon görcsbe a Te gyomrod is egy kicsit, ne csak az enyém. Minden hangjegy egyszerre új és régi, a régi alatt azt a pár évtizedes barátságot értem, ami összeköt minket, hiszen még szinte gyerek voltam, amikor először láttalak-hallottalak (ígérem, leírom egyszer ezt a történetet és a Born In The U.S.A. lemezedhez fűződő örök szerelmemet).

Tudod, tisztára időutazás ez most nekem, hiszen a címadó dalodban nagyon, bár igazából persze az összesben, a késői hetvenes, korai nyolcvanas évek hangulatát hozod vissza, amikor még nem legyintett meg az a világméretű ismertség és siker, ami olyan magasságokba emelt, amiről talán még te sem álmodoztál fiatal oroszlánként. A The Power Of Prayerben is a múltat idézed meg, és hiányzik Clarence, nagyon is, de ki más fújhatná a szaxofont Melletted, mint a szintén óriásra nőtt unokaöccse, aki olyan szólót fúj, amit ha csukott szemmel hallgatok, úgy érzem, akár a nagybátyja is játszhatta volna, hiszen ott van benne AZ a szív és AZ a lélek. Ez az első hivatalos lemezfelvétele, ugye? Öleld meg a nevemben is, fantasztikus a srác, remélem sokáig zenéltek még együtt!

A filmben említett, negyvenöt éve formálódó fennálló egységet is értem, ami a zenésztársaidhoz fűz, hiszem mi is ilyenek vagyunk a shockosokkal, bár persze jóval kevesebb közös évünk volt, de értem, miről beszélsz, és örülök, hogy még nagyjából egyben vagytok. Persze Danny Federici hiányzik, de sosem felejtitek őt el, hiszen most a One Minute You Are Here-rel is rá emlékeztek. A House Of A Thousand Guitarsszal összefacsartad a szívem, azt ugye tudod? Nem tudom miért, talán a szentimentalizmus itt a szokásosnál nagyobb mértékben ömlött rám. Jó látni, hogy még most is, és ti is belezavarodtok olykor abba, hogy mikor legyen a leállás egy dalban, aztán frappánsan megoldod, figyeljenek csak téged. És a többiek figyelnek, mennek utánad, kiegészítenek kísérnek, alázatosan, ahogy az sok évtizede működik. Boldoggá tesz, hogy még mindig tudsz olyan refréneket írni, amitől libabőrös leszek és átmelegszik a szívem környéke, soroljam ezeket, vagy tudod ezt magadtól is? Bár az egyiket már elárultam, azért még akad pár titkos favoritom, a múltból átemelt If I Was A Priest TÉNYLEG a legszebb régi időket idézi, hogy csinálod ez?! A történetmesélést megint úgy zenésítetted meg, ahogy csak te tudod: csak mesélsz és mesélsz, amit érteni, értelmezni és érezni kell, néha kicsit hadarósan, néha csak úgy beleénekled a világba, és adsz hozzá olyan zenei körítést, amitől kiszaladnék a világba. Írtam már, hogy a Ghoststól is libabőrös lettem? Nagyon várom, hogy újra nyár legyen, és ragyogó napsütésben autózzak valahol, és ezt a dal hallgassam hangosan és veled együtt énekeljem, hogy: Ghosts runnin' through the night / Our spirits filled with light / I need, need you by my side / Your love and I'm alive. A filmed végén az I’ll See You In My Dream közben könnyeztetek a stúdióban, és egy kicsit én is, mert mindenkinek van kire, mire emlékeznie...

És hogy miért tartott ilyen sokáig, hogy írjak neked? Tudod, kicsit ünneplőbe akartam öltöztetni a lelkem, szóval, amikor először megnézem a filmedet, ne csak két húzós munkanap közti esti kikapcsolódás legyél, hanem annál sokkal méltóbb. És persze mivel én is régimódi vagyok, mint Te, nem akartam mp3 formában meghallgatni a dalokat, kellett a CD, hogy kibontsam és nézegethessem a borítót. Egyébként gondolkodtam azon is, hogy a filmed nélkül is ilyen elementáris élmény lenne az új lemezed? Nem tudhatom teljesen biztosan, bár azért ez biztos nem az a lemez, amit jóra kell hallgatni, érted szerintem Te is, miről beszélek.

Jut eszembe, tényleg öt nap alatt készült el ez a lemez? És ha öt nap erre vagytok képesek a zenésztársaiddal, lehet, hogy néhányszor öt napot még elmentek stúdiózni valamikor a közeljövőben? Örülnék neki, de szerintem nem csak én! Igazán különleges és leginkább megható, intim élmény volt bepillantást nyerni az alkotási folyamatotokba, ami számomra kicsit olyan, mintha egy ajtó kulcslyukán titkon leskelődtem volna, hiszen lélekben kicsit még mindig az a szocialista ország fővárosának külső kerületében élő kiscsaj vagyok, aki pár perc alatt a rabod lett, amikor Juhász Előd Zenebutik című műsorában levetítették a Dancing In The Dark című dalodat. Meséltem, hogy tavaly nyáron szinte centikre kerültem közel hozzád, amikor Little Stevent megnéztem egy klubban? Fantasztikus figura, élőben még szenzációsabb, mint képzeltem.

Ezt a lemezt az elmúlásnak, az öregedésnek szentelted. És ugyan szeretek nosztalgiázni, néha túlságosan is, és ahogy öregszem, egyre többször, az elmúlással nem tudok megbarátkozni, semmilyen formában. De be kell vallanom, tökéletesen formáltad zenei nyelvvé ezeket a szorongós gondolatokat. A dalaid még mindig időtlenek, és azok a nagyon régiek is frissnek hatnak, egyaránt bennük van a suhanc és a korosodó Bruce (mert idősnek még nem tűnsz) a sok évtizedes élettapasztalatával és életbölcsességével.

Nagyon szeretnélek egyszer megölelni és megköszönni mindazt, amit adtál a dalaiddal, és ha 2022-ben visszaáll a világ rendje és átjössz Európába, én megyek bárhova. Remélem, meg tudlak nézni még valamikor, hiszen őrületes régen volt az a 1988. szeptember 6-ai koncert, amikor tényleg, igaziból láttalak.

Azt mondtad a filmedben, hogy úgy érezted, azért vagy a világon, hogy életeket változtass meg – az enyémet megváltoztattad és szerintem több millió más életet is. Felelősséggel tartozol értünk. Arra kérlek, zenélj még sokáig.

Sok szeretettel ölel hű rajongód, Szilvi