Shock!

A harmadik. Elárulom előre, hogy magasan a léc fölött. Azt is elárulom, nem számítottam arra, hogy ennyire. Megtalált, eltalált, betalált, magával rántott, írhatnék ezer klisét, de nem akarok, csak annyit, hogy a CDT átesett a pubertáson és férfias külsőt öltött. Mármint zeneileg, értitek...

Sőt, azt is elárulom, hogy idén ez a kedvenc hazai lemezem, és kösse fel mindenki, merthogy. Szóval húz ez a korong, mint igásló az ekét ha abrakot kötnek elé, színesedett a dobjáték, a riffek a pincéből kúsznak elő, de nem ezért jók (itt említem meg: a hangzás kerek egész, és dohog meg hasít), szóval a dalok DALOK, mert a Follow Me Down, az Unsaid vagy akár a Taste My Pain bármikor felpörget, említhetném bármelyiket, nincs töltelék. Az átkötő kis szösszenetek külön jólestek, meg a spanyol gitár, amit a Remorse-os Oláh Zsolt játszott fel, és akkor a számokban megbúvó elektronikus kiegészítésekről még egy szót sem szóltam.

Tehát ámulok és bámulok, hogy ez a Salvo Karma milyen jó, bár ezzel nem tudom mennyien vagyunk így, a körülöttünk hömpölygő metal revival - vagy mi - nem kedvez a CDT-nek sem, pedig, ha nyugathoz méricskélünk, akkor már inkább ez. Jártatom a számat, nyomnám az orra alá mindenkinek a cd-t, van nekünk egy ilyenünk, színesedjünk, sokasodjunk, ne csak szóját együk, ha van sült hús is. Bónuszként a Turtles Ahead hip-hop verzióját nyomják a fülembe jól, bár ilyesmivel engem a világból ki lehet kergetni, akkor inkább a korong multimédiás részét böngészem, mert az is van ám neki.

Egy nagyon-nagyon erős kilences.