Shock!

Jókora késéssel ugyan, de mégis írunk a doomster legenda csaknem egy éve kijött visszatérő lemezéről. Mert kell, muszáj, nem lehet kihagyni! A Candlemass igazi legenda, a Chapter VI lemezükig bezárólag minden anyaguk zseniális, és szerencsére a visszatérés is méltó a korábbi életműhöz. Dicsérni, magasztalni, ömlengeni meg ki nem szeret?!

Az ugyebár kétségtelen, hogy a Candlemass egyike minden idők legjobb doom csapatainak, akiknek az első négy lemezen sikerült egy nagyon hangulatos, csak rájuk jellemző dallamvilágot, hangzást kialakítani. Mindez elsősorban Leif Edling főnök/basszer remek dalszerző vénájának, valamint Messiah Marcolin ezer közül is felismerhető orgánumának és dallamainak volt köszönhető (az első, Epicus Doomicus Metallicus lemezen még nem ő énekelt). Karrierjük meredeken ívelt fölfelé, azonban a negyedik album, a Tales of Creation után Messiah elhagyta a bandát, és a következő három anyag már eléggé megosztotta a híveket. Szerény véleményem szerint a Tomas Vikströmmel készült Chapter VI még kiválóra sikeredett, ám a Dactylis Glomerata és a From the 13th Sun lemezeket már én sem komálom. Messiah eközben a Memento Moriban tűnt fel, ahol összehozott két kiváló lemezt Később aztán úgy tűnt, fuccs a Candlemassnak, Leif Edling kicsit mintha jegelte volna a bandát, inkább a projectjeire (Abstrakt Algebra, Krux) koncentrált.

Az ezredforduló után nem sokkal aztán elkezdett újra mocorogni, az immáron ismét klasszikus felállású Candlemass, és meg is jelent a Doomed for Life című koncertlemez. Sajnos nem tartott sokáig az idill, ugyanis ismét feloszlatták magukat, így kezdett elveszni a remény, hogy valaha is új Candlemass lemez születik. A csoda azonban megtörtént, a sérelmek elsimultak, megszületett a sokak által várt friss anyag, mely egyszerűen csak a Candlemass címet kapta. A cím roppant találó, hisz emblematikus az anyag, mindent felvonultat a klasszikus lemezeken hallott eszköztárból. Tele a lemez 6-7-8 perces málházós dalokkal, remek dallamokkal, meg persze misztikával. Leif megint kiváló nótákat hozott össze és Messiah dallamai is borzongatóak. A gitármunka is kiváló, a két kissé háttérbe szorult hathúros, Mappe Björkman és Lars Johansson nagyon élvezetesen játszik, a szólóik is hangulatosak, ha nem is túl bonyolultak, de az amúgy sem illene ehhez a fajta muzsikához.

Nagyon dalokat nem érdemes kiemelni, mindegyik hibátlan. A Black Dwarf jó tempós, de ugyanakkor kellően sötét kezdő nóta. Utána szépen sorjáznak az igazi, jófajta Candlemass málhák, mint például a Seven Silver Keys. Tetszik a Copernicus duplázós indítása, amiből hirtelen átváltunk egy, a Black Sabbath első lemezének címadóját idéző, újra és újra visszatérő vészjósló témába. A refrén is nagyon jó, egyike ez a lemez legjobb dalainak. Persze nem ez az egyetlen dal, amiben megidéződik a nagy előd munkássága, a The Day and the Night közepén hallható téma például egy az egyben Sabbath Bloody Sabbath. Az instrumentális The Man Who Fell form the Sky is remek, olyan, mint valami lassan, ámde kíméletlenül közeledő monstrum.

Nem szaporítva tovább a szót, a Candlemass tulajdonképpen nem csinált mást a 2005-ös visszatérő lemezen, mint a klasszikus anyagain hallhatóak szellemében összeütött 10 kiváló nótát, csalódás tehát kizárva. Nálam lazán megér egy tízest.