Shock!

Egy évvel az első Castrum anyag után itt a második. Egyszerre kaptam meg a két nagylemezt, így van friss összehasonlítási alapom. A fejlődés füllel hallható, kézzel tapintható. Az egyéni stílus kialakításában újabb lépcsőfokot lépett előre az ukrajnai magyarok zenekara.

A Hatenourisher legnagyobb gondja a hangzás volt, amely csorbát most részben kiköszörülték, bár a stúdió ugyanaz, és a hangmérnök is, de a tapasztalat nagyobb, így hát a lábdobok úgy dohognak ahogy kell, a keverés tiszta arányos, szépen szól a bőgő. Most már csak a gitár lehetne kicsit súlyosabb harapósabb, meg érdekes hogy a két lábdob a jobb-, illetve a baloldalon kapott helyet, ami kicsit zavaró, hiszen az egy lábgépes részeknél csak baloldalról szól, a duplázásoknál meg felváltva (fülhallgatóban idegesítő is egy kicsit). Majd legközelebb...

A zene azonban most is minőségi, mindenképpen túllépték az első lemez színvonalát ezek a számok. Főleg az előző lemez címadójának vonalát viszik tovább, de ha annál a Dismembert lehetett felhozni, most mindenképpen a másik "dis"-es svéd zsenik gyülekezete, a Dissection az említendő. A számok és az egész lemez felépítése a The Somberlain klasszikust idézi. A csatazajos, szélfúvásos nyitány után szélvészként rohan végig az emberen a The Gate Of The Universal Mystery. Ez címéhez méltóan jóval misztikusabb az eddig megismert Castrum számoknál, és ez a sötét hangulat már-már a black metal oldalára vezeti stílusukat. Hangulatos a keleties téma a refrén előtti részben! Az említett északi alapműhöz hasonlóan a lemez pusztító intenzitását hangulatos, akusztikus instrumentalitások szakítják meg, amelyek közül a The Undiscovered Dimension napokig fejemben visszhangzott egyből megkapó szívbemarkoló kozmikus dallamával, ez egyszerűen zseniális és gyönyörű. A Sinister Omens ebből hangulatból úszik ki, és vezetődik át egy gyorsabb pusztításba, szintén a Dissection vonalán. Szintén nagyszerűen felépített szám!

Akármennyire is emlegetem a svéd mestereket, meg kell jegyeznem, hogy a dallamvilág egyes elemei nagyon is sajátos Kelet-Európai ízzel rendelkeznek, de mondhatnék Castrumosat is, mert máshol ilyesmit nem nagyon éreztem. A Suffocating Thugs szólókezdése a magyar Art Of Butchery-t juttatja eszembe, és szintén nagyszerű az utána következő szinte Mardukra ütő blackes rész, valamint az utána lévő az első In Flames lemez sötét, folkos hangulatát idéző dallam, amely értékéből sajnos Cornelius túlzásba vitt sikolyai néha levonnak. Az Unrestrained Power instrumentalizmusa annyira nem maradt meg bennem, de az ezt követő Desert Of Darkness a legnagyobb kedvencem a lemezről. Szavakkal leírhatatlan hangulatos, dinamikus, brutalitás néhol akusztikus részekkel, már-már dallamos énekbe hajló szavalással. A másik kedvencem a gyönyörű szólódallammal nyitó Invisible Force Of Fear, ami szinte My Dying Bride-osan szomorú kezdése után, nagyon bevadul és fel a távoli, sötét északra repít. Kevesen tudják ezt ilyen érzéssel játszani. A The Essence Of The Past... barokkos akusztikus témája pedig szinte egyértelmű utalás a Dissection debütlemezre. A lemeznek kurtán-furcsán vet véget a Dark Paths To The Ancient Thrones, de legalább nem a megszokott levezető outro vár a hallgatóra, hanem megmaradhatunk egyfajta feszültségben.

Cornieliusék mintha csak meghallották volna az előző lemez kapcsán a kritikusabb megjegyzéseimet és a most jóval magasabb tónusú ének jóval ritmizáltabb lett, főleg az album fajsúlyosabb tételeiben (bár azért még lehetne csiszolni), a dobrészek pedig most igazán okosan és lendületesen a kifejezni kívánt hangulathoz lettek igazítva.

Mivel végül az előző lemez hibáit kijavították, ezért sokat gondolkodtam milyen pontszámot adjak erre az abszolút jól átgondolt, sötét, komor atmoszférában sem szűkölködő, jóval komolyabb anyagra. Aztán meghallgattam jó párszor, és az volt az érzésem, hogy most meg valami olyasmi hiányzik, ami az előzőnek erénye volt: az intenzitást nőtt ugyan de néha belehal a zene, pl. a The Art Of Homocide-ban, illetve az utolsó számban, amik nekem nem annyira jönnek be. Az időtartam nőtt (43 perc) ezek miatt a dalok miatt és ráadásul ez erősen érződik is, így egy kicsit hosszúnak tűnik ebben a stílusban, ezért ismét...