Shock!

Hirtelen sehova nem tudtam tenni azt a nevet, hogy Chain Collector, majd némi kutakodás után kiderült, hogy ez egy norvég projekt, ahol igencsak illusztris nevek játszanak együtt. Goran Bomann gitározik (Carpathian Forest), Anders Kobro dobol (Carpathian Forest, Green Carnation, Last Call Inc.), Kjell Jacobsen szintén gitározik (Neon God) és Kjetil Nordhus énekel (Trail Of Tears, Green Carnation).

Az első dalnál tisztára be is lelkesültem, annak ellenére, hogy alapvetően svédmetalt játszanak, mégis valahogy többnek éreztem összességében a zenét. Hozzáteszem nem kis mértékben járult hozzá a tetszési indexhez, hogy némi dallamos éneket is hallhatunk, igaz mégis ez az, ami miatt mégsem vagyok teljesen elégedett. A zene alapvetően az a fajta totálisan kirobbanó, fákat tövestől kitépő, zsigeri svédmetal, ehhez a hörgés mellé járul a már említett dallamos dalolás. Viszont Kjetilnek ehhez a fajta zenéhez igenis kevés a hangja, mind erőben, mind dinamikában, terjedelemben, hogy az ötletekről már ne is beszéljünk. Persze ez már szinte szőrözés részemről, hiszen sokan így is elégedetten fogják hallgatni ezt a tíz dalt. Némi sebességmánia és teperés után a lemez közepén andalodott el a társaság, lírázva indultak, aztán végül csak nem bírtak magukkal és hörgős, középszerű véget adtak a nótának.

Alapvetően inkább a tikatikás tempók kedvelőihez szól a zene, habár azért olykor tartalmaz kis kikacsintásokat is más műfajok felé. Például a hetedik dal amolyan lazán riffelő cucc - legalábbis úgy indul, meg a refrén ilyesmi -, amit sosem néztem volna ki ebből a brigádból. A vokáltémába is behoztak némi újítást, ilyen fura dallamos üvöltésfélét, hááát... engem nem nyűgözött le. A magasaknál kifejezett küzdelmet éreztem a hangoknál. Kínos. Mintha a zene meg az énektéma két külön dimenzióban létezne. És ezek a dimenziók sosem találkoznának. Ez a furcsaság a nyolcadik dalban fokozódik, ott még kevésbé illeszkedik a refrén a dalhoz. Valami pszichedelikus, elvont zenéhez sokkal jobban passzolna. Most kúsztassam még lejjebb a pontszámot?...

Végeredményben felemásak az érzéseim, alapvetően nem rossz a lemez... ami lehetett volna még jobb is. A kliséket egész jól vegyítették sajátos ötletekkel, de azt nagyon-nagyon hiányolom az egészből, hogy azonnal a fülembe tapadjon bármelyik nóta. Jobb refrének kellenének ide, egy karakteresebb énekhanggal. Mindettől eltekintve tényleg szórakoztató album. A hangzással nincs probléma, megdörren a cucc, de számomra összességében ez csupán egy kliségyűjtemény profiktól.