Shock!

Nos, 2005-ben is nagyjából úgy ugrálhat mindenki a Chimaira új lemezére, ahogy azt eddig tette. A srácok nem nagyon változtattak a jól bevált recepten: izomriffek, izomptempók, dühös üvöltés, oszt annyi. Mindemellett jófajta dallamos gitárszólókat is hallhatunk, ami ebben a műfajban annyira nem mindennapos, és legalább feldobja az amúgy elég hosszú, bő öt perces (némelyik szám 7 perc fölé is nyúlik, ejjejj) nótákat.

Furcsa is ez, ebből a fajta agyoncsapós zenéből azért a rövidebb számhossz jobban bír működni, félő, hogy ráun a hallgató, hogy ilyen tempóban hatvan percig agymossák. A gitársound picit pőrébb, szikárabb, mint korábban, nem azt a mindent elsöprő, vastag hangzást kapták, ami mellé gyakorlatilag nem is kell tudni zenélni, mert eladja a lemezt, hanem finomabbat, de azért erőteljeset.

Nálam még mindig működik a zene, bár azért be kell, valljam, kevésnek érzem az egysíkú üvöltést, valahogy üvöltésben is lehetne változatosabb dolgokat produkálni. Vagyis pl. a negyedik nótában már hallhatunk némi dallamos éneklés-szerűséget (ráadásul fura módon olyan gótikus, Type O-s dallamot), de amíg eljutottam idáig, addig bőven meguntam a kiabálást. Értitek. Amúgy ez a nóta - talán a megjegyezhetőbb refréntől, fene tudja -, de jobban belopta magát a szívembe. Ilyen nu-rockandroll metal. A gitárszólók viszont ezt ellensúlyozzák a hiányosságokat, néha tényleg annyira nem illenek a zenéhez, aztán mégis jól működnek a nótákban.

A kiabáláson kívül még igazán egy bajom van: a megjegyezhetetlenség. Sajnos ez sok hasonló zenét játszó csapatra igaz: agyonvág a cucc, mikor hallgatom, aztán nézek bamba képpel, hogy mi is szólt az előbb, mert egy kanyi hang nem maradt meg - legalábbis elenyészőn kevés. Mindemellett kell, hogy legyenek olyan csapatok, amelyeknek annyi a dolguk, hogy megírják az évi aprításukat, aztán az aktuális trendek elmúltával mehetnek a süllyesztőbe. Sejtelmem sincs, hogy a Chimaira-ból mi lesz, megmarad a középszerűség szintjén (mert hiába Roadrunner a kiadó, azért valahol középszerűek még), vagy talán egyszer sikerül megírniuk "A" lemezt, amivel ki tudnak törni a hasonló bandák közül. Még azt sem tudom megmondani, hogy akarom-e, mert momentán elvagyok velük. A csomagolás nem fogja az "év borítója" címet elvinni, de legyen ez a legnagyobb bajom.

Jó lemez a maga műfajában, de én már picit többet vártam tőlük, abszolút mértékben kiszámítható Chimaira album.