Kissé furcsa helyzetben jelent meg az új Devildriver. Bár az albumot egy időben írták és rögzítették az előző, 2020-as első résszel, a kettő között az összes hangszeres lecserélődött Dez Fafara énekes és Mike Spreitzer gitáros mellett. Ezen felül mintha kissé magára is hagyta volna a banda ezt az új albumot, hiszen a frontember a megjelenés után gyakorlatilag azonnal fejest ugrott a Coal Chamber második visszahozatalába. Utóbbi sztori ráadásul nagyon jól pörgött, a Mudvayne-nel közös turné a szorgalmasan közzétett fotók és videók alapján kimondottan komoly nézőszámok előtt futott le az Államokban. Ehhez képest a Devildriver turnéjára csak a lemez kiadása után csaknem fél évvel, októbertől szakítanak majd időt. Nekem ebbe nem nehéz belelátni, melyik zenekar élvez most elsőbbséget Dez barátunknál...
Nézőpont és ízlés kérdése, kár-e ez vagy sem. Szerintem ezt a csapatot akkor is lenne értelme tolni, ha az egyre inkább feltámadni látszó nu metal nosztalgia közepette a Coal Chamber komolyabb nézőmágnes. Kedveltem és kedvelem Dez első bandáját, ám a Devildriver zeneileg összességében azért mindig is jóval izgalmasabb történet volt annál. De mivel a két zenekar nem feltétlenül ugyanazt a közönséget célozza be, talán hülyeség is ezen a módon egymás mellé tenni őket.
A Devildriver a kezdetektől fogva jól eltalált elegyben utazik, kényelmesen is érzik magukat ebben a mocsaras-mocskos, kíméletlenül durva, de a felszín alatt azért sok mély és sötét érzelmet is rejtő világban. Emellett pont ilyen muzsikát nem nagyon tol senki a színtéren rajtuk kívül, még ha áthallások persze így is akadnak egy sor amerikai bandával. Ezzel együtt a lemezeik sosem egyformák, és most sincs ez másképp. Bár a két Dealing With Demons a zenekar szándéka szerint is egybetartozik, a második felvonás egyértelműen durvább, súlyosabb, direktebb, kevesebb rajta az elhajlás. Felszínes szemlélőnek persze az előző album is csak egy tipikus Devildriver-album volt a sorban, de a közvetlen előtte kiadott, remekül sikerült countryfeldolgozásos műsorral egyetemben én határozottan felfedezni véltem egy nyújtózkodni, színesíteni akaró szándékot a csapatnál. Most szó sincs ilyesmiről, egész pályás letámadásra mennek a megszokott groove/death/akármi egyveleggel. Ezúttal is akadnak finomságok, melodikus refrének, fogós gitárharmóniák a nagy aprítás közepette – a tufa összhatás ellenére mindig is kimondottan okosan megírt dalokkal operáltak –, viszont semmiképpen sem akarnak nagy megfejtésekbe bonyolódni.
Számos kétrészes lemezre jellemző, hogy egy feszesebbre húzott, zsírtalan egyszeri nekifutás nagyobbat ütne. Most sem állítanám, hogy más a helyzet, ugyanakkor a Devildriver esetében egyértelműen a kettes adagból raknék fel több dalt erre az elképzelt szimpla változatra. Nem volt különösebb bajom az előzővel sem, ám itt már elsőre is több a direkt, fogós, meggyőző pillanat, amiről később is el tudom képzelni, hogy megtapad a koncertrepertoárban. A szépen hullámzó riffre épített I Have No Pity nyitás helyből ilyen, de a tempóit tekintve kevésbé direkt Through The Depthsre sem nehéz rákattanni, mint ahogy a záró This Relationship, Broken is igen fajsúlyos darab. Nálam ugyanakkor ezúttal a Summoning és az It's A Hard Truth viszi el a pálmát. Előbbi refrénjének furcsán elidegenedett gitárdallamainál nem tudom eldönteni, hogy az említett countrys vonal vagy Martin Gore hatását hallom, de a végeredmény azonnal hat. A második kórusánál viszont nem kérdés, hogy az Outlaws ízei kelnek benne birokra némi melo-deathes megközelítéssel, és szintén gyilkos.
Mindig is azt éreztem a Devildriver gyenge pontjának, hogy noha külön-külön üt a dalaik többsége, egyvégtében hallgatva túl tömények, kevés a feloldás, a tényleges pihenő a lemezeiken. Ez nyilván szándékosan van így, de ettől még hosszabb távon eléggé egybefolynak az albumaik, csúcspontok ide vagy oda. Bár a nótákba nem nagyon tudok belekötni, ezen a téren még így, 36 percben is a határon billegünk, ezt azért nem akarom elhallgatni. Ám mindent egybevetve ez egy korrekt album a bandától. A maroknyi, de fanatikus rajongói mag úgyis kajálni fogja, a többiek meg maximum hallgassák kisebb dózisokban, ha egyszerre sok.
